A gyerek nem a szavakból, a példánkból tanul

A szülők kapcsolata mint a nevelés alapja

Nem az elhangzott szavakból, hanem a szülők által mutatott példákból tanulnak a gyerekek – hangsúlyozta Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus Marosvásárhelyen, ahová a Mathias Corvinus Collegium meghívására érkezett A szülők kapcsolata mint a gyereknevelés alapja című előadásával.

A pár- és családterápiával immár több mint két évtizede foglalkozó magyarországi pszichológus, ötgyerekes édesanya úgy véli, a gyereknevelés csodálatos, ám kihívásokkal teli küldetés, amely minden életszakaszban másfajta odafigyelést és hozzáállást igényel. A régebbi generációknál tabutémának számított az, hogy mennyit küzdünk a gyerekneveléssel, miközben ma már állandóan azt hallani, hogy milyen nehéz, mekkora áldozat szülőnek lenni. Bár senki sem vitatja, hogy óriási kihívás, a jó hír az, hogy vannak eszközeink, sok esetben a legcélravezetőbb megoldás, ha a józan paraszti eszünkre hagyatkozunk a gyereknevelésben.

A gyerek a házasság tükre

– Amikor a tinédzserek vagy a gyerekek problémákkal fordulnak hozzánk, mi, pszichológusok azt mondjuk, hogy a gyerekek tulajdonképpen a házasság tünethordozói, a viselkedésük a szülők házasságának a problémáit tükrözi – mutatott rá Tapolyai Emőke. Ezt azonban nem vádként kell kezelni, hanem felismerni a jeleket, és lehetőségként tekinteni az egyéni és a párkapcsolati fejlődésre – hangsúlyozta.

A szakember szerint kulcsfontosságú, hogy a gyerekek a szeretet megnyilvánulásait lássák otthon a két szülő között. Nem elég, ha a szülők jól kijönnek egymással, ki is kell fejezniük, hogy törődnek egymással, meghallgatják és tisztelik a másikat. A szeretet kimutatása, a beszélgetés, az egymásra való odafigyelés olyan mintákat nyújt, amelyek meghatározzák a gyermek későbbi kapcsolatait is.

– A gyerekek nem szóból tanulnak, nem abból, amit mondunk nekik; amiről kiselőadást tartunk, annak nagyon kis része fog „átjönni” nekik. Ami megmarad, az az, amit látnak a szülőktől: hogy ők hogyan viszonyulnak másokhoz, illetve egymáshoz. A legfontosabb a szülők közötti szeretet kifejezése. Ha a gyerek látja a szülők közötti szeretet kifejezését, akkor a világ egy biztonságos hely lesz számára, azt tapasztalja meg, hogy a világban vannak értékes kapcsolatok, ha a szüleim szeretik egymást, akkor én egy jó világban élek – fogalmazott a szakember.

A kezdeti időszakban, amikor a gyerekek még ovisok és mérhetetlenül cukik, akkor a szülők általában jól elvannak, mert együtt élvezik a gyerekkel kapcsolatos élményeket, de ahogy a terhek egyre növekednek, a kihívások nehezebbek lesznek, és a szülőknek egyre inkább egymásra kellene támaszkodni, ehelyett gyakran kezdenek eltávolodni. A párkapcsolatban az egyik krízispont az, amikor az utolsó gyerek is kirepül a családi fészekből, hiszen a szülők nem tudnak mit kezdeni egymással. Azonban a szakember szerint soha nem késő újra közeledni egymáshoz, hiszen a gyerekeinket átmenetileg kaptuk, a házasságunkra viszont egy életre szerződtünk – tette szóvá.

Amit lát otthon, azt a mintát fogja követni

Tapolyai Emőke szerint a gyermekeknek látniuk kell azt is, hogy a szülők beszélgetnek egymással, mesélnek a napjukról, nehézségeikről, örömeikről, meghallgatják egymást, kíváncsiak egymásra. A gyerek ugyanis figyel, az antennái működnek, érzi a legkisebb rezdülésünket is, és annak alapján összegzi a világképet, leszűri magának, hogy ez egy jó világ-e, itt őt szeretni fogják-e vagy sem. Ahogy látja, hogy beszélgetnek a szülei, abból szűri le, hogy tinédzserként ő maga is beszélgethet-e majd velük, mesélhet-e majd nekik. Persze, lesz egy korszak, amikor minden kérdésünkre a nem vagy semmi lesz a válasz, de a gyerekek előbb-utóbb mesélni fognak, ha azt látják, hogy mi mesélünk egymásnak, és beszélgetünk. De nem úgy, hogy megvetted-e, kivitted-e, elintézted-e… ez nem beszélgetés. Amikor azt látják, hogy a szülők leülnek, és együtt gondolkodnak, mesélnek egymásnak a napjukról, a világnézetekről, politikáról, megosztják a vívódásaikat, a dühüket, félelmeiket, kíváncsiak a másikra, és nem monológ folyik, hanem párbeszéd, a gyerek megtanulja, hogyan kell megosztani a történetem mással. 

– Amiket pedig ilyenkor ellesnek tőlünk, azt a pszichológiában úgy hívják, megküzdési stratégiák, apa és anya beszélgetése megtanítja őket érzelmeket megosztani, párbeszédet folytatni, konfliktust kezelni, és amit ott látnak, majd ők is úgy fognak kommunikálni. Hiába mondom neki, hogy ezt nem csinálhatod, ha én szülőként azt csinálom. Ha káromkodom, üvöltök, dühöngök vagy nem beszélek a másikkal napokig konfliktus esetén, a gyerek azt a mintát tanulja meg. Amit lát otthon a gyerek, azt fogja követni – nyomatékosította a pszichológus.

Nem hisznek a házasságban, mert nem látnak jó példákat

Tapolyai Emőke megjegyezte, manapság a praxisában azt tapasztalja, hogy egyre több az olyan fiatal, aki nem akar házasságot kötni, azt mondják, nem hisznek a házasságban, mert nem látnak rá jó példát. Azt gondolják, hogy a nagyszerű házasság, az valami tökéletesség, ahol nincsen konfliktus. 

– Nem attól jó egy házasság, hogy nincsenek benne konfliktusok, hanem attól, hogy a felek újra és újra meg tudják oldani azokat – fogalmazott. A gyerekek számára nem az a lényeg, hogy minden tökéletes legyen, hanem az, hogy lássák: a problémák megoldhatók, mert a kapcsolat fontosabb, mint az egyéni igazságérzet. Ha a szülők veszekedéseik során kiabálnak, duzzognak vagy cinikusan viselkednek, a gyerekek ezt a mintát viszik tovább. Ha viszont azt látják, hogy a konfliktusokat nyílt kommunikációval és tisztelettel kezelik, akkor ők is ezt sajátítják el.

Mint mondta, a gyerek tanul abból, ahogy a szeretetet kifejezzük cselekedettel, ahogy bánik anya apával és apa anyával. Ahogy az apa a feleségével bánik, abból a kislány megtanulja, hogyan kell bánni egy nővel, és mit fog megengedni a leendő párjának. Ahogy anya viszonyul apához, ahogy vele beszél, abból a fiúgyerek megtanulja, hogy bánhat vele majd a leendő kapcsolatában egy nő. Fontos tehát, hogy mit lát otthon a gyerek: azt, hogy támogatjuk egymást, kiállunk egymás mellett, hordozzuk egymás terheit, vagy pedig azt, hogy az egyik szolga a párkapcsolatban, a másik meg kiszolgált. Hiszen ezt viszi majd tovább, ez lesz a sablonja az élete következő szakaszában. Ha azt tapasztalja, hogy anya és apa összezárnak, akár a saját szüleikkel szemben is, akkor azt tanulja meg, hogy szükség esetén majd érte is összezárnak, és a világ egy kicsit biztonságosabbnak tűnik számára.

Heti egy randi – sosem késő elkezdeni

A családi minták nemcsak szavakból, hanem gesztusokból, érintésekből is épülnek. A gyerekek azt is megtanulják, hogyan kell szeretetet adni és kapni – pusztán abból, ahogyan szüleik megérintik egymást, megsimogatják a másik kezét, hátát, amikor elmennek egymás mellett.

Ugyanakkor fontos, hogy az egymásra szánt idővel is kifejezzük a szeretetünket, hiszen a szülők gyakran úgy élnek, mintha minden csak a gyerek körül forogna, a médiából is az árad, hogy minél több mindent adjunk meg, vegyünk meg a gyerekeinknek, holott igazán arra van szükségük, hogy lássák, a szüleik jól vannak egymással. Ahhoz pedig, hogy a házasság stabil alap maradjon a családi életben, elengedhetetlen a párok közös időtöltése. Tapolyai Emőke szerint hetente legalább egy randi szükséges ehhez, két óra, amikor nem a gyerekekről vagy a ház körüli feladatokról, teendőkről van szó, hanem egymásra figyelünk.

Ilyenkor lehetőleg ne moziba menjünk, ahol csak ülünk egymás mellett, hanem sétálni, beülni kávézni, bármi, ami mindkét félnek kedvére való.

Azzal nem ártunk a gyereknek, ha időnként kettesben szervezünk programot, sőt, hiszen ha nincsenek ilyen pillanatok a szülők életében, a gyerekek azt látják, az élet csak egy nagy feladat, és ők maguk is megkeseredett felnőttekké válnak, akik nem akarnak gyereket, mert azt látják a szüleiktől, hogy nincs életük.

– Annyira forgalmassá vált az életünk, hogy lassan már nem élünk – mutatott rá Tapolyai Emőke.

Tévedni igenis járja!

A pszichológus szerint a legnagyobb kihívásokban, az élet legnagyobb viharaiban ami meg fogja tartani a gyereket, az a szülőktől kapott értékrend, amit átadunk nekik azáltal, hogy melyek azok az elvek, amelyekhez ragaszkodunk, hogy különbséget teszünk a jó és a rossz között, hogy példánk által megmutatjuk nekik, hogy szabad tévedni, hibázni, nem lesz azért a másik megalázva. Ebből tanulja meg a gyerek, hogy ő is tévedhet. Ha azt látja, hogy anya és apa egymást lehülyézi, leordítja egymás fejét a hibákért, el fogja titkolni a saját hibáit. De ha azt tapasztalja meg, hogy a szülei beszélgetnek, elmondják egymásnak a problémáikat, azt, amit elszúrtak, és azért tudnak bocsánatot kérni és megbocsátani a másiknak, akkor ő is így fog eljárni.

– Az emberi lélek képlékeny, és amit eddig elsorvasztottunk, elhanyagoltunk – a legtöbb dolog –, helyrehozható, ha definiáljuk, hogy hová is tartunk. És a gyerekeink követni fognak. Nem tizenéves korban, de majd 22-23 éves korban elkezdenek visszaszállingózni. A szülő számára emberpróbáló időszak a kamaszkor, sok mindent nem jól csinálunk, de az alapok, ha tényleg fektetünk bele, visszahozzák majd őket – adott hangot véleményének a pszichológus.