Belebandukolok Gál Éva Emese Gyergyói őszébe, ha időd s kedved engedi, tarts velem ez alkalommal is, kedves Olvasóm!
Október második péntekje (idén 10-e) a tojás világnapja. Évezredek óta legfontosabb táplálékunk. Kultikus étel, termékenységi szimbólum. Több nép (egyiptomiak, finnek, észtek) mítoszában a világteremtés kulcseleme, termékenységi szimbólum, a tökéletesség, a feltámadás jelképe. Ugyanakkor a legjobb minőségű fehérjével rendelkezik, minőségében és vitaminok teljességében csak az anyatej előzi meg. Fontos D-vitamin-forrás, ásványi anyagainak, a szelénnek nagy jelentősége van a szervezet egészséges működésében.
Már éles pengéjű szelek borotválják a tájat – Mohos tőzegláp
1911-ben ezen a napon, október 10-én költözött csillagvilágába Hünninger Adolf jezsuita csillagász, a Nap protuberanciája vizsgálatának kezdeményezője. Csillagászatot Rómában tanult, Kalocsán tökéletesítette a napfoltok megfigyelését, és rendszeresítette a protuberenciák észlelését. 1882-től a Haynald Obszervatóriumban P. Carl Braun S. J. asszisztense volt, 1884/85-ben igazgatóként vezette az intézményt. Az intézethez csatolta a kalocsai gimnázium meteorológiai állomását is, meteorológiai műszereket szerkesztett, kibővítette a csillagvizsgáló légkörtani észleléseit. A Haynald Obszervatórium Közleményeiben közölte rendszeresen a világon először a napfoltmegfigyeléseket.
Október 12-én, 1891-ben született Tulogdi János geológus, geográfus. A kolozsvári tudományegyetemen tanári oklevelet (1919), a budapesti tudományegyetemen doktori diplomát (1925) szerzett Kolozsvár környékének pleisztocén képződményei témakörből. A II. világháború befejezéséig középiskolai tanár a Kolozsvári Református Kollégiumban. A kolozsvári tudományegyetemen 1943-ban magántanárrá habilitálták, majd 1945-ben a Bolyai Egyetem Földrajzi Tanszékén egyetemi tanárnak nevezték ki, s ott működött 1959-ig, nyugdíjazásáig. Kutatómunkája főként Erdélyre, s azon belül Kalotaszegre és Kolozsvárra terjedt ki. Szakmai publikációinak száma megközelíti a háromszázat. Épp ilyen fontos, hogy az erdélyi turistamozgalom egyik kezdeményezője, a természetvédelem egyik legkorábbi szószólója volt. Ez alkalommal az 1959-ben megjelent Természetjárók könyvéből A természetjárás szabályait teszem eléd, kedve Olvasóm:
1. Szeresd a természetet.
2. Mint természetjáró is kultúrember maradj, mert természetjáróhoz nem méltó magatartással ártasz a természetjárás ügyének.
3. Ne élj vissza a vendégjoggal, tiszteld mások vagyonát.
4. Csak olyan útra vállalkozzál – különösen magashegyjárásra –, amelyhez megvan a képességed.
5. Légy vidám, de ne lármás, ne zavard a természet csendjét. Az erdőben ne a természetjárók, hanem a madarak énekeljenek. A menedékházat ne alacsonyítsd le kocsmává.
6. Ne csúfítsd el a természetet: sziklára ne fesd fel, fába ne vésd be nevedet. Tartsd tisztán a forrásokat, pihenőhelyeket, az ételhulladékot égesd el vagy vidd haza.
7. Égő tárgyat ne dobj el, erdőben tüzet csak a legnagyobb vigyázattal rakj, eltávozás előtt teljesen oltsd el.
8. Kíméld az állatokat és a növényeket, gyümölcsfákról még virágot se szakíts.
9. Légy harcosa a természetvédelemnek.
10. Becsüld a természetjáró társadat, és bajban soha, semmi körülmények között el ne hagyd.
E tízparancsolat minden egyes pontja betartandó mind a mai napig. (Ej, hány embert láttam már a természetben nem kultúremberként viselkedni…)
Október 15-én, 1848-ban költözött ki a református temetőkertbe, 81 éves korában ifj. Borosnyai Lukács János, a marosvásárhelyi református főiskola első természetrajz tanára. 1848. október 15-én a ’48-as zavaros idők forgatagában lezajlott gyászszertartás egyszerű volt, mert a tanári karnak még ideje sem volt arra, hogy ősz nesztorának végtisztességén megjelenhessen. Tanulmányait szülővárosában kezdte, ugyanott 1791-ben a poétikaosztály vezetésével bízták meg. Ezt követően Genfben és Bernben folytatott egyetemi tanulmányokat. 1797. szeptember 9-től a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban kapott állást, ahol az újonnan bevezetett természetrajz első tanára lett. 1813-16 között Bolyai Jánost is tanította. A leckéket a jobb memorizálás érdekében versbe foglalta. A Rövid természethistória, melyet a tanuló gyermekek számára készített és elméjekhez alkalmaztatva, rövid kérdésekben és versbeli feleletekbe foglalva kiadott című művének részlete 1826-ban jelent meg nyomtatásban. Ebben a könyvecskében hat fejezetben tárgyalta az akkor ismert állatokat. Sokatmondóak a fejezetcímek is: „szopós állatok, madarak, kétéltűek, halak, bogarak, nyüvek és férgek.” Tíz évre rá adta ki a Májusi bokréta, vagyis füvésztudomány című munkáját. Ebben a könyvecskéjében Linné Károly rendszerét követi, és 24 osztályba sorolja a növényeket. De eme műve, nem különben a Régi és új Vásárhely, Vagyis az Erdély országi nagyfejedelemségben lévő szabad királyi mező-városnak, Marosvásárhelynek körülményes leírása versekben, hozzá tett világosító, és magyarázó Jegyzetekkel verses históriája szintúgy csak részben jelent meg nyomtatásban 1837-ben. Borítékján eme megjegyzéssel: „Vásárfija a Szent Maártonnapi sokadalomra.“ Igen sok érdekes történeti adat van a jegyzetekben a város fejlődését, családait és történeti mozzanatait illetőleg. Az első füzet végén (40. 1.) életrajzát ekképpen szedi versbe:
Mért ne pengessem (hát) vénül is lantomat?
Ha más hallgat, mért ne próbáljam magamat?
Szinte hetven évek sem fogják be számat.
Látom még, s éneklem, hogy telik, nótámat.
Inkább, mint sem legyek vénség unalmára
Álmatlan ágyamban várjak virradatára.
Ha élsz, pendülj, múzsám! ne szűnj énekelni;
Úgy is negyven évig elég volt nevelni,
Császárodnak nyelvét eleget tanitád,
Állatoknak rendit versbe igazitád (...)
További részei kéziratban maradtak. Pedig mind a mai napig megszívlelendő, amit és ahogy mond városunkról. Íme a Kilátás a Somostetőről:
Hol Anya Városunk felséges pompával
Néz Nyugotra egy nagy hegyre felhágtával,
Onnan Erdélynek majd minden Havasait,
Természettől rakott Vára oldalait,
Mint Istentől készült oltalom Bástyáit
Láthatjuk, bár tudnok becsülni munkáit,
Ki nem hiszi, véllem Somos tetejére
Jöjjön fel, s nézze el a nap fel jöttére.
Bámulva szemléli Székelyek havassá
Háta mögül, hogy süt a’ nap aranyassa.
Mert hát abban az időben bizony a Somostető pereméről könnyű volt ellátni még a Déli-Kárpátokig is. Jómagamnak is gyakorta volt részem ily delektálásban még a ’60-as években. S még ma is, ha nagyon tiszta a levegő, fényképezni lehet onnan a Fogarasi-havasokat.
A távoli hegyek a fény áttetsző
köntösében szinte súlytalanul lebegnek.
A színek szimfóniát muzsikálnak
A lángoló őszi bereknek.
A ködlő láp fölött vadludak szállnak,
Halk neszekkel vetkőzik a táj... puska dörren,
Ökörnyál csillan az őszirózsákon,
Darázs dong, must forr a vödörben.
A fákra kapaszkodó lugas-szőlő,
Mint békés, derűs öregség fürtjei, érten
Hintáznak a dér csípte levelek közt
A szelíd októberi fényben…
Kint ülök a virágos ámbituson,
A tajtékszínű falakra meleg, lila árnyat
Vet a lomb, bazsalikom illata száll,
Csend van... valahol citeráznak.
Régi költőket böngészek, múlt korok
Hangulata csillan boromban... emlékezem,
Az aranypiros szőlőlevelek között
Csokonai iddogál velem.
Belém zsong ebben az Érmelléki őszben Számadó Ernő gondolata.
Október 15-én emlékezzünk meg Pantocsek József botanikusról, mikropaleontológusról is. A mikrofotográfia első magyarországi alkalmazója 1864-ben született. Egyetemi tanulmányait Göttingenben és Bécsben végezte. Bécsben 1875-ben orvosdoktor, majd 1896–1914 között Pozsonyban közkórházi igazgató főorvos. 1866-tól botanizált, 1872-ben Hercegovina, Montenegró és Dalmácia flóráját és faunáját tanulmányozta. 1880-tól főleg a kovamoszatok kutatásával foglalkozott, ezen a területen vált világhírűvé. Számos új növényt írt le, nevéről több fajt neveztek el.
Recs, recs! törik az érett tengerit.
Macskatalpakon sandáról a szél.
Már a vérvesszők lángjuk lengetik,
S mint egy kincsekkel megrakott szekér,
Az ősz súlyosan megy a tél felé.
A beteljesült élet csendesül
Ernyedten ragyog a fák levele,
És a mezőkön béke csendje ül.
Be szép, megbékélt minden körülem!
S szívem, nyugtalan, örök üldözőm,
Lám ahelyett, hogy csupán örüljön,
Úgy rám dobban, hogy meg is ütközöm.
„A beteljesült”? Hisz az a halál!
S nézek... Magvakat, rügyet keresek.
Nem a múló perc – az a szép, mely vár,
S az a kedves már, mit nem ismerek.
Ebben az őszi elmúlásban Horváth István szavára figyelek: Nem a múló perc...
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
