2025. május 8., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Valami furcsa összehangolódás,

Valami ritka rend –

Széthúzó erők erős egyensúlya,

Mély belső bizonyosság idebent –

Bizonyosság arról, hogy élni jó,

Szenvedni elkerülhetetlen,

Szeretni tisztán: megistenűlés,

Meghalni szép –

S a Kifejezést meglelni mindezekhez,

Megtalálni a felséges Igét:

Az Igét mindezekhez:

A Béke ez.

Orkán ordíthat aztán odakünt,

Robbanhat ezer bomba: kárbament,

De kárt nem okozott.

Bent:

Csend.

A Béke itt kezdődik.

Bent:

Csend.

Isten hozott.


Béke. Reményik Sándor valamikor a ’30-as évek végén vetette papírra e sorokat. Mondandója ma is érvényes.

Május 9. 1945-ben e napon a szovjet hadsereg elérte Prágát, ezzel az európai hadszíntéren a II. világháború véget ért. 1951 után Robert Schumann javaslatára e nap Európa napja. Az Európai Unió atyáinak célkitűzése eleve az volt, hogy minden csatlakozó ország elkötelezi magát a béke mellett.

Be szép gondolat!


Havasalji szilvavirágtenger – a megtalált Béke



De figyelmezzünk Horváth István több mint fél évszázados gondolatára (Utunk 1971., 28. sz.):


Ha létünk léte eltűnik

– mert ez is bekövetkezhet –

hisz

földünk örök lázban reszket,

ki lesz, aki a volt neveknek

megint tartalmat adjon itt?

Leányok kemény csípőit

ki lesz, ki vággyal völggyé oldja:

zárt combok s keblek márványhalmát?

Öröm napszínű lobogója

kinek hirdeti szép hatalmát?

S ki lesz, ki kimért-féltve tartja

ujja között a lepke szárnyát,

meg ne sérüljön hímpora?

Ki érti meg az ibolya

édesbeszédű illatárját,

anyaföldünkre ráborulva?

S ki vet búzát a földbe újra,

ha az égből is korom hull?…

S létünk léte, ha eltűnik,

kővé vált bűnünk hallgat itt.

Sivár földünkre rázúdul,

s némán zokog a kozmosz súlya.


Jogos-e ez a félelem?

Hadd kérjek segítséget Victor Hugótól:

A természet könyörtelen; nem hajlandó visszavonni virágait, illatfelhőit, muzsikáját és napsugarát az emberi aljasság miatt; földre sújtja az embert az isteni szépség és a társadalmi ocsmányság ellentétével. Nem kegyelmez; az embernek el kell viselnie a pillangó szárnyának, a madárdalnak szépségét, el kell viselnie, hogy a gyilkosságok, a bosszúállás, a barbárság kellős közepén elébe toppanjanak a természet szent szépségei… Az ember tör, az ember zúz, az ember öl, az ember magtalanít; de a nyár nyár marad, a liliom liliom marad, a csillag csillag marad.

Tanulnunk kéne az élő Természettől. Mint ahogy tették eleink is.

Május az ókorban Európa-szerte engesztelő és tisztító szertartások böjtös időszaka volt. Rómában ekkor takarították ki a templomokat, mosták le az istenszobrokat, mintha ez a hónap előkészület lenne a nyárközépi nagy ünnepekhez.

A legjellegzetesebb római ünnep a 9-én, 11-én és 13-án tartott Lemuria: a holt lelkek (lemures) engesztelőnapjai.

Illő folytatása volt az Argei ünnep. Az ünnep neve ógörög eredetű. Argeó = szántóföldről való, parlagon heverő, pihenő. Ennek bevezetőjeként március idusát követően Róma területén felállított alkalmi szentélyekben szalmából és kákából font bábokat helyeztek el. Május 15-e után ezeket a Vesta-szüzek főpapi segédlettel ünnepélyesen a Tiberiszbe vetették jelképes emberáldozatul.

1897. május 9-én született Miháltz István geológus. Tanult a debreceni és a kolozsvári tudományegyetemen. Trianon után, 1922-től a Kolozsvárról Szegedre áttelepült Ferenc József Tudományegyetem földtani intézetében gyakornok, majd tanársegéd, adjunktus, docens, 1956-tól egyetemi tanár volt. A Magyar Alföld negyedkori rétegeinek felépítéséről és fejlődéstörténetéről részletes, anyagvizsgálati tényekre támaszkodó földtani összegezés megalkotója. A tömeges pollenvizsgálatok és üledékföldtani laboratóriumi vizsgálatok első magyar alkalmazója a földtani negyedkor kutatásában.


Addig-addig simogatta

a fákat a ragyogó nap,

míg a csupasz ághegyekre

selymes rügyek bátorkodtak.

Majd a rügyek kibomlottak

bársony levelekké válva,

s zöldbe lobbant a kerteknek,

az erdőknek minden fája.

Kizöldült az erdő alja,

a fák között a tisztás is;

szól a kakukk s a pacsirta…


Így kezdi Majális című versét a Nagygalambfalván 1929. május 

10-én született Kányádi Sándor. A folytatás is az élő természetet dicséri.

(…) Zsong az erdő, minden fája

egy-egy külön népes sátor.

Csoda, hogy az ég ballonja

szét nem pukkad a vígságtól.


(…) Alkonyestig zsong az erdő,

a szürkület tétovázgat:

sajnálja még végét vetni

a gondtalan mulatságnak.

S megőriz a nagy jókedvből

egy-egy cseppnyit, s minden este

abból hullat harmatot a

legeslegszebb levelekre.


Május 12-én, 1800-ban született az őshazakutató Jerney János. Jogi tanulmányokat végzett, és különböző közigazgatási posztokat töltött be; szabadidejében önképzéssel tanult nyelveket, és végzett levéltári kutatásokat a magyarok őstörténetére vonatkozóan. 1844-ben Keletre utazott, Moldvában régészeti kutatásokat végzett, majd bejárta a Fekete-tenger és az Azovi-tenger mellékét a Don torkolatáig. Útjáról 1851-ben könyvet adott ki Jerney János Keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett 1844 és 1845 között címmel. Munkája fontos történelmi és földrajzi forrás a korabeli Moldva és Besszarábia térségéről.

Május 12. már Pongrácé. Másik két társával – 13-án Szerváccal s 14-én Bonifáccal – akár fagyot is hozhatnak.

A hagyomány szerint Pancratius és Bonifatius ókeresztény vértanú volt, Servatius Rajna-vidéki püspök. Valószínűleg az ókori Róma Lemuria ünnepei köszönnek itt vissza: az ünnepségsorozat a holtak ártó szellemeinek kiengesztelését szolgálta. Lemuriát amúgy a termésért való aggodalom tette komorrá, nem lehetetlen, hogy a három jelképes szent alakjában a hagyomány szívóssága folytán a lemurok kísértettek.

Hanem, ha e három napon tiszta az ég, akkor:


Sok bort hoz a három ác,

Ha felhőt egyiken sem látsz.


Szervác napján halt meg, 1971-ben Bányai János tanár, geológus, muzeológus, a Székelység című folyóirat alapítója és szerkesztője.

Május 13-án, 1961-ben költözött végleg fenyveserdeibe Nagy György erdőmérnök, erdészeti szakíró is. Középiskoláit 1912-ben szülővárosában a Székely Mikó Kollégiumban végezte, főiskolai tanulmányait a Selmecbányai Erdészeti Főiskolán kezdte, de 1914 és 1918 között katonai bevonulása és háborús frontszolgálata miatt a Selmecbányáról Sopronba áttelepült Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán fejezhette be. Erdőmérnök volt Ratosnyán a Bánffy-uradalomban 1925–1940 között. Észak-Erdély visszacsatolása után 1941 és 1944 között a főmérnök Magyar Királyi Erdőfelügyelőségen, majd 1945 és 1947 között a Székely Mikó Kollégium főgondnoka volt. 1948-tól 1955-ig a Kézdivásárhelyen alakult magyar nyelvű Erdészeti Műszaki Középiskola, majd 1955-től a csíkszeredai Erdőkitermelési Mesterképző Műszaki Iskolaközpont igazgatója volt nyugalomba vonulásáig. Legjelentősebb műve az 1955-ben nyomdafestéket látott Fák és cserjék.

Ha mégis hidegre fordul az idő, a népi regula szerint 15-én jön Zsófia felmelengetni vizet, levegőt, felszabadítani rétet-erdőt az utolsó fagyos szentek garázdálkodása alól.

Elég-e mindez a tavaszból lassúdan nyárba dobbanó élő természetnek?


Csók István: A tavasz ébredése



Horváth István is ezt kérdezte, még 1971-ben:


A fű azt mondta


Szóba állt volna

a fűszállal.

Lehajolt hozzá

ismerősként.

A fű azt mondta:

– elmentél,

s visszajöttél ugyan,

de nem te vagy.

Csak látod,

nem érzed

remegésem,

mely a

mindenség

rezzenése.


Benned

a

saját

félelmed

remeg.


Köztünk

elszakadt

az a sugárzás,

mely a

mindenség lelke-

lényege.


Bezártad magad,

s kizáródtál

a nagy teljesség

bontatlan

egységéből,

s vagy a

rettegő

egyedüliség.


A fű ezt mondta.

Mondhatta.

Nem értette.

Az egyszikű növény,

klorofillszemcsék,

hosszúkás sejtek.

Ez volt a fűszál.


Ismerte,

s nem voltak

ismerősök.


Pacsirta hangja szikrázott szerte

fenn a magasban, szinte láthatóan.

– Életterét védi,

társai ellen –

nézett az égbe szállt madár után,

s szeretett volna felüvölteni…

Maga sem tudta, mikor omlott

könnyesen le a virágok közé.

Markában a kitépett csokor fűre

bámult.

S keserű mosollyal sóhajtotta

– lám csak,

volt még egy ösztönös

mozdulatom.


Az ember nem csak vendég e Földön. De magát az életet teheti tönkre önhitt bárgyúsága.

Ne hagyjuk mi, emberek, itt, Európában, hogy valaki(k) ösztönös utolsó mozdulata döntsön sorsunkról! A természet békéjét kint, az élő természetben, az emberét bent, magunkban kell megtalálnunk. Ahogy azt példának okáért Csók István sejteti A tavasz ébredésében.

Nem szabad Tóth Árpád 1917-ben, az első világégés kellős közepén írt Elégia egy rekettyebokorhoz című versének utolsó vízióját valósággá tennünk:


Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon

Csak miriád virág szelíd sajkája leng:

Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,

Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,

Egy boldog remegés, és felpiheg sóhajtva

A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!

S reszketve megnyílik egy lótusz szűzi ajka,

S kileng a boldog légbe a hószín szárnyú Béke.


Mert a béke az ember békéje kell legyen. Mert csak ő lehet a világ pásztora.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2025-ben, a Béke napján


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató