Pruton innen és túl méretes politikai és diplomáciai vihart kavart a napokban, hogy a regáti képviselőház hallgatólagosan elfogadott egy törvénytervezetet Románia és Moldova egyesüléséről. A média szinte egyhangúan a „nyíltan oroszbarát” országmentő szélsőséges pártot és vezetőjét okolja, aki elkészítette és benyújtotta a tervezetet. Kényelmesen elbeszélve a lényeg mellett, hogy a széllelbélelt ötletet a döntéshozók passzivitása emelte jogi és politikai aktussá, kényelmes ziccerbe hozva ezzel az orosz diplomáciát, amely nem is hagyta ki a lehetőséget.
Dióhéjban: az ominózus javaslat szerint a regáti törvényhozás kimondaná a két ország egyesülését, és a hazai kormányt felhatalmaznák és köteleznék rá, hogy a szomszéd ország hatóságaival kezdjen tárgyalásokat az unió véglegesítéséről. Az, hogy a kezdeményezők nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják, hogy ehhez mit is szólna a két ország népe, már önmagában beszédes, de végül is ha valakinek épp eléggé agyára megy a hőség vagy csak az élet úgy magában, akár arról is készíthet törvényjavaslatot, hogy építsünk lépcsőt a Holdra, ne kelljen rakétával furikázni, ha kedvünk szottyan odamenni. A papír és az asztalfiók ennél cifrább ötleteket is elbír.
Az még csak elmeorvosért kiált, ha ilyen törvénytervezetek születnek a hazai törvényhozásban. A nagyobb baj az, ha el is fogadják őket. És erre nálunk néha az is elég, ha érdemben nem tesznek semmit. Mert a regáti kétkamarás parlamentben az a szabály, hogy ha egy tervezetet benyújtanak az egyik házban, és az nem szavaz róla 45 napon belül, akkor a javaslat elfogadottnak minősül – hallgatólagosan –, és átmegy a másik házhoz, amely döntő fórumként már köteles szavazni. Egy, valamelyik házban hallgatólagosan elfogadott tervezet még nem egy végleges törvény, amit alkalmazni kötelesek a hatóságok, de már egy olyan jogi és politikai aktus, aminek súlya van.
Így esett meg, hogy a képviselőház a még áprilisban benyújtott tervezeten addig csücsült, amíg hallgatólagosan el nem fogadta. Tologatták a bizottságok között, szakvéleményezték is egyesek, csak éppen nem bocsátották szavazásra. Ha csak abból indulunk ki, hogy egy ilyen egyesüléshez messziről nem elég, hogy a két ország kormányai tárgyaljanak, hanem alkotmányokat kell módosítani, és nem utolsósorban az istenadta népet is megkérdezni a dologról, ezt a javaslatot az adott 45 napos határidőn belül könnyed csuklómunkával szavazásra lehetett volna vinni és elutasítani.
Ehelyett a passzivitás hallgatólagosan elfogadott törvénytervezetet szült, és amint ez érvényre lépett, az orosz külügyminisztérum szóvivője rendesen ki is osztotta szép hazánkat és a Nyugatot úgy általában, hogy lám-lám ezek a románok be akarják kebelezni szegény moldovaiakat. Persze, a szomszéd ország oroszok felé húzó politikusai sem hagyták ki az alkalmat egy jó kis felháborodásra. Mindennek elejét lehetett volna venni a képviselőház döntéshozóinak határozott fellépésével, a tétovázás helyett. Ahhoz nem fér sok kétség, hogy az ominózus tervezetet majd elkaszálják a szenátusban, de az ügyben rejlő diplomáciai muníciót már kihasználták az oroszok. Akiknek az igazi barátai ebben az esetben nem a kezdeményezők, hanem a tétovázók voltak.
