Béke. Reményik Sándor valamikor a ’30-as évek végén vetette papírra e sorokat. Mondandója ma is érvényes.
Május 9. 1945-ben e napon a szovjet hadsereg elérte Prágát, ezzel az európai hadszíntéren a II. világháború véget ért. 1951 után Robert Schumann javaslatára e nap Európa napja. Az Európai Unió atyáinak célkitűzése eleve az volt, hogy minden csatlakozó ország elkötelezi magát a béke mellett.
Be szép gondolat!
Havasalji szilvavirágtenger – a megtalált Béke
De figyelmezzünk Horváth István több mint fél évszázados gondolatára (Utunk 1971., 28. sz.):
Ha létünk léte eltűnik
– mert ez is bekövetkezhet –
hisz
földünk örök lázban reszket,
ki lesz, aki a volt neveknek
megint tartalmat adjon itt?
Leányok kemény csípőit
ki lesz, ki vággyal völggyé oldja:
zárt combok s keblek márványhalmát?
Öröm napszínű lobogója
kinek hirdeti szép hatalmát?
S ki lesz, ki kimért-féltve tartja
ujja között a lepke szárnyát,
meg ne sérüljön hímpora?
Ki érti meg az ibolya
édesbeszédű illatárját,
anyaföldünkre ráborulva?
S ki vet búzát a földbe újra,
ha az égből is korom hull?…
S létünk léte, ha eltűnik,
kővé vált bűnünk hallgat itt.
Sivár földünkre rázúdul,
s némán zokog a kozmosz súlya.
Jogos-e ez a félelem?
Hadd kérjek segítséget Victor Hugótól:
A természet könyörtelen; nem hajlandó visszavonni virágait, illatfelhőit, muzsikáját és napsugarát az emberi aljasság miatt; földre sújtja az embert az isteni szépség és a társadalmi ocsmányság ellentétével. Nem kegyelmez; az embernek el kell viselnie a pillangó szárnyának, a madárdalnak szépségét, el kell viselnie, hogy a gyilkosságok, a bosszúállás, a barbárság kellős közepén elébe toppanjanak a természet szent szépségei… Az ember tör, az ember zúz, az ember öl, az ember magtalanít; de a nyár nyár marad, a liliom liliom marad, a csillag csillag marad.
Tanulnunk kéne az élő Természettől. Mint ahogy tették eleink is.
Május az ókorban Európa-szerte engesztelő és tisztító szertartások böjtös időszaka volt. Rómában ekkor takarították ki a templomokat, mosták le az istenszobrokat, mintha ez a hónap előkészület lenne a nyárközépi nagy ünnepekhez.
A legjellegzetesebb római ünnep a 9-én, 11-én és 13-án tartott Lemuria: a holt lelkek (lemures) engesztelőnapjai.
Illő folytatása volt az Argei ünnep. Az ünnep neve ógörög eredetű. Argeó = szántóföldről való, parlagon heverő, pihenő. Ennek bevezetőjeként március idusát követően Róma területén felállított alkalmi szentélyekben szalmából és kákából font bábokat helyeztek el. Május 15-e után ezeket a Vesta-szüzek főpapi segédlettel ünnepélyesen a Tiberiszbe vetették jelképes emberáldozatul.
1897. május 9-én született Miháltz István geológus. Tanult a debreceni és a kolozsvári tudományegyetemen. Trianon után, 1922-től a Kolozsvárról Szegedre áttelepült Ferenc József Tudományegyetem földtani intézetében gyakornok, majd tanársegéd, adjunktus, docens, 1956-tól egyetemi tanár volt. A Magyar Alföld negyedkori rétegeinek felépítéséről és fejlődéstörténetéről részletes, anyagvizsgálati tényekre támaszkodó földtani összegezés megalkotója. A tömeges pollenvizsgálatok és üledékföldtani laboratóriumi vizsgálatok első magyar alkalmazója a földtani negyedkor kutatásában.
Addig-addig simogatta
a fákat a ragyogó nap,
míg a csupasz ághegyekre
selymes rügyek bátorkodtak.
Majd a rügyek kibomlottak
bársony levelekké válva,
s zöldbe lobbant a kerteknek,
az erdőknek minden fája.
Kizöldült az erdő alja,
a fák között a tisztás is;
szól a kakukk s a pacsirta…
Így kezdi Majális című versét a Nagygalambfalván 1929. május
10-én született Kányádi Sándor. A folytatás is az élő természetet dicséri.
(…) Zsong az erdő, minden fája
egy-egy külön népes sátor.
Csoda, hogy az ég ballonja
szét nem pukkad a vígságtól.
(…) Alkonyestig zsong az erdő,
a szürkület tétovázgat:
sajnálja még végét vetni
a gondtalan mulatságnak.
S megőriz a nagy jókedvből
egy-egy cseppnyit, s minden este
abból hullat harmatot a
legeslegszebb levelekre.
Május 12-én, 1800-ban született az őshazakutató Jerney János. Jogi tanulmányokat végzett, és különböző közigazgatási posztokat töltött be; szabadidejében önképzéssel tanult nyelveket, és végzett levéltári kutatásokat a magyarok őstörténetére vonatkozóan. 1844-ben Keletre utazott, Moldvában régészeti kutatásokat végzett, majd bejárta a Fekete-tenger és az Azovi-tenger mellékét a Don torkolatáig. Útjáról 1851-ben könyvet adott ki Jerney János Keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett 1844 és 1845 között címmel. Munkája fontos történelmi és földrajzi forrás a korabeli Moldva és Besszarábia térségéről.
Május 12. már Pongrácé. Másik két társával – 13-án Szerváccal s 14-én Bonifáccal – akár fagyot is hozhatnak.
A hagyomány szerint Pancratius és Bonifatius ókeresztény vértanú volt, Servatius Rajna-vidéki püspök. Valószínűleg az ókori Róma Lemuria ünnepei köszönnek itt vissza: az ünnepségsorozat a holtak ártó szellemeinek kiengesztelését szolgálta. Lemuriát amúgy a termésért való aggodalom tette komorrá, nem lehetetlen, hogy a három jelképes szent alakjában a hagyomány szívóssága folytán a lemurok kísértettek.
Hanem, ha e három napon tiszta az ég, akkor:
Sok bort hoz a három ác,
Ha felhőt egyiken sem látsz.
Szervác napján halt meg, 1971-ben Bányai János tanár, geológus, muzeológus, a Székelység című folyóirat alapítója és szerkesztője.
Május 13-án, 1961-ben költözött végleg fenyveserdeibe Nagy György erdőmérnök, erdészeti szakíró is. Középiskoláit 1912-ben szülővárosában a Székely Mikó Kollégiumban végezte, főiskolai tanulmányait a Selmecbányai Erdészeti Főiskolán kezdte, de 1914 és 1918 között katonai bevonulása és háborús frontszolgálata miatt a Selmecbányáról Sopronba áttelepült Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán fejezhette be. Erdőmérnök volt Ratosnyán a Bánffy-uradalomban 1925–1940 között. Észak-Erdély visszacsatolása után 1941 és 1944 között a főmérnök Magyar Királyi Erdőfelügyelőségen, majd 1945 és 1947 között a Székely Mikó Kollégium főgondnoka volt. 1948-tól 1955-ig a Kézdivásárhelyen alakult magyar nyelvű Erdészeti Műszaki Középiskola, majd 1955-től a csíkszeredai Erdőkitermelési Mesterképző Műszaki Iskolaközpont igazgatója volt nyugalomba vonulásáig. Legjelentősebb műve az 1955-ben nyomdafestéket látott Fák és cserjék.
Ha mégis hidegre fordul az idő, a népi regula szerint 15-én jön Zsófia felmelengetni vizet, levegőt, felszabadítani rétet-erdőt az utolsó fagyos szentek garázdálkodása alól.
Elég-e mindez a tavaszból lassúdan nyárba dobbanó élő természetnek?
Csók István: A tavasz ébredése
Horváth István is ezt kérdezte, még 1971-ben:
A fű azt mondta
Szóba állt volna
a fűszállal.
Lehajolt hozzá
ismerősként.
A fű azt mondta:
– elmentél,
s visszajöttél ugyan,
de nem te vagy.
Csak látod,
nem érzed
remegésem,
mely a
mindenség
rezzenése.
Benned
a
saját
félelmed
remeg.
Köztünk
elszakadt
az a sugárzás,
mely a
mindenség lelke-
lényege.
Bezártad magad,
s kizáródtál
a nagy teljesség
bontatlan
egységéből,
s vagy a
rettegő
egyedüliség.
A fű ezt mondta.
Mondhatta.
Nem értette.
Az egyszikű növény,
klorofillszemcsék,
hosszúkás sejtek.
Ez volt a fűszál.
Ismerte,
s nem voltak
ismerősök.
Pacsirta hangja szikrázott szerte
fenn a magasban, szinte láthatóan.
– Életterét védi,
társai ellen –
nézett az égbe szállt madár után,
s szeretett volna felüvölteni…
Maga sem tudta, mikor omlott
könnyesen le a virágok közé.
Markában a kitépett csokor fűre
bámult.
S keserű mosollyal sóhajtotta
– lám csak,
volt még egy ösztönös
mozdulatom.
Az ember nem csak vendég e Földön. De magát az életet teheti tönkre önhitt bárgyúsága.
Ne hagyjuk mi, emberek, itt, Európában, hogy valaki(k) ösztönös utolsó mozdulata döntsön sorsunkról! A természet békéjét kint, az élő természetben, az emberét bent, magunkban kell megtalálnunk. Ahogy azt példának okáért Csók István sejteti A tavasz ébredésében.
Nem szabad Tóth Árpád 1917-ben, az első világégés kellős közepén írt Elégia egy rekettyebokorhoz című versének utolsó vízióját valósággá tennünk:
Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon
Csak miriád virág szelíd sajkája leng:
Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,
Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,
Egy boldog remegés, és felpiheg sóhajtva
A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!
S reszketve megnyílik egy lótusz szűzi ajka,
S kileng a boldog légbe a hószín szárnyú Béke.
Mert a béke az ember békéje kell legyen. Mert csak ő lehet a világ pásztora.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
