A jövő szíve: a gyermek

Mese, játék, világ – gyermeknap másképp

Egy nap, ami csak róluk szól – a nevetésről, a kíváncsiságról, a játék szabadságáról. A gyermeknap nem csupán ünnep, hanem emlékeztető is: hogy minden gyermek külön világ, remény és lehetőség. Összeállításunkban a gyermeki lélek erejéről, nevelésről, örömről és felelősségről írunk. Vajon hogyan látnak minket ők? És hogyan tehetjük számukra szebbé a jövőt? 

Dr. Sfâriac Enikő ideggyógyász főorvos:

A legnagyobb ajándék, amit egy gyermek kaphat, az a védő, óvó, játékos és édes együttlét!

– Pár nappal ezelőtt, esti mese után úgy engedett el a négyéves kisunokám, hogy vigyázzak az álmaira. Nem tudom leírni, hogy ez mennyire megütött.

Tudtam mindig, hogy a kisgyermekek sokkal többet tudnak és értenek, mint azt mi elképzeljük. Nekik hároméves korig csupán sok pár szerető karra van szükségük, amelyek közt biztonságban érezhetik magukat, megtapasztalhatják, hogy szeretik őket, felemelik őket, „…hogy nagyok, hogy óriások legyenek…”. Így tanulják a szeretetet. Mert aki szeretve volt, szeretni tud. Magát és másokat.

És pont ezt veszi el a mai világ. Az a világ, ahol az utóbbi harminc évben a nagyszülőket dolgozni, a szülőket pedig tízórás munkaidőre vagy több műszakra kényszerítjük, ahol elhitetjük, hogy a gyermeket pár hónapos korától fejleszteni kell, nem pedig vele lenni, játszani hagyni, figyelni rá. Belekényszerítjük őket egy megfeleléskényszerbe még túl törékenyen. Mert legyen a világ legjobb bölcsődéje, a legcsodálatosabb személyzettel, a gyermek nincs ahogy megélje, hogy ő egyedi és megismételhetetlen. És akinek ez nem alap, az nem tudja elfogadni sem magát, sem mást. Biztonság és szeretet nélkül az ember szorong, fél. Látjuk, ez korunk rákfenéje.

Nem tudom, hogy milyen lenne az életem a gyermekeim és az unokám nélkül. Azt viszont tudom, hogy ők azok, akik erőt s célt adnak az életemnek.

Nem könnyű dolgozó nagyszülőként. Messze nem tudok annyit segíteni a gyermekemnek, mint nekem az édesanyám, aki már nyugdíjasként ott volt a gyermekeim mellett. De nincs olyan meghívás, program, napi szenny vagy fáradtság, amit ne írna felül az, hogy ott akarok lenni velük, nekik. Mert szükségük van rá, ha kérik, ha nem, és szükségünk van nekünk is, szülőknek, nagyszülőknek erre a szeretetbuborékra.

Ezért hiszem, hogy a legnagyobb ajándék, amit egy gyermek kaphat gyermeknapra, az a védő, óvó, játékos és édes együttlét.

Kívánok hát minden gyermeknek békés időket és sok-sok szerető kart, hogy mindennap vidáman, boldogan ébredjenek, és bölcsen rakhassák a tornyaikat.

Horváth István szavait idézem: „A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott. Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.”.

Szabó Éva kommunikációs szakember, múzeumigazgató:

Gyermeknapi reflexió gyanánt

„Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő ifjak. Boldog ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét…” (Zsoltárok 127, 4–5)

– Az elmúlt huszonkilenc év alatt sokszor kapaszkodtam az idézett bibliai üzenetbe. Három felnőtt gyermekem van, akik mindennél fontosabbak számomra. Életutam lejtői és emelkedői között mindig ők jelentették a legbiztosabb kapaszkodót. 

Voltak könnyebb és nehezebb időszakok – mint minden édesanya életében –, de minden kihívásban ott volt az a csendes erő, amit az ő jelenlétük, szeretetük és kitartásuk adott nekem. Ők a mindennapok ajándékai, az örömöm forrásai és legnagyobb büszkeségem. Még a legnehezebb pillanatokban is az ő példájuk, bátorításuk segített továbbmenni – néha egyetlen mondattal, érintéssel, máskor csak a tudattal, hogy vannak, és hogy jó úton járnak.

A gyermeknap számomra már jó ideje nem a színes programokról szól. Sokkal inkább egy mély, bensőséges visszatekintés, emlékezés és hála, hogy volt gyermekkoruk, és hogy én ott lehettem mellettük. Emlékszem, milyen örömmel várták ezt a napot, és mennyire ragyogott a szemük egy közös pikniken, egy egyszerű otthoni meglepetésen. 

Ma már nem kérnek semmit – de egy őszinte beszélgetés online családi kapcsolódásunk alkalmával kihagyhatatlan, szükségszerű és mindnyájunk által igényelt, kegyelemként megélt ajándék.

Sokszor gondolkodom azon, mi ér a legtöbbet, amit egy gyermek kaphat – nemcsak ezen a napon, hanem mindennap. Továbbra is azt hiszem, hogy a figyelem. A jelenlét. A valódi érdeklődés. A mi családunk, a köztünk lévő nagy fizikai távolság ellenére is igyekszik folyamatosan érdeklődni, figyelni egymásra, bármilyen nehéz is legyen ezt kivitelezni olykor.

A játékosság mindig is fontos része volt az életünknek – nemcsak kiskorukban, de szerencsére még ma is. A nevetés, a kíváncsiság, a közös utazásaink alatt együtt felfedezett világ – nemcsak gyermekké, hanem emberré is formálnak. S ha valamiben hiszek, az az, hogy nemcsak a gyermekeknek van szükségük játékra – nekünk is, fiatalabb és idősebb felnőtteknek, hogy emlékezzünk arra, honnan indultunk.

A mai digitális világban egy gyermek sokkal több ingerrel, elvárással, bizonytalansággal találkozik, mint korábban. A legnagyobb szorongás talán nem is abból fakad, amit nem értenek – hanem abból, hogy nincs időnk meghallani őket. Ezért lenne fontos, hogy újra tanuljunk figyelni rájuk – valóban, mélyen, ítélkezés nélkül.

A jövő generációval szemben mindannyiunknak van felelőssége. Nemcsak szülőként, hanem emberként is, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy minta, példa vagyunk. Hiszem, hogy még mindig van lehetőségünk olyan világot teremteni, amelyben a gyermek nemcsak jogokat kap, hanem valódi esélyt is egy boldog, kiteljesedett életre.

Ha egyetlen mondatban kívánhatnék valamit a mai gyermekeknek, ez lenne az: Legyetek bátrak megőrizni a kíváncsiságotokat – és találjatok mindig valakit, aki valóban meghall benneteket!

Szilágyi Olga tanító, alsótagozatos tanár:

A játék és a játszás nemcsak gyermekkorban van jelen

– Hogy milyen lenne az életem gyermekek nélkül? Valószínű, hogy nagyon sivár. Az a szerencsém, hogy sok gyermekem van. Két saját, de pedagógusként a tanítványaimat is gyermekeimnek tartom.

Saját gyermekeim már felnőttek, és más városban élnek. Elmondom, hogy jó gyermekek voltak, és értékes felnőttekké váltak. Nagyon büszke vagyok rájuk. Gyermeknapon mindig felköszöntjük őket, a mai napig. Sok örömet szereztek és szereznek nekünk.

A legnagyobb ajándék, amit egy gyermek kaphat ezen a napon, hogy a szüleivel lehet, és nemcsak fizikailag… Megkapja a szülei figyelmét, törődését és nagyon fontos, hogy tartalmas együttléteket éljenek meg együtt. 

Hogy mennyire fontos a gyermeknek a szülő jelenléte?

Egy alkalommal megkérdeztem az egyik tanítványomat, Márkit, hogy mit szeretne karácsonyra. Nem meglepő, hogy ezt válaszolta: „Azt szeretném, hogy jöjjön haza édesanyám…” (Az édesanyja külföldön dolgozik).

Egy gyermek napjának nagy részét rendszerint a játék tölti ki. Ebben az időszakban ez a legfontosabb tevékenységformája, mely elengedhetetlen a fejlődés szempontjából. A játékról elmondhatjuk, hogy nem csak gyermekkorban van jelen, de a különböző játéktevékenységek végigkísérik egész életünket, a születésünktől kezdve egészen halálunkig. A gyermekek a játék által fedezik fel környezetüket, ismerik meg önmagukat és saját képességeiket, határaikat. Azt is kijelenthetjük, hogy egy gyermek egészséges fejlődése szempontjából elengedhetetlen szerepe van a játéknak.

Az elmúlt években sokat változott a körülöttünk lévő világ és ezzel együtt a gyermeknap is. Romániában a gyermekes szülők szabadnapot kapnak. Igen, mert mint mondtam, a gyermeknek a szülő jelenlétére van a legnagyobb szüksége – és nem az ezredik márkás cuccra, nem a századik videójátékra, az n+1. plusz tevékenységre. Szülőként óriási felelősség gyermeket nevelni. Mindenképpen jó lenne, ha többet figyelnénk gyermekeink valós igényeire. Tudom, nehéz dolog, mivel az online tér elhódítja őket mindenhonnan. A családtól és az iskolától is…

Gyermeknapra minden gyermeknek kívánom a világ minden színét, csodáját és varázsát! És ne csak befogadjátok őket, hanem tegyétek hozzá ti is a magatok színét, azt a megismételhetetlen és utánozhatatlan színt, ami nélkül szegényebb lenne a világ…

Nemes Gyula, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye főgondnoka:

Az emberi szeretet legmagasabb foka

– A gyermekeim, a családom, a vallásom és a nemzetem nekem magát az életet jelentik. Ezek nélkül, úgy érzem, nem lenne értelme az életemnek. 

Ha az emberi szeretetet fokozni lehetne, akkor úgy gondolom, hogy a skála legmagasabb szintjén a szülő gyermekei iránt érzett szeretete lenne az első helyen. 

Az ember, ideális esetben, hálával és tisztelettel szereti a szüleit, nagyszüleit, majd amikor annak eljön az ideje, szerelemmel szereti hitvestársát, és ha eljön a gyermekáldás, akkor önfeláldozó szeretettel viszonyul gyermekéhez, gyermekeihez. 

Ezt szerintem csak az értheti meg, akinek van gyermeke, akit az Isten megáldott ezzel a lehetőséggel, ezzel a csodával. Arról, hogy milyen az anyai szeretet, nem beszélhetek, de az apai szeretet is – biztosan más, de valami hasonló – valahol ezzel lehet egy szinten. Mikor úgy érzed, szinte bármire képes lennél valakiért. Ha ő örül, akkor te is örülsz, ha szenved, te is szenvedsz. De ezt nem szabad túlzásba vinni. Van gyermek, aki már egy szem cukorkának is tud örvendeni, és van, akinek a „toronyórát láncostól” is megveheted, az sem elégíti ki a kívánságait, igényeit. Ugyanakkor nem értek egyet azzal sem, hogy a gyermeket imádjuk, mindent megengedjünk és elnézzünk neki. Az imádás csak egy lényt illet meg: a teremtő Úristent! Ez isteni monopólium. 

Természetesen az ember szinte mindent megtesz, vagy megtenne gyermekeiért, de legjobb, ha munkára, Isten, nemzet, szülők iránti tiszteletre próbálja nevelni őket. 

Talán így tehetjük számukra jobbá, szebbé a jövőt. Meg kell tanítani nekik a mások, a másság elfogadását, tiszteletét, de nem ezeknek a „normalitás” elé való helyezését. Még a legmagasabb fokú tolerancia jegyében sem! Benedek Elek írta a Marci fiának címzett testamentumában: „…mert jegyezd meg jól, fiam, minden szülő szereti gyermekét (az állat is szereti a magáét), – de nem minden szülő szeret okosan…”.

150-100 vagy akár 20-30 évvel ezelőtt talán könnyebb volt a gyermek lelkét, identitástudatát formálni a szülőnek, tanítónak, tanárnak, lelkipásztornak, mint ma, amikor már az „okos” eszközök nem esnek ki a kezükből. Véleményem szerint ezek nem megfelelő használata negatívan hat a szülőkkel, családdal, vallással való kapcsolatukra. 

Gyermekjogok? Erre is szükség van, és ha jól tudom, ezek szavatolják a szülő azon jogát, hogy gyermekét úgy tanítsa és taníttassa, úgy nevelje és neveltesse, hogy felnőttkorában önként tegyen vallást a hitéről (Jézus mondta: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket.” – Márk. 10, 14.), tisztában legyen a család fogalmával (Magyarország Alaptörvénye: A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony), ismerje gyökereit, ápolja nemzeti öntudatát.

Gyermeknap? Az egyik legszebb kezdeményezés, ünnepnap a világon. Egy nap, ami értük van és róluk szól, de szerintem nem kell több legyen, mint egy születésnap, névnap vagy más családi esemény. 

Végezetül egy Eszterházy Péter-idézet: „Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon…”, a legjobb és a legügyesebb – teszem hozzá még én.