2019. január 17., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Reménykedem, hogy nem fognak megharagudni rám és főleg Bolyai Jánosra, ha az alábbi adalékokkal bővül a helytörténet.


Marosvásárhely története szempontjából két igen jelentős történelmi és helytörténeti mű jelent meg az utóbbi időben Pál-Antal Sándor és Sebestyén Mihály történészektől. (Pál-Antal Sándor: Marosvásárhely története I. – A kezdetektől 1848-ig, Mentor Kiadó, 2009, Sebestyén Mihály: Időtár I., II., III. Marosvásárhely történeti kronológiája, Mentor Kiadó, 2009, 2010, 2011.)

Reménykedem, hogy nem fognak megharagudni rám és főleg Bolyai Jánosra, ha az alábbi adalékokkal bővül a helytörténet. Volt ugyanis egy olyan művelődés- és irodalomtörténeti esemény Marosvásárhely múltjában, amelyet csak Bolyai János hagyatékából tudhatunk meg, ez pedig egy 1856-os jótékonysági rendezvény Vörösmarty árváinak megsegítésére. A rendezvény háttere történelmi-irodalmi szempontból is érdekes.

1855. november 19-én elhunyt Vörösmarty Mihály. Halála után néhány hétre Dessewffy Aurél, a Tudományos Akadémia elnöke engedélyért folyamodott Albrecht főherceghez, a helytartóhoz, hogy nyilvános gyűjtést hirdessenek Vörösmarty özvegyének és árváinak megsegítésére. Gondoljuk el, a Bach-korszakban vagyunk, Vörösmarty neve és a ’48-as forradalom emléke együtt él a nép szívében. Világos, hogy Albrecht főherceg megtiltja a nyilvános gyűjtés megszervezését, arra hivatkozva, hogy ilyen csak tűzvész, árvíz vagy más természeti csapás esetén engedélyezett. Ekkor Deák Ferenc, a költő jó barátja, az árvák keresztapja magánkezdeményezésként fordul a barátaihoz, ismerőseihez. Leveleket küld szerte az országba, hogy tartsanak gyűjtést a nemes cél érdekében. A Budapesti Központi Antikvárium weblapján akadtam a következő, Deák Ferenctől származó levélre:

Aukciók, 117. Árverés, 57. tétel: Deák Ferenc (1803–1876) autográf aláírásával ellátott levele ismeretlennek „Tisztelt Barátom!” megszólítással a Vörösmarty-árvák ügyében.

Mint az árvák gyámja fordul a címzetthez: „Láng eszű költőnknek özvegyét és árváit elhagynunk nem lehet. Szent kötelességünk a’ dicsőültnek halhatatlan érdemeit tettleg is méltányolni ‘s legalább maradékiban némileg meghálálni. Szíves bizalommal kérem tehát Tisztelendő urat úgy is mint boldogult barátom árváinak gyámja, legyen szíves mindazokat kik baráti ‘s ismerősei körében az elhunytnak érdemeit tisztelve, részvéttel vannak az atyátlan árvák iránt, és módjuk is van keblök nemes érzelmeinek áldozni nevemben ‘s maga nevében magán úton nemes lelkű adakozásra felszóllítani.” Közli, hogy a készpénz mellett kamatozó állampapírt és úrbéri kárpótlási kötelezvényt is szívesen fogadnak. Kéri, hogy a felajánlásokat a címére, az „Angol királyné czímű szállodába” küldjék, egyben megígéri, hogy minden adományról nyugtát küld. A harmadik oldalon a különböző összegeket felajánlók aláírásai láthatók. Vörösmarty halála után az egész ország megmozdult árvái megsegítésére. Az író a halálos ágyán Deák gondjaira bízta feleségét és gyerekeit. Halála után Deák nagy sikerű országos gyűjtést rendezett a javukra és a későbbiekben is gondoskodott a családról. Számos levelet küldött szét a fentivel azonos tartalmú szöveggel.

2 levél, 2 beírt oldal. A hajtogatás mentén szakadozott, szöveghiány nincs. Kelt: Pest, 1855. XII. 20. (Kikiáltási ár: 60 000 Ft)

Deák Ferenc felhívása eljutott Marosvásárhelyre is, igaz, csak 1856-ban, mert Bolyai János Teleki tékában őrzött hagyatékában fellelhető a következő két nyomtatvány:

„Fölhívás!

Elhalt koszorús költőnk Vörösmartynak özvegye s árvái felsegélésökre, alolírt választmány idei május 31-re az Apolló-teremben egy művészi előadással öszvekötött táncz estélyt rendezni szándékozván; ezért midőn e fölhívást a T. cz. Közönség elé bocsájtja azon meggyőződésben van nem annyira az élv vágy, mint a nagy költő iránti tisztelet – s hála érzet fog öszvehívni minden nemesen érző keblűeket részvétre az özvegy – s árvák felsegélése ügyében.

Bémenti jegyeket Wittigh úr és a választmányi tagok kaphatnak 30 pkral.

Maros-Vásárhelyt Május 15-én, 1856.

Czecz Miklós, Fronius Mihály, B. Kemény György, Gr. Kornis Ferencz, Reich Károly, Szőllősy Soma, Gr. Toldalagi Mihály választmányi tagok, Száva Farkas jegyző

M-Vásárhely ny. Káli Simon” (BJ. 244/1v)

A második nyomtatvány pedig:

„ÉRTESÍTVÉNY

1. VÉN ASSZONY KÖNYVE Vörösmartytól szavalja Priel Cornélia

2. VERSENY GYAKORLAT Schulhofftól zongora – előadja Hegyi Berta

3. DAL BEATRICE-ből, énekli Czecz K.K. a zongora s fuvola kíséret mellett

4. BÚDAL BRICCIALDI-tól fuvolán – előadja Szentmiklósi Kázmér úr

5. WEBER BŰVÖS VADÁSZ-ból hegedűn – előadja Bolyai János úr

6. „A VÉN CZIGÁNY” Vörösmartytól szavalja Deezsi Domokos úr

7. MÉLÁZAT PAGANINI-től hegedűn előadja Bolyai János úr

Kezdete fél 9 órakor

M.Vásárhelyen ny. Kali Simon 1856” (BJ. 420/1v)

Sajnos, amint a mellékelt képről is látható, az eredeti értesítvényt Bolyai János teleírta német nyelvű matematikai levezetéssel, így nagyon nehezen olvasható. Van néhány kommentálható dolog az értesítvénnyel kapcsolatosan. Látható, hogy 1856-ban Kali Simon, a Tentamen és az Appendix nyomdásza nyomtatta a Református Kollégium nyomdájában. Egyébként a 244 jelzetű nyomtatványt először Benkő Samu fedezte fel Bolyai János kézirati hagyatékában, és egy mondatban le is reagálta nagy sikerű könyvében, a négy kiadást is megért Bolyai János vallomásai-ban: „Tizenhárom évvel később, 1856-ban egy ugyancsak fennmaradt nyomtatvány fölhívásából arról értesülünk, hogy a Vörösmarty Mihály árváinak felsegélyezésére rendezett marosvásárhelyi hangversenyen ismét eljátszott néhány hegedűszámot”.

Elég jól kibetűzhető, hogy az első szavalat egy Vörösmartytól származó vers volt, azzal a címmel, hogy a Vén asszony könyve. Nos, Vörösmartynak nincs ilyen verse, de van A szegény asszony könyve. És, ha elolvassuk, beláthatjuk, hogy éppen az alkalomhoz illő költemény volt. Tehát már akkor is megviccelt minket a „nyomda ördöge”.

Javasolom, hogy olvassuk el együtt ezt a költeményt, azért is, hogy felidézzük annak a megható eseménynek a hangulatát:

Vörösmarty Mihály:

A SZEGÉNY ASSZONY KÖNYVE

Egy szegény nő, isten látja,

Nincs a földön egy barátja,

Agg, szegény és gyámolatlan,

Ül magán a csendes lakban.

Gyásza nincsen, gyásza rég volt,

Még midőn jó férje megholt;

De ruhája mégis gyászol:

Szíve fél a tarkaságtól.

Dolga nincs, hogy volna dolga?

Kis ebédhez nem kell szolga.

S az ebédnél nincs vendége,

Csak a múlt idők emléke.

Aki maga néz a tálba,

Azt az étel nem táplálja:

Több annak a gondolatja,

Mint amennyi jó falatja.

Gondol vissza és előre

A sok jó és bal időre.

S félig étel, félig bánat:

Mindkettőbe belefárad.

 

Hejh nem így volt hajdanában,

Mig nem járt özvegyruhában:

Tele kamra, tele pince

S mindig kézben a kilincse,

És szegénynek és boldognak

Udvar és ház nyitva voltak.

Vendéget nem kelle kérni:

Önként szoktak ők betérni,

Víz' dicsérni, bor' fecsélni,

És a gazdát nem kímélni.

A szegény, kit isten küldött,

Ide gyakran beköszöntött,

És azon mit innen elvitt,

Lelkében nem tört meg a hit:

Nem hideg pénz, hideg arcok,

Eleség volt az ajándok.

És ha néha úgy történék,

Bár nagy ritkán, nem jött vendég,

Akkor sem lön üres a ház,

Bőven volt az istenáldás:

Jobbra, balra a sok gyermek

Játszottak és verekedtek,

S gondjaiért az anyának

Sok bajt, örömet adának.

 

Hajh azóta csak bút látott,

Hogy a gazda sírba szállott:

Gyermekei szétfutottak

Napkeletnek, napnyugotnak,

S a szegény nő elhagyatva

Úgy maradt, mint a szedett fa.

 

Az idő jár, s ő csak megvan,

Hol reményben, hol bánatban.

Szűken teng kis vagyonábúl, -

És ha néha sorsa fordúl,

Gazdálkodni még most sem tud,

Ha neki van, másnak is jut:

Jobb időkből rosz szokása,

Hogy a könyeket ne lássa,

Megfelezni kis kamráját,

S maga gyakran szükséget lát.

 

Most ott ül az asztal mellett,

Imakönyvében keresget.

Könyvét híják Rózsáskertnek,

Melyben szent rózsák teremnek.

Régi, jó, de kopott jószág,

Melyet még csak a barátság

S egypár ernyedt szál tart öszve,

Oly igen meg van viselve.

S ím kopognak, és köhentve

Az öreg jó Sára lép be:

"Isten áldja meg, nagyasszony!

Most ugyan csak legjobb itthon.

Jó, hogy ilyenkor ki nem jár,

Majd elvesztem, oly nagy a sár."

,Hát mi jót hoz, Sára néni?'

"Istenem! bár tudnék hozni.

Egy kéréssel jöttem volna,

Ha miatta meg nem szólna.

Oly nehéz most a szegénynek,

Tán jobb volna, ha nem élnek.

Imádságos könyvet kérnék,

Higye meg, most oly jólesnék.

Mert hiszen ha már az ember

Szépszerint jóllakni sem mer,

Már ha szűken él kenyérrel,

Éljen isten igéjével,

Így legalább árva lelkünk

Az imádság tartja bennünk.

Itt, tudom, van heverőben:

Adjon az isten nevében."

 

,Jó asszony, felelt az özvegy,

Könyvem nincs több, csak ez az egy,

De ha már úgy megkivánta,

És ettől függ boldogsága,

Vegye egy felét jó névvel,

Én beérem más felével.'

S fele ide, fele oda,

Könyvét kétfelé osztotta.

 

Most a két jó öregasszony,

Hogy semmi jót ne mulasszon,

Fél könyvből, de nem fél szívvel,

Imádkoznak este, regvel,

S ha van isten mennyországban,

Nem imádkoznak hiában.

(Íródott: 1847. április 27. előtt)

A következő érdekes dolog, hogy Bolyai János két darabbal is szerepelt ezen a jótékonysági rendezvényen. Tehát ki meri azt állítani, hogy magába zárkózott, önmagával is meghasonlott, világtól elforduló tudós lett volna? Közösségért dolgozó és a környezete dolgaira odafigyelő, aktív tudós volt. Igaz, hogy a Bach-korszakban vagyunk, igaz, hogy az osztrák császár nyugalmazott hadmérnöke volt, de azért ízig-vérig református magyar ember, akire mindig lehetett számítani, ha kulturális magyar ügyről volt szó! Az is érdekes, hogy A szegény asszony könyve című költeményt Prielle Kornélia, az ismert színésznő, Petőfi egykori szerelme szavalta el.

A gyűjtés minden reményt felülmúlt, rendkívül sikeresnek bizonyult, több mint százezer rénes forint gyűlt össze. Ehhez tehát a marosvásárhelyiek is hozzájárultak!

Befejezésül, a Bolyaiak még a következő kiegészítésekkel tudnak hozzájárulni az Időtárhoz:

1843. május 4-én, csütörtökön „a’ helybeli Lutheri Szentegyház segillésére Az Apolló teremben, mű-kedvelők által adódik Hang-Verseny, két osztályban”. Bolyai János is fellépett és mind az első részben, mind a másodikban Paganini Caprices-iből adott elő (K 25/6)

1848. augusztus 5-én Marosvásárhelyre érkezik Karl Kreil (1798–1862), a prágai csillagvizsgáló igazgatója. Megfigyeléseket végez Bolyai Farkas kertjében, augusztus 8-án távozik.

1850. február 10-én «Székely Lajos M.Vásárhely tanácsának helyettes-jegyzője, az itteni cs. kir. Kerületi Biztosság rendelete alapján felkérte „ingenieur százados Bolyai és erdész Jékeli urakat”, hogy „a város malmának és gátjának hivatalos megszemlélését és a bekövetkező jégmenés és árvizek ellen lehető kevés költséggel és munkájávali biztosítását tárgyazó” szakvéleményt adjon.»

1851. június 29-én az Apolló-teremben: Sobri Józsi halála, Jóslat 3 végnap egy eltévedt életből (Erkölcsi néprajz, vígsággal vegyes, és énekekkel, 3 szakaszban) (BJ 262/1v)

1857. november 26-án este fél hatkor nagy tűzvész keletkezett. Leégett a Sáros utca fele, a Kisköz és Nagyköz közötti házak gazdasági épületei. (Lásd: Bolyai János levele testvéröccséhez, Gergelyhez, 1857. november 27-én.)

Köszönetet mondok Kovács Gy. György kollégának, a Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársának, akinek a segítségével sikerült tisztázni, hogy két különböző okirat található Bolyai János hagyatékában, melyek Vörösmarty árváinak megsegítésére vonatkoznak.

Sebestyén Mihály: Időtár c. háromkötetes lexikonját igen hasznos kézikönyvnek tartom, sőt kedvet és értelmet adott arra, hogy talán a Bolyaiak életére vonatkozóan is érdemes volna egy ilyen Időtárat összeállítani.

IRODALOM

Benkő Samu: Bolyai János vallomásai, Kriterion, 1972 (második kiadás). P. 212.

Bolyai János és Bolyai Farkas hagyatéka a Teleki-Bolyai Könyvtárban

Bolyai-gyűjtemény az MTA Könyvtár Kéziratárában

Nemeskürty István: A magyar irodalom története I-II. 1000-1945, Akadémiai Kiadó Zrt. második kötet, 1993.

http://www.kozpontiantikvarium.hu/aukciok/tetel/deak-ferenc-18031876-autograf-alairasaval-ellatott-levele-ismeretlennek-tisztelt-baratom-megszolitassal-a-vorosmarty-arvak-ugyeben/?a_id=28&t_id=15577