2020. február 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tárlatnyitó és könyvbemutató a magyar kultúra ünnepén

Rózsa Sándor és társai tették tiszteletüket dalban és képekben – felnagyított kártyalapokon – a magyar kultúra napjának előestéjén, kedden a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Vargyas Ildikó Betyárballada című kiállításának megnyitója előtt – a Palota előterében tartott rendezvények forgatókönyvéhez igazodva – autentikus muzsika teremtett kellő hangulatot.

Az Arany Páva nagydíjas Bíró László citerazenével kísért betyárnótái után Barabási Attila Csaba, az ünnepi együttlétet szervező Maros megyei EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) elnöke köszöntötte a jelenlevőket. Az intézményvezető emlékeztetett arra, hogy a magyar himnusz születésnapját Magyarországon első alkalommal a rendszerváltás évében ünnepelték, Erdélyben valamivel később emlékeztek meg először a magyar kultúra napjáról. Marosvásárhelyen az EMKE indította el a jeles naphoz fűződő eseménysort. Idővel számos intézmény – a Maros Művészegyüttes, a Maros Megyei Múzeum, a Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia – csatlakozott a szervezéshez, így a többnapossá nőtt rendezvénysorozat az összefogás példájává vált.

A magyar kultúra napja előestéjének rendezvénye két mozzanatból épült fel: a Kultúrpalota előcsarnokában Vargyas Ildikó Betyárballada című különleges tárlatát ismerhette meg a nagyérdemű, majd a Palota kistermében a Kallós Zoltán gyűjtését őrző Mezőségi daloskönyv került bemutatásra.

Fotó: Nagy Tibor   



A kártyázó legény felkérése

A gyergyóalfalui származású, alkotásait Marosvásárhelyen első alkalommal kiállító képzőművészt Nagy Miklós Kund művészeti szakíró ajánlotta a nagyérdemű figyelmébe.

– Gyergyóalfalu az a község, ahol európai, de legalábbis közép-kelet-európai viszonylatban a legnagyobb az egy főre eső hivatásos művészek száma. Vargyas Ildikó onnan származik, ahol Sövér Elek, Ambrus Imre is felnőtt, és ahol olyan tanárai voltak, mint Balázs József festőművész vagy Csíkszeredában, a Nagy István Művészeti Középiskolában a szintén gyergyóalfalui Márton Árpád. Nagyon sokat tanult egy másik falustársától, Sajgó Ilonától is – hallhattuk elöljáróban a méltatótól, aki a bucsini Vadárvácska alkotótáborban ismerkedett meg a képzőművésszel. Ott tudta meg róla, hogy kiváló keramikus – ezt a tudást Pécs környékén szívta magába –, és olyan szakrális jellegű alkotásai vannak, amelyek mindenképpen megérdemelnének egy külön tárlatot. A továbbiakban Nagy Miklós Kund a magyar kártya jól ismert figuráit – Tell Vilmost és a svájci történelem további alakjait – híres magyar betyárokkal helyettesítő alkotásokra terelte a figyelmet. Említést tett a két ásznál észlelt erdélyi vonatkozásról – a tavaszt megjelenítő lányalak torockói, az őszé kalotaszegi viseletben van –, majd arról kérdezte a képzőművészt, mi indította arra, hogy a dunántúli betyárok életével, hagyományaival, művészetével foglalkozzon. 

– Egyszer elkezdett nekem udvarolni egy legény, aki most már a férjem, és aki nagyon szeretett kártyázni – kezdte az est hangulatához illő történetet az alkotó. Elmesélte, hogyan kritizálta párja kedvenc időtöltését, arra hivatkozva, hogy szenvedélyének tárgya nem is magyar eredetű. Választottja akkor arra kérte, rajzoljon neki olyan kártyát, amelyen magyar figurák szerepelnek. Ildikó azonnal felmérte, hogy az alkotást megelőző kutatás másfél évet is felvesz, és mivel a kártyázás amúgy is egy közösségi tevékenység, egyetlen pakli helyett olyat kellene készíteni, amit másokkal is meg tud osztani. A párjával közösen találták ki, hogy kik legyenek azok a magyar személyiségek, akik a kártyán megjelennek. Először királyokra, majd szentekre gondoltak, de egyik ötlet sem felelt meg igazán a művész elképzeléseinek.


Szépek és huncutok

– Elmentünk egyszer a Hortobágyra, és elvágtattak mellettünk hagyományőrző betyárok – folytatta történetét Vargyas Ildikó. – Akkor ütött szöget a fejembe, hogy ezek magyarok is, szépek is, énekelnek is, és huncutok is, biztos sokat kártyáztak a csárdában, mi lenne, hogyha ők lennének az új magyar kártyán. Ezután indult a tulajdonképpeni kutatómunka, hiszen olyan betyárokat kellett találni, akik nemcsak köztörvényes bűnözőkként maradtak fenn a magyar nép emlékezetében, hanem valamilyen pozitív történet is kapcsolódott hozzájuk, olyan balladák, népdalok, amelyekben ők egyfajta hősként jelentek meg. A 12 betyár, akiket megjelenítettem, ilyen figura. Volt, aki a szépségéről, volt, aki az adakozásáról volt híres, volt, aki a huncutságáról, például arról, hogy beöltözött kisasszonynak, és úgy rabolta ki a boltot, de aztán a zsákmányt szétosztotta a szegények között. Elkezdtem kötődni ezekhez a fickókhoz, és igazából mindenikbe egy kicsit szerelmes lettem, hiszen annyira érdekes volt az, ahogy az ember felfejti, hogy ki is volt az a bizonyos személy, majd utána megpróbálja megjeleníteni. 

A képzőművész egyes betyárokat korabeli ábrázolások, fényképek alapján „hívott életre”, másokat leírások segítségével örökített meg. Az eredeti kártyán szereplő királyokat a leghíresebb, legnemesebb alföldi lovas betyárokkal helyettesítette, a többi figura bakonyi, felvidéki, somogyi betyár.



A szabadságvágy őrzői 

A kutatás eredményeit a pár írásban is rögzítette, Ildikó férje egy mintegy 30 oldalas tanulmányt állított össze belőle, ebből született az a kultúrtörténeti kuriózumnak számító könyv, amit a Kultúrpalota nagyérdeműje a tárlatnyitó után megvásárolhatott. Ezt megelőzően a méltató arról kérdezte még az alkotót, hogyan lehet összeegyeztetni a betyárábrázolásokat a szakrális művészettel, hogyan kapcsolódhat össze Gyergyóalfalu a betyárvilággal.

– A szülőfalumban is énekelnek Rózsa Sándorról, Bogár Imréről és a többiekről. Azért is olyan csodálatos a magyar kultúra, mert a Gyimesben és Moldvában is gyűjtöttünk betyárballadákat. Tulajdonképpen a szabadságvágyat, a szabadságszeretetet, az eltökéltséget próbáltam megragadni, a kicsi királyfit, aki elindul szerencsét próbálni, szembeszáll a hatalmasokkal, kiáll az elveiért. Azt vallom, hogy az a jó alkotás, ami szép és igaz, és ezen a ponton kapcsolódik ez a sorozat a szakrális művészethez, hiszen mindenik betyárt próbáltam kicsit úgy megjeleníteni, mint a középkori ikonokat. Amikor valamin dolgozom, azzal teljesen azonosulok. Amíg ez a történet volt bennem, addig a betyárok és a magyar népi világ, népviselet bűvköre, szépsége határozta meg a gondolkozásmódomat, az álmaimat, viszont amikor ez megszületett, lezártam magamban, és következett egy máriás történet. Aztán egy keresztes történet jött, most meg valamilyen más van bennem, de azt majd akkor árulom el, amikor legközelebb találkozunk – zárta mondandóját a képzőművész.


Zoli bácsi daloskönyve

Az est második felében a Kallós Zoltán Alapítvány Mezőségi daloskönyv című kiadványával ismerkedhetett meg a Kultúrpalota kistermének telt házas közönsége. A Fagyöngy citerazenekar muzsikája után Barabási Attila Török Violát és Sinkó Andrást szólította pódiumra a hiánypótló könyv bemutatására. 

– A mezőségi világ mindenkinek ott van a szívében, nincs olyan táncház, ahol ne csendülnének fel ennek a tájegységnek a dallamai. Ugyanakkor egyes dalok, dallamok nem jutnak el hozzánk. Ezért is fontos ez a kötet – hangsúlyozta Barabási Attila. Török Viola elsőként a könyv borítójának piros-zöld-fekete színvilágára hívta fel a figyelmet, külön kiemelve a magyar nép bánatára, nehéz életkörülményeire utaló harmadik színt, majd Kallós Zoltán kisgyermekkortól kezdett, több mint kilenc évtizeden át tartó rendkívüli gyűjtőmunkájáról szólt. Az általa gyűjtött dalok száma 14 ezerre tehető, ezekből mintegy kétezer mezőségi dal. A daloskönyv 162 dalt tartalmaz – hallhattuk Török Violától, aki a továbbiakban a 40 éve indított, számos értelmiségi fiatal életét megváltoztató néptáncmozgalom kezdeteire tekintett vissza. 

A kötet dalait lejegyző Sinkó András a dalos születésének előzményeiről beszélt – a válaszúti tánctáborokra a szervezők évről évre összeállítottak annyi népdalt, amennyit egy hét alatt meg lehet tanulni, ez az anyag nőtt idővel 50–60 dalt tartalmazó kiadvánnyá, most pedig minden célcsoportot, hivatásos és műkedvelő énekeseket, zenészeket egyaránt megszólító daloskönyvvé.

A könyvbemutató végén Szász Csanád, a Fölszállott a páva tavalyi döntőse és a Prücsök gyermekzenekar szórakoztatta az egybegyűlteket. Az együttlét nemzeti imánk eléneklésével zárult.