2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hogyan lehet sikeresen tanulni? Ezért kellene sokat olvasnunk, színdarabokat játszanunk, énekelnünk, zenélnünk és a vizuális művészeteket is gyakorolnunk. Nem kell művészekké válnunk, csupán nyissuk meg érzelmi kapuinkat, hogy ezáltal az értelmünket is fejleszthessük. Sajnos a képernyők túlzott bámulása elvezet a kreativitás hiányához. Erre is magyarázatot ad az agykutató. „Nem tesz jót az agynak, a kreatív képességeinknek, hogyha minden információt már készen, minden oldalról interpretálva úgy tálalnak, hogy semmifajta agyi kapacitásra nincs szükség, hogy mi hozzátegyük a magunk képzelőerejét. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a televízió és internet mellett az ember olvasson is. Az olvasás sajnos egyre inkább kimegy a divatból, pedig az olvasás az, ami pont olyan lassú tempóban viszi be az ember agyába az információkat, hogy közben bőségesen van idő arra, hogy ezt különböző más belső információkkal is társítsuk.” (YouTube: Freund Tamás – Portréfilm/Tálentum)

Az iskolai sikertelenségek tehát gyakran a különböző túlzások miatt következnek be. Az internetfüggőséget Freund Tamás a drogfüggőséghez hasonlítja. A magyarázat abban rejlik, hogy mindkét cselekvés által dopamin, vagyis „boldogsághormon” szabadul fel a testünkben. A dopaminfelszabadulást azonban zene segítségével is elérhetjük, például úgy, hogy „az ember örömöt lel a zenében. Amikor az ember úgy érzi, hogy futkos a hátán a hideg, és katartikus élményben van része, akkor dopamin szabadul fel. Mennyivel olcsóbb és egészségesebb az örömérzet, ha azt muzsikával érhetjük el, mintha azt drogokkal vagy internetezéssel érnénk el”. (https://furedtv.hu/video/az-orvosls-s-a-zene-kapcsolata)

Továbbá a zene nyugtató hatással is bír. A kutató tudatosan használja a muzsikálást saját életének a szebbé, nyugalmasabbá tételére is. Az aktív zenélés nem merül ki az örömszerzésben, mert rendszeres katarzisélmény gazdagítja a lelkivilágot, emellett serkenti a kreatív gondolkodóképességet, nagyszerű stresszoldó is. Büszkén, de ugyanakkor szerényen vallja, hogy a kórusmuzsikát a reneszánsztól a kortárs művészekig jól ismeri és szereti is. A magyar dzsesszmuzsika élvonalában lévő művészekkel volt alkalma együtt muzsikálni, fellépni.

Egy jó értelemben vett provokatív riporteri kérdésre – arra, hogy a mai szórakoztató zenének milyen hatása van – óvatos, de érdekes választ adott. Ha a fiatalokban ez a zene váltja ki az örömérzetet, akkor inkább azt hallgassák drogozás helyett.

Freund Tamás és kutatótársai számos tudományos felfedezést publikáltak. Megfigyeléseik segítségével elősegítették különböző idegrendszeri eredetű betegségek jobb megértését és sikeresebb enyhítését. Kutatták és kutatják az epilepszia, az oxigénhiány következtében fellépő agykárosodás, a Parkinson-kór és a szorongásos betegségek hátterét.

Sikerei nemzetközileg elismert kutatóvá emelték. Tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Számos nemzetközi publikációja, kitüntetése és tudományos díja nem teszi önteltté. Érzi és vallja – mert azt már tudományosan bizonyítani lehetetlen –, hogy az ember több mint jól működő anyag, mert azt már a számítógépek is tudják. Az ember tudattal rendelkező lény. Elképzelhetetlen, hogy az anyag agy kitermeljen magából egy lélekembert, aki majd képes irányítólag visszahatni a kitermelő anyagra. Kell lennie egy magasabb rendű lélekteremtőnek – Istennek! Figyeljünk tehát oda a lelkünkre is!

Freund Tamás szaxofonon is jól játszik

Forrás: https://hotjazzband.hu

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató