A csend, a fények és a találkozások valódi arca

*Fotók: Dr. Kolumbán Vilmos József református püspök személyes archívumából 

Kérdéseinkre, exkluzív beszélgetésként, dr. Kolumbán Vilmos József  erdélyi református lelkész, teológiai tanár, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke válaszol 

Karácsony közeledtével minden évben felteszünk néhány régi, mégis új jelentéssel telített kérdést. Milyen ma a karácsony? Ugyanaz az ünnep-e még, amelyhez gyermeki áhítattal kötődünk, vagy már teljesen másról szól? A fények, a vásárlás, a készülődés sodrása mögött vajon mennyire marad meg a találkozások csendes öröme, az egymásra figyelés melege, a Születés egyszerű és mégis világot formáló üzenete? Ahogy közeledik az ünnep, úgy derül ki egyre inkább: a karácsony nem naptári dátum, hanem belső állapot, annak a tükre, hogy mi hogyan érkezünk meg hozzá.

– Tisztelt Püspök Úr, ön szerint milyen lett a mai karácsony lelke?

– Úgy gondolom, a karácsonynak mindig ugyanolyannak kell lennie. Olyan ünnep, ami nem változik, és nem is változhat. 

Nosztalgiával emlékszem gyermekkorom karácsonyaira, amikor az ünnep a család meghittségében telt, és gyermeki naivitással vártam. 

Ugyanakkor, azt hiszem, az idei karácsony leginkább a béke szükségességét és fontosságát kell elhozza minden ember számára. 

– Vajon a csend ünnepe maradt-e, vagy inkább a rohanásé?

– Gyermekkoromban a karácsonyra való készülődésnek volt egy benső meghitt jellege, ami ma már nincs meg. Akkor nem igazán lehetett nyilvánosan készülni, de ma már november folyamán a boltokban kiteszik a karácsonyi díszeket, és mire eljön az ünnep, némileg meg is kopik. De ettől függetlenül a karácsony valóban a csend és az egymásra való odafigyelés ünnepe marad. 

– Mire vágyik ma igazán az ember karácsonykor: csendre, találkozásra, vagy csak egy kis megkönnyebbülésre?

– Számomra a karácsony a karácsony esti istentisztelettel kezdődik. Különös hangulata van a karácsonyestének, hiszen ilyenkor fiatal családokkal telnek meg a kolozsvári templomok, de ezentúl az ünnep a családban, rokonságban teljesül ki. És amit évről évre csodaként élek meg, az a kiáradó szeretet, az egymásra való odafigyelés, az ismerősökkel való találkozások. 

– Mikor vettük észre utoljára azt, hogy a karácsonyi fényeknél fontosabb a belső világosság?

– Én még ma sem szoktam meg, hogy a rendszerváltás után karácsony előtt két hónappal ünnepi fénybe öltöznek a települések. Így az ünnep kommersszé lett. 

Éppen ezért fontos, hogy az ember lélekben készüljön Jézus születésére. Az ünnep akkor lesz igazi, ha Istennel megbékélve tudok templomba menni. 

– Hány percet szánunk valódi beszélgetésre a három nap alatt?

– Erre nem tudom a választ. Lelkészként számomra a karácsony a szolgálat ideje is, de ettől függetlenül igyekszem együtt lenni a családommal és megélni a karácsony csodáját. 

– Milyen súlya van ma az ajándéknak?

– Gyermekként nagyon vártam az angyalt, felnőttként beérem azzal, ha összegyűl a család. Az már nekem ajándék. 

Számomra egyáltalán nem fontos az, hogy ajándékot kapjak, nekem elég az, ha az égi béke a családomra is kiterjed és megszenteli. 

– Az ajándék a szeretet jele maradt, vagy inkább a teljesítmény kényszere?

– Gyermekkoromban mindig úgy éreztem, az angyaltól kapott ajándék a szeretetből fakad, nem teljesítési kényszerből. Mi ennek jegyében neveltük gyermekeinket, nem törekedtünk arra, hogy ajándékok tömkelegével halmozzuk el őket. Remélem, nekik is olyan emlék marad a gyermekkori karácsony, ami szeretetről, békességről szól. 

– Lehet-e „elég” egy kézzel írt üzenet, vagy a fogyasztói világ ezt már kevésnek tartja?

– Felnőttként nekem elég egy kézzel írt üzenet, egy ölelés, akár egy telefonhívás is, hiszen ezzel is tudtomra adják és én is tudtára adom szeretteimnek, barátaimnak, hogy gondolok rájuk. Egy jó szó többet ér, mint egy üres ajándék. 

– Vajon megvan-e még a találkozás öröme?

– Számomra mindenképpen öröm a találkozás, és remélem, hogy más is így érzi. Mert mit ér a sok ajándék, ha karácsonykor az ember egyedül marad, és egyedül van? 

A karácsony akkor szép, ha van kivel megosztani az örömöt. Éppen ezért nagyon sajnálom azokat, akik egyedül ünnepelnek, és arra noszogatok mindenkit, hogy szeretteit ne hagyja egyedül. 

– Mennyire valódi ma a családi együttlét? Gondolva a meghitt beszélgetésekre, figyelemre, az egymás meghallgatására, és mennyire csupán egy szokás, kötelező kör?

– Csak magamból, magunkból tudok kiindulni. Az én családom számára a karácsonyi együttlét nagyon fontos, mint ahogy nagyon fontos a karácsonyi előkészület is. 

Nem látok bele az emberek gondolataiba, de azt hiszem, a karácsony amiatt különleges, hogy a karácsonyi csoda mindenkit arra sarkall, figyeljen oda szeretteire. 

– Mi kell ahhoz, hogy valaki úgy érezze: „hazaérkeztem”?

– Béke, szeretet, meghitt és megbocsátó családi fészek. A gondoskodó és féltő szülői szeretet, a felelősségteljes felnőtt gyermeki ragaszkodása. 

– Hol van a hit helye a modern karácsonyban?

– A karácsony csodájához tartozik az, hogy még az Istentől elidegenedett ember is megérez valamit abból, hogy Isten a gyermek Jézusban a szeretetét mutatta meg. Ez lehet a hit kicsiny magja, amiből erős hit és elköteleződés nőhet ki.

– A születés története még ma is képes megszólítani, vagy elveszett a díszek és akciók között?

– A születés története örök, és minden évben a jól ismert történeten keresztül az újszerűség és Isten örök szava szól: Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek néktek! 

– Mit jelent ma a betlehemi üzenet: egyszerűséget, bizalmat, újrakezdést?

– Azt hiszem, ma, 2025-ben a karácsony egyik legfontosabb üzenete és kötelezettsége a béke kell legyen. Országunk szomszédságában háború van. Azt hiszem, az ott élők számára a legnagyobb ajándék ma a béke lenne. 

– Mit tanít nekünk a csend?

– Karácsonykor minden település elcsendesedik. Az utcák néptelenek, a házak ablakai viszont világosak. Ilyenkor ott bent van az élet. Összegyűlnek a családok, örvendenek egymásnak, és nem foglalkoznak a hétköznapi ügyekkel. Ez az a csend, amire nemcsak karácsonykor, hanem akár minden vasárnap is szüksége lenne az embernek.

– Vajon félünk a csendtől, vagy épp pont erre vágyunk a legjobban?

– A csend akkor nyomasztó, ha lelkünk háborog, ha elégedetlenek vagyunk, ha nem tudunk örvendeni az élet apró csodáinak és ajándékainak. De aki karácsonyra nemcsak házában rak rendet, hanem lelkében is, annak a csend nyugtató és reménnyel teli. 

– Ünnep-e még a karácsony, ha kimarad belőle az elmélyülés?

– Számomra az elmúlt évek nagyvárosi karácsonyai mindig kettős érzést váltottak ki. Értem a nagyváros karácsony előtti nyüzsgését, rohanását, de ez mindig elgondolkodtat, hogy tényleg erre lenne szüksége az embereknek? Ugyanakkor karácsony első napjának csendessége meg is nyugtat, hogy az ünnep az ereje; csendje, az idő lelassulása talán a lelki elmélyülést is elhozza. 

– Hogyan gyógyít a találkozás, és meg tudjuk-e ölelni azt, akivel vitánk volt egész évben?

– Ez vérmérséklet kérdése. Bizonyára sok olyan ember van, aki túl tud lépni a vitákon, és karácsonykor, ha nem is teljes szeretettel, hanem inkább megbocsátással tud gondolni másokra, míg vannak olyanok is, akik karácsonykor elgondolkodnak tetteikről és sérelmeikről is. De a karácsony ezért is szép, mert mindenképpen feltámadnak lelkünkben ezek a kérdések, és ezekre válaszok is születnek. 

– Mi marad meg januárra?

– Karácsony háromnapos ünnep, bár a legtöbb ember számára ez csak egy vagy legfennebb két napot jelent. Január már az új év, az újrakezdés ideje, amikor elkezdődik a munka, és az emberek figyelmét a mindennapi kérdések megoldása köti le. 

Jó lenne, ha a karácsonyi csoda egész évre kihatna, de azt hiszem, ez hiú ábránd. 

– Mit viszünk magunkkal az ünnepből, amikor elcsendesednek a fények?

– Nem lehet fenntartani a karácsonyi csodának az emberre gyakorolt hatását, de az együttlét emlékét, a sok kedves szót, az egymásra mosolygást igen. Ez adhat erőt a mindennapok szürkeségéhez, a kihívásokhoz, és ugyanakkor megerősítheti az összetartozás tudatát. 

– Hogyan lehet megtartani azt, ami a karácsony lényege?

– Úgy, hogy naponkénti imádságainkban a karácsonyi üzenet jegyében könyörögjünk szeretteinkért ahhoz az Istenhez, aki Krisztusban megbocsátott az embernek, aki emberként közénk jött, hogy közösséget vállaljon velünk. Karácsonykor lett nyilvánvalóvá, hogy Isten nem elpusztítani akarja az engedetlen embert, hanem megtartani. Téged, engem, minket. 

– Püspök Úr, köszönjük a válaszokat és azt, hogy megosztotta velünk a gondolatait. Áldott karácsonyt!