2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Románia nem szerzett részvételi jogot a jövő évi Európa-bajnokságra a kontinentális torna selejtezősorozatából: a Cosmin Contra irányította válogatott kétgólos vereséget szenvedett a Svédország elleni, döntő jelentőségű pénteki mérkőzésen. A továbbjutáshoz feltétlenül meg kellett volna szerezni a győzelemért járó három pontot, ráadásnak pedig a Spanyolország elleni, utolsó találkozón is szükség lett volna még legalább egyre. A bukaresti kudarc a rivális svédek kvalifikációját jelentette, így velük midenképpen számolni kell a 2020-as tornán.

Románia mindazonáltal ott lehet Európa legjobbjainak megmérettetésén, hiszen bejutott a Nemzetek Ligája rájátszásába. Ennek mérkőzéseit jövő márciusban rendezik, a program pedig a későbbiekben körvonalazódik.

Pénteken kiegyensúlyozott első negyedórát láthatott a telt házas Nemzeti Aréna közönsége, amelynek végén Stanciu tett elsőként kísérletet a gólszerzésre, Granqvist szögletre hárított. Három perccel később Deac labdát vesztett a középpályán, Forsberg nagy iramban lehagyta a válogatottban első mérkőzését játszó Mogoşt, a kapu elé ívelt, ahonnan Berg a hosszú sarokba fejelt (0-1). A gól után a mérkőzést kb. egy percre meg kellett szakítani, a csalódott szurkolók ugyanis ádáz petárdázásba kezdtek. Az előny birtokában a skandináv együttes taktikai szempontból uralta a játékot, a román csapat sokszor elképzelés nélkül építkezett, így a támadásai rendre elbuktak a svédek védőfalán. Amolyan macska-egér játéknak tűnt az egész, amelyben a rivális akkor csaphat oda (lőhet gólt), amikor csak kedve szottyan: ez a 34. percben történt meg, Lustig Berghez ívelt, aki Quaisonhoz továbbított, utóbbi pedig nem hibázott (0-2). A románok látták, hogy ennek fele sem tréfa, megpróbálták menteni a menthetőt: Mitriţă a 40. percben szabadrúgásból célzott, Olsen védett, majd Keşerü próbálta estében a hálóba juttatni a labdát, sikertelenül.

Szünet után Hagival és Comannal a soraiban tért vissza a pályára a román válogatott, a csapat játékán némileg meg is látszott a változtatás, azonban az eredményjelzőn ennek semmi jele nem maradt. Mi több, újfent a svédek szerezhettek volna gólt, ha nincs Tătăruşanu, aki hárítsa Berg újabb fejesét (59.). Később Stanciu próbált betalálni az ellenfél büntetőterületének széléről, majd Ekdal találta el a keresztlécet mintegy 12 méterről. A 81. percben Daniele Orsato játékvezető újra meg kellett hogy állítsa a meccset, a lelátókról felhangzó rasszista lózungok miatt, amelyeket a svédek színes bőrű játékosának, Isaknak címeztek – a vendégek kipécézett futballistáját egy golflabdával is megpróbálták megdobni, amikor az alapvonal közelében Russzal csatázott. A hajrában Romániának még két esélye volt megszerezni a becsületgólt, ám Hagi mintegy 22 méteres lövése célt tévesztett (84.), majd Mogoş 25 méterről eleresztett labdáját a keresztléc fölé tolta Olsen.

Románia ma 21.45 órától (közvetítés: Pro TV) Spanyolországban játssza utolsó Eb-selejtező mérkőzését.

Fotó: DigiSport


Jegyzőkönyv

Labdarúgó-Eb-selejtező, F csoport: Románia – Svédország 0-2 (0-2)

Bukarest, Nemzeti Aréna, vezette: Daniele Orsato (olasz).

Gólszerzők: Marcus Berg (18.), Robin Quaison (34.).

Sárga lap: Stanciu (21.), Bancu (55), illetve Lindelof (50.).

Románia: Ciprian Tătăruşanu – Vasile Mogoş, Adrian Rus, Ionuţ Nedelcearu, Nicuşor Bancu – Ciprian Deac (46. Ianis Hagi), Tudor Băluţă, Nicolae Stanciu (73. Denis Alibec), Alexandru Mitriţă 

– George Puşcaş, Claudiu Keşerü (57. Florinel Coman).

Svédország: Robin Olsen – Mikael Lustig, Victor Lindelof, Andreas Granqvist, Pierre Bengtsson – Sebastian Larsson (69. Gustav Svensson), Albin Ekdal, Emil Forsberg, Kristoffer Olsson – Marcus Berg (78. Alexander Isak), Robin Quaison.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató