Az ókori Róma lakói…
2026-08-31 15:00:00
- Kuszálik Péter
többek között ezt a mondást hagyták ránk: „Mundus vult decipi, ergo decipiatur”. Magyarul: „a világ azt akarja, hogy megcsalják, hát csalják meg”. Egy régi hírlapban rímbe szedve találtam meg ugyanezt: „A világ titkának abban látom nyitját: / Bolondít, s szereti, ha bolondítják.” (Székely Közlöny, 1868. jan. 18.) ▪Azóta is folyamatosan működik ez a finoman hangolt rendszer: a szemfényvesztők népes serege (politikusok etc.) azóta is roppant energiákat fektet a szédítésbe, az istenadta nép pedig mohón zabálja a maszlagot. Soha nem volt akkora sikere a parasztvakításnak, mint most, a digitális korban. A középkortól máig elég sok jelenséget sikerült tisztázni és/vagy megmagyarázni, de a római mondás épp azért tud hatni, mert a világ él-hal az átverésekért. ▪Gustave le Bon A tömegek lélektana című alapvető munkájában ügyesen elmagyarázta: az egyes emberrel még értelmesen lehet beszélgetni, de a tömeggel képtelenség. A kötet magyar fordítása 1913-ban jelent meg, s aki elolvasta, az megtanulta, hogy mitől és miként kell óvakodnia. Ámde: ha a tömegek frissebb generációi nem olvassák el a legfontosabb (felvilágosító) könyveket, akkor a hülyítés tovább működik (lásd pl. az aug. 4-i számban a Sztálint dicsőítő példákat). Időnként valaki rendet vág a laposföldhívők búzatábláján, de alig van látszatja, mert „mundus vult decipi”. Hat évvel ezelőtt jelent meg Tamás Gáspár Miklós (T.G.M.) egyik írása, amelyben – harminc évvel a sajtószabadság kivívása után! – a szólásszabadság esszenciáját magyarázza meg, és felidézi a jogállam lényegét. Mindezt azért kellett megtennie, mert az úri közönség bizonyos hányada elfelejtett néhány alapvető dolgot. „Bájosan tájékozatlan, elegáns miniszterek és miniszternők jelentették ki a közelmúltban, hogy ők – édes Istenem és becsszó – nem tudják, hogy mi a csuda az a jogállam. Egyszerű: a jogállam az az államberendezkedés, hölgyeim és uraim, magyarok! – amelyben az az ember, aki szamárságokat beszél, nem a tömlöcben ül, hanem otthon, és továbbra is szamárságokat beszél bántatlanul és zavartalanul, akkor is, ha a nyájas olvasó és e sorok írója megőrül a sötét dumájától. (…) A szabadság veszélyes. A szólásszabadsággal sok mindent kockáztatunk, mindenekelőtt azt, hogy felebarátainkat, honfitársainkat megtévesztik felelőtlen vagy beszámíthatatlan emberek, s emiatt a nép szenvedni lesz kénytelen. Ezért, mondják többen: üldözni kell a valótlanságot, a hazugságot, a rágalmat, a rémhírt. Nem lenne rossz, föltéve, ha egyetérthetnénk abban, hogy mi a valótlanság és a többi. // Teszem azt, én a tömegmédiákban – gyakran jóhiszeműen terjesztett – tartalmak közül igen sokat tartok hazugnak és ártalmasnak, márpedig ezeket nem magánember terjeszti a laptopja segítségével, hanem milliárd forintokat mozgató vállalatok sok száz munkatárssal, számtalan kedvezménnyel és kiváltsággal. Betiltásukhoz forradalomra, államcsínyre, erőszakra volna szükség. Pedig társadalomromboló hatásuk tagadhatatlan.” Nincs arra mód és lehetőség, hogy megfékezzék ezeket a kártékony fickókat és módszereket, mert „az alkotmányos állam a honpolgároknak nem nevelőjük és nem elöljárójuk” (T.G.M.: Kurta szó a szólásszabadságról. 444.hu; 2020. dec. 11.).
Az ’állandó változás’ jegyében időnként nagytakarítást tartanak a világban, s kiseprűzik a megunt népvezéreket (amiként azt a minap olvashattuk: „Orbán Viktor Tusványoson: A fiatalok öregnek, fáradtnak és unalmasnak látják a Fideszt”; telex.hu, júl. 25.) ▪Ugyanott egy másik újságíró ezt írta: „Orbán Viktor legalább önkritikát gyakorolt, amikor a tusványosi beszédében elnézést kért amiatt, hogy valójában ők hozták létre Magyar Pétert mint Magyarország új miniszterelnökét.” ▪Nem ezt mondta! A szónok beszédében, a közvetítés 23. percében ezt hallhattuk: „Önöknek, a saját szavazóinknak be kell vallanunk, hogy az országot most felforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett. Ha van valami, amiért elnézést kell kérnem önöktől: az ez. Közülünk jött, és ez akkor is igaz, ha mindig is a Fidesz legrosszabb részéhez tartozott. Ezért Magyarország most józan kiegyensúlyozottság helyett ámokfutást kapott.” (hirtv.origo.hu, júl. 25.) [▪Khm. Volt rossz (és rosszabb meg legrosszabb) része is a Fidesznek?] ▪A 3,5 millió választó által megfogalmazott panaszok miatt mikor fog bocsánatot kérni? ▪A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a Caesarok mellé előbb-utóbb egy-egy új generációs Brutus is odasodródik. ▪„A szilva akkor pottyan le a fáról, amikor megérett” – tartja a népi bölcsesség. Akinek kiteltek a napjai, az távozik; majd jön helyette egy másik, akit a következő generáció fog elzavarni. S mind így. ▪A tusványosi sajtóanyagban volt egy másik meglepő vélemény is: „Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből” (24.hu, júl. 25.). Pedig a történelmi példa ezúttal is megvolt: O. V. „2010-es győzelmének egyik oka az volt, hogy az embereknek elegük lett a szocialisták korrupciós ügyeiből” (hvg.hu). Ha szocialisták helyett fideszeseket írunk, máris megvan a 2026-os bukás oka.
Tagadhatatlan, hogy a nemzetvezérnek jobb napjai is voltak, pl. amikor a szemébe mondták, hogy ő a legjobb. „A Kárpát-medencében élő magyarság kegyelmi időként éli meg Orbán Viktor miniszterelnökségét. Ritka ajándék egy nemzetnek az olyan karizmatikus vezető, aki képes népe számára a jóléti körülményeken túlmenő víziók megfogalmazására, és képes nemzete szellemi és gazdasági erejét ezek megvalósítására összpontosítani. Orbán Viktor személye felszabadító és reménykeltő erőként hat a Kárpát-medencei magyarság számára a XX. század első felének megrázó eseményei utáni hosszú vigasztalanságban, majd a »gulyáskommunizmusban« tudatosan alacsony emberi igények szintjén tartott létében, az egymástól elszakított nemzetrészek iránti érzéketlenségben.” [Puskás Attila: Előszó; in: Orbán Viktor és a katolicizmus. Kariológiai kronológia (1988–2018). Összeállította, jegyzetekkel ellátta, az idézeteket válogatta Bakó Csongor István. Székelyudvarhely, 2018]
