2024. june 17., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A jó eredmények után sincs megállás

Nem kampányesemény, hanem tervismertető – így mutatta be múlt pénteken délelőtt a következő négy (vagy annál is több) évre szóló településfejlesztési elképzeléseit Nyárádszereda polgármestere. Következő mandátuma teendőit a Bocskai Terv 2.0 néven tette közzé néhány napja.

A négy évvel ezelőtt Bocskai Terv néven bemutatott polgármesteri program eredményeiről a tavasz elején számolt be a sajtónak a városvezető. A hamarosan záruló harmadik mandátumában meg nem valósult vagy folyamatban levő terveket átvéve, a lakossági igényekkel kiegészítve született meg a Bocskai Terv 2.0 programcsomag. Nem lehet egyetlen mandátumban gondolkodni; úgy terveznek, hogy amennyiben egy másik csapat venné át holnaptól a vezetést, akkor is ugyanezeket a terveket vinné tovább, mert ezek nem egy személy és csapata, hanem egy közösség tervei – fogalmazott Tóth Sándor. Ezek észszerű, egymáshoz kapcsolódó tervek, a következő négy-nyolc, de akár tíz év kihívásai, hiszen csak így lehet következetesen dolgozni – tette hozzá.

Fejlődő, élhető Nyárádszereda

A Bocskai Terv 2.0 tizenegy fejezetben tartalmazza a következő időszak fejlesztési elképzeléseit. Az infrastruktúra terén kiterjesztenék a csatorna- és vízhálózatot a városhoz tartozó legtávolabbi falvakra is egy 26 millió lej értékű beruházás révén. Az összes mellékutca korszerűsítését egy 20 millió lejes projekt keretében végeznék el, a közvilágítási rendszert 3 millió lejből újítják fel, a félreeső kis településeken 7 millió lejből építik ki a hiányzó gázhálózatot, 5 millió lejes új hidat építenek a Nyárádon. Felújítják a szeredai, sárdi és demeterfalvi kultúrotthonokat, megújul a főtér és a park, új parkolót építenek, műemlék épületet újítanak fel, trafóházakat építenek, elektromos töltőállomások létesülnek, de erdősítés is lesz. A helyi gazdaságot inkubátorház működtetésével, az autópálya mellett létesítendő ipari parkkal és a vállalkozóknak nyújtandó adókedvezményekkel állítanák talpra. Az oktatás terén felújítanák a szeredai oktatási intézmények épületeit, új tornatermet építenének, bővítik a tompai és sárdi iskolákat, újabb bölcsőde épül, és már idén „okososztályokat” szerelnek fel az iskolákban. Az egészségügyi intézmények épületeinek felújítása, a helyi kórház és szolgáltatásainak bővítése szerepel az egészségügyi fejezetben, míg a kultúra terén néptánctantervet dolgoznak ki, folytatják a kulturális programokat, múzeum is létesül. Ősszel átadják a tanuszodát, amit kültéri medencével bővítenek ki, futópályát is kialakítanak a sportolók számára. Gyere haza, maradj itthon! jelmondattal a fiatalok otthonteremtését is támogatni fogják, lakásépítésre telket adnak, elkezdődött egy új ANL-tömbház építése, a mozit is (újra)indítanák, wellnessre is gondoltak, a demeterfalvi halastó és a bői kilátó létrehozásával a turisztikai kínálat bővítésére is figyelnek. A mezőgazdaság terén a meglévő gépparkot bővítenék, szövetkezeti pályázatok révén hívnának le támogatásokat a gazdálkodók számára, míg az egyházakkal folytatják a programokat, és megépítik a két hiányzó, utolsó halottasházat is Szentlőrincen és Bőben. A nagycsaládosoknak már a következő évtől adókedvezményeket nyújtanak, számukra és az időseknek programokat szerveznek. A közigazgatás korszerűsítése érdekében jelenleg új szoftverekkel látják el a városházát, következik az eszközfejlesztés, honlap készül, befejezik a területrendezési tervet, dolgoznak a parcelláris térképek elkészítésén és az állami támogatású telekelésen, míg a középületek és közterületek hatékony kezelésére közös munkacsoportot létesítenek. – Nemcsak választások előtt dolgozunk – mutatott rá Tóth Sándor az eddigi eredményekre és a jövőbeli tervekre, hozzátéve, hogy az elmúlt tizenkét év alatt sikerült megteremteni a helyi politikai egyensúlyt, és olyan közhangulatot, hogy nincs kihívója a polgármester-választáson. 

 Érdemes itt élni

Nyárádszeredában minden körülmény adott, érdemes ide költözni, itt élni és itt maradni – fogalmazott a bemutatón jelen levő Novák Levente szenátor, aki szerint a lakosság csupán egy dolgot igényel a bemutatottakon kívül: bíróság létesítését. A honatya kiemelte: az ipari park hatalmas lehetőség, amelyet az autópálya hoz, és ehhez az alap-infrastruktúra biztosítva van. Megígérte: „azon leszünk Bukarestben és a megyében, hogy minél több megvalósulhasson ebből a tervből”.

Mivel kampányidőszakban vagyunk, elkerülhetetlenül szóba kerültek a választások is. A megyei RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségét is ellátó szenátor hozzátette: bár a megyében 14 helyen nem lesz kihívója az RMDSZ-es polgármesterjelöltnek június 9-én, a választásnak mégis van tétje, hiszen meg kell tartani az öt százalékos támogatottságot, hogy képviseljenek az európai és a bukaresti parlamentben, és meg kell tartanuk Maros megye vezetését. Ehhez pedig mindenkinek el kell mennie szavazni, és támogatnia kell a magyar jelölteket.

Tizenegy fejezetből áll a pénteken bemutatott a Bocskai Terv 2.0

Fotó: Gligor Róbert László

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató