2026. január 14., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– az Erdély TV vasárnapi műsorában

Különleges adventi időszak elé nézünk, hiszen az ünnepre való felkészülés is várhatóan másképp történik az idén, mint az előző években. Az ünnepekhez közeledve, advent első vasárnapján du. fél 2-től az Üzenet szeretettel műsorban is ünnepi hangulatban várják a nézőket. A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Háromszék Táncegyüttes igazgatójával, Deák Gyula Leventével, majd Török Istvánnal, a Spectrum Színház igazgatójával beszélget Béres Ildikó és Barabási Tivadar műsorvezető. Délután 4 órától a Nagy szívvel várják című adventi Role-koncertet követhetik a nézők. Badics Petra és állandó vendége, dr. Kádár Annamária arról beszélgetnek a Pszichotrillákban délután 5 órától, hogy miről is kell szóljon valójában az advent. A várakozással együtt jár a fokozódó feszültség is, amit ha jól tudunk irányítani, a boldogságunk kiteljesedéséhez vezethet, ha viszont a feszültség rabságába esünk, éppen azt veszítjük el, amire leginkább várunk. A Hitélet című műsorban délután fél 6-tól az adventi várakozásról, annak megéléséről beszélget Balázs Attila műsorvezető Veress László marosszentkirályi református lelkipásztorral. Kellemes tévénézést kívánunk!

A román kultúra napja 56 perccel korábban

A hárítás művészete 56 perccel korábban

Hírek, rendezvények 56 perccel korábban

Kátyúk Marosvásárhelyen 56 perccel korábban

Adócsapda 56 perccel korábban

Pakisztán (4.) 1 órával korábban

Mínusz fokban a szabadban 1 órával korábban

Lélektani divatok 1 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató