2025. december 22., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: a Kisvárda FC közösségi oldala



A Kisvárda Toniszlav Jordanov félpályás góljával 1-0-ra nyert a Debrecen otthonában a magyar labdarúgó NB I 18. fordulójában, vasárnap, az esztendő utolsó élvonalbeli bajnokiján. A Kisvárda 2022 után tudott újra Debrecenben diadalmaskodni.

Az év utolsó élvonalbeli mérkőzésének első félidejében nem sok említésre méltó esemény történt, a kapuk minimálisan forogtak veszélyben, mindkét hálóőr csak pár kötelező feladatot teljesített. Főként a mezőnyben zajlott a küzdelem, egy-egy pontrúgás adhatott volna lehetőséget a csapatoknak, ám komoly helyzet nem alakult ki.

A fordulást követően viszont gyorsan jött az egész szezon, és valószínűleg az év legszebb pillanata, Dzsudzsák eladta a labdát a félpályánál, Jordanov pedig gyakorlatilag a felezővonalról, tökéletesen ívelt a hazaiak kapujába, a kint álló Vargának esélye sem volt.

A folytatásban ugyan fölényben futballozott a Debrecen, ez azonban helyzetekben nem igazán mutatkozott meg, a házigazdák kevés veszélyt jelentettek a kapura. 

Az első igazi helyzetig a 85. percig kellett várniuk a hazai szurkolóknak, ekkor Szűcs közelről fejelhetett, de Popovic nagyot védett. A 90+2. percben ismét Szűcs volt a főszereplő, jó 30 méterről célozta meg a kaput, hatalmas lövése viszont a felső lécről kipattant.


Jegyzőkönyv

NB I, 18. forduló: Debreceni VSC – Kisvárda Master Good 0-1 (0-0).

Debrecen, 5133 néző, vezette: Rúsz.

Debreceni VSC: Varga Á. – Dacosta (84. Sissoko), Lang (84. Camarasa), Mejías, Vajda (75. Guerrero) – Szűcs T., Batik – Kocsis D. (75. Bermejo), Dzsudzsák, Gordic (64. Komáromi) – Bárány.

Kisvárda Master Good: Popovic – Nagy K. (89. Lippai) Jovicic, Oláh, Chlumecky – Matanovic (70. Novothny), Melnyik, Szőr (78. Körmendi), Bíró – Jordanov (90. Molnár G.), Mesanovic (78. Pintér).

Gólszerző: Jordanov (55.).

Piros lap: Kocsis D. (87., a pályán kívül).

Sárga lap: Lang (74.), Komáromi (87.), Mejías (96.) illetve Nagy K. (79.), Chlumecky (90+5.).


Eredményjelző

* NB I, 18. forduló: Újpest – Kazincbarcika 2-1, Debreceni VSC – Kisvárda 0-1.

* Szuperliga, 21. forduló: Nagyszebeni Hermannstadt – Petrolul 52 Ploiești 1-1, Kolozsvári FCU – Konstancai FCV Farul 1-0, Bukaresti FCSB – Bukaresti Rapid 1923 2-1. 

Az élcsoport: 1. Rapid 1923 39 pont, 2. Botosán 38, 3. Dinamo 1948 38.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató