A természet kalendáriuma (DCCXXI.)

*Fotó: Hóviharoknak vad heve meghalt, itt a tavasz a Madarasi Hargita csúcsa alatt

Tíz napja áll a Rózsák terén a virágóra. A ’60-as években hozták létre. Idén megújult formában tündököl: a kompozíció mintegy 8500 növényből áll, s új mintázatot kapott. A városi kertészet 14–15 növényfajt használt fel megalkotásához. Az óramutatók mozgatása GPS-alapú.

A virágóránál leginkább a mozaik a lényeg, hangsúlyosan a minta számít, illetve hogy ki legyen írva az, hogy Marosvásárhely és Târgu Mureș – mondta Tőkés Sándor főkertész.

A város minden polgára büszke lehet az órára.

Széles e világon több gyönyörű virágórát jegyeznek. A genfi óragyártás jelképe például 1955 óta követi az idő múlását. A bécsi városi parkban (Stadtpark) évről évre megújuló virágpompával díszlik a mutatós óra. Néhány éve Székesfehérvárnak is van újra virágórája.

Mindezek az órák parképítészeti bravúrok, ám nevük időmutató szerepük okán illeti meg őket.

A valódi virágóra hamarabb mutatta az időt, mint bármely más óra, és nagy valószínűséggel túléli a mesterséges szerkezeteket is. A pontosság viszont nem erénye.

Ha a valódi virágóra titkára vagyunk kíváncsiak, évszázadokkal korábbra kell visszatekintenünk – írta Nagy Ágota az Élet és Tudomány 2014. február 14-i számában megjelent Egy talányos szerkezet című cikkében.

Megálmodója Karl Linné, akinek születése feletti örömében apja játékok helyett virágokkal rakta tele bölcsőjét, s akinek neve maga is növényi jelentésű: hárs. Linné a virágok napi kinyílási és összecsukódási ritmusát megfigyelve szerkesztette meg különleges kerttervét. E kert ágyásaiban nyílásuk, illetve csukódásuk sorrendjében követik egymást a növények. Megfigyeléseit a Horologium Florae (Virágnapóra) nevű, növényneveket tartalmazó táblázatában foglalta össze. A kor botanikatudományának e különleges dolgozatát 1751-ben jelentette meg a Philosophia Botanica (A botanika filozófiája) című könyvében. A mű címlapján a szerző neve alatt a királyi főorvos és botanikai professzor Uppsalában titulus olvasható.

Véleménye szerint időjelzés szempontjából a növények három csoportba sorolhatók:

– Meteorici (klímafüggők): ezeknél a virágok nyílási és csukódási ideje az időjárás függvénye.

– Tropici (trópusiak): ezek a virágok a nappal hosszának megfelelően nyílnak-csukódnak.

– Equinodales (nap-éj egyenlőségiek): ezeknek állandó nyílási-záródási idejük van. Magától érthetően Linné a harmadik csoport tagjait tartotta alkalmasnak a valódi idő mutatására.

Linné jegyzetei szerint hajnali 3 órakor már nyílik a bakszakáll (Tragopogon sp.), 4 órakor a katáng (Cichorium intybus), 7 órakor a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba). Nála a nap zárórás növénye a lángvirágú sásliliom (Hemerocallis fulva), az este 7-8 körül csukódik. Megfigyelései szerint ugyan az éjkirálynő kaktusz (Cactus grandifronts) pontosan éjfélre csukódik, ám előtte mindössze három órával nyit, este 9 óra körül.

Maga Linné soha nem alkotta meg ezt a kertet, de ötlete nyomán számos kert született a későbbiek folyamán a XIX. század elejétől fogva. Sok tanulmányban feltűnik egy kedves, kör alakú virágágyás rajza a Linné-féle virágok grafikáival, az általa megjelölt órákhoz illesztve. Ma azonban egy „kortárs” grafikát: Ursula Schleicher-Benz 1948-ban készült virágóráját teszem ide.

A valós kertalkotási próbálkozásokat nem koronázta siker: az efféle óra pontos járásának nem egy rugókból és lemezekből precízen összeállított szerkezet, hanem maga a kiszámíthatatlan természet a lelke. A tisztán a harmadik „nap-éj egyenlőségi” csoportba tartozó virágok csak elméletben léteznek, ugyanis a növények nyílása másképp alakul napos időben, mint borult időszakban, s eltérést mutat a hőmérséklet és – természetesen – a földrajzi fekvés függvényében is, így ami a 60. szélességi körön, Svédországban júniusban javában virágzik, a Kárpát-medencében, a 47. szélességi fokon már rég magot érlel.

Anton Kon Kerner osztrák botanikus, a bécsi egyetem tanára fiatalabb korában Magyarországon töltött öt évet, az Alföld és környéke flóráját kutatta. Ennek eredményeként jelent meg a Das Pflanzenleben der Donauländer (1863) című munkája. Hazánkhoz való kötődését jelzi az is, hogy öt éven át tanított a Ferenc József által 1854-ben alapított Budai Császári és Királyi Felsőreáliskolában (ma Toldy Ferenc Gimnázium). A tudós tanár a Pflanzenleben (A növények élete) című, 1891-ben megjelent művében összehasonlította Linné megfigyeléseit az övéivel. Ő márciusban és októberben nyíló virágokat is bevont észleléseibe. Megfigyelései szerint a rovarok a napnak mindig ugyanabban az órájában közelítenek egy-egy adott növényhez. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a beporzást végző rovarok megjelenéséhez igazodva nyílnak a virágok. A virágok alkalmazkodnak a rovarokhoz, és nem a rovarok a virágokhoz. A nyílási idők tekintetében átlagosan egy-két órával későbbre tehetők reggelente az ottani adatok, mint Linné kertjében. Kernernél a burgonya, a káposzta, a tavaszi hérics (Adonis vernalis), a sáfrány (Crocus aureus), a szellőrózsa (Anemone sp.) is gazdagítja a választékot.

Ám jóval a botanikai virágóra megfogalmazása előtt már létezett irodalmi „virágóra”. Andrew Marvell (1620–1678) a The Garden (A kert) című versének (Károlyi Amy fordítása) utolsó versszaka virágórát vizionál:

A kertész mérve végtelent,

virágból napórát teremt.

A nap felülről átoson

illatos Zodiákuson.

Akár mi, szorgosan a méh

a naphoz méri idejét.

Ily édesség nem jutna részül,

a füvek és virágok nélkül.

Georg Büchner (1813–1837) Leonce és Léna című vígjátékában (Lator László fordítása) egy képzelt világ tartozéka a világóra:

„…összetöretünk minden órát, betiltatunk minden kalendáriumot, csak a virágórán, csak virágon-gyümölcsön számoljuk majd az órákat, a hónapokat.”

Gárdonyi Géza is felfedezte a maga virágóráját. A szépírás mestere több ponton egyező megfigyelésekkel szolgált a kiváló botanikusokéval. Gárdonyira emlékezve Torockai Wigand Ede így közli ezt Régi kert s miesei című albumában, 1917-ben:

„Nyáron nem kell nekem óra. Amint felébredek, kimegyek a kertembe. Ott van egy kis tó. Ha kinyílott benne a sárga vízirózsa, akkor tudom: hat óra van, mert az nem nyit előbb. De hátha már régen kinyílott? Nézzük a kerti salátát, annak fejét, apró virágai hét órakor nyilának. Ilyenkor még a piros tikszem meg az aszúszegfű alszanak. Ezek nyolc órakor nyitják ki szemüket. Még lustább a mályva. Ismeritek a mályvát, ezt az egészséges, pirosfejű virágot? Ez csak kilenc órakor ébred. Előbb nem borítja ki a virágát. Ilyenkor már a sárga liliom, jeges bojtvirág szintén készülnek a nyitáshoz, de tíz előtt nem nyitának. Legnagyobb urak a pávaliliom meg az úrisárma. Ezek tizenegy óráig lustálkodnak. Csak akkor nyitják ki a szemüket. Pedig déli tizenkét órakor már a katángkóró virága, vagyis az a szép, kedves kék cikória-virág, aminek a gyökeréből kávét is csinálnak, elálmosodik és behunyja szemét. A mályva meg az aszúszegfű egy darabig csak állja a nap melegét, de egy órakor már ezek sem bírják tovább, összezárják a szirmaikat és alusznak. Két órakor alszik az egérfül is, három órakor a bíboros homokhúr követi a példájukat. A jeges bojtvirág csak uzsonnakor, négy órakor huny szemet, öt órakor már a sárga vízirózsa is elálmosodik. Ezek mind korán térnek nyugalomra. Az úrisárma hat órakor zárja be a szemeit, a csupaszszárú mák hét órakor tér nyugovóra, hét órakor kíván jóéjszakát a háromszínű szulák. S a virágok mind álmodnak már ekkor meleg napsugárról, színes pillangóról, örökös szép nyárról. De mit is beszélek, dehogy alszik az mind. Inkább most kilenc órakor nyitja ki virágait az illatos leheletű csészekürt s költögeti az esti mécsvirágot. Pedig a kis mécsvirág nem késik, pont tíz órakor nyit. A csillagok feljöttek és szentjános-bogárkák sétálgatnak már a kis lámpásukkal.”

Hanem Linné álma – a valódi virágóra – továbbra is várat magára – fejezi be cikkét Nagy Ágota.

Mai virágórás sétánk zárásaként két alkalomra figyelmeztetek:

Május 18. a múzeumok világnapja. Megtartását 1977 májusában a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának moszkvai XI. konferenciáján határozták el.

Május 19-én, 1902-ben Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő, hogy 1906-tól évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse.

Hogy mennyi késéssel érkezik a virágzást indító tavasz tőlünk távoli helyekre, álljon itt egy Szibériában, Krasznojarszkban írt vers, 1916-ból:

Nap sugarában fürdik a felhő,

hosszú, nagy álmok árnya suhan,

hóviharoknak vad heve meghalt,

itt a tavasz a kertkapuban.

Bús hajam őszül, könny a szememben,

vágyakozások vára szivem,

rajtam a télnek szürke ködökből

összeharácsolt csókja pihen.

Messzi mezőkre jaj mikor érek!

tarka-virágos lesz-e útam?…

Nap sugarában fürdik a felhő,

hosszú, nagy álmok árnya suhan.

Elekes György, a május 19-én, 1894-ben Kézdivásárhelyen született költő és újságíró első verseit hadifogolyként írta. Tavasz című verse a Szibériában pergő homokszemek zenéje című első kötetében látott nyomdafestéket, hazatérte után, a trianoni diktátum évében.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2026-ban, május idusán.