Úgy tűnik, hogy Marosvásárhelyt valamiféle kóros jelenség sújtja, aminek a hatása egyre inkább eluralja a várost, főleg a közösségi média hatására. Nem halálos, miként a hajdanában vélt Tutanhamon átka. Túlélhető, csak akarat kell hozzá.
Az utóbbi időben leginkább, de amúgy majdhogynem több évtizedre visszatekintően a bezzegelők városa lettünk. Valahogy semmi sem tetszik. Nem tudunk örülni mások sikerének, nem veszünk részt olyan eseményeken, amelyek valakinek a kitűnőbb tehetségét helyezik előtérbe. Sőt az baj, ha valaki kidugja a fejét a homokból. Irigykedünk, pletykálunk, gyanakszunk, legendákat szülünk, s elégtétellel nyugtázzuk, hogy sokan egyetértenek az álhírekkel, anélkül hogy leellenőriznék, vagy tökmagnyi igazság lenne mögöttük. Van erre elég példa. Induljunk ki a marosvásárhelyi repülőtér körüli közvitából. Amikor csupán egy járat volt, mindenki kígyót-békát kiáltott Peti András igazgatóra, úgy vélve, hogy nem képes menedzselni a repteret. S az ilyen jellegűek még az enyhébb „beszólások” közé tartoztak. Aztán persze cifrázták politikai kommentekkel, és folytatható lenne a felsorolás. Amikor kiderült, hogy mégis sikerült elérni azt, hogy a WizzAir légitársaságnak bázisa legyen itt, és kilenc új járat indult be, egyesek a jegyárak miatt méltatlankodnak, mások, hogy miért nem más célállomásokra közlekednek stb. Holott ez a siker közös is lehet, ha valóban igényeljük a szolgáltatást. Nem csak marosvásárhelyiek, hanem a környékbeli megyékben lakók is. És örülnünk kell a lehetőségnek. A járatok fenntartása az egész megyének gazdaságilag hasznot hozhat, fellendülhet a turizmus is, amiből mindenki nyerhet.
Menjünk egy kicsit messzebb. Sokan folyamatosan támadják a Soós Zoltán által vezetett polgármesteri hivatal ténykedéseit, a helyi tanács működését. Lehet, hogy nem a legtökéletesebb önkormányzat. Nem is lehet az. Hiszen húsz év stagnálásból kellett előremozdítani a várost. Aki egy kicsit is belát az önkormányzati munkába, a közigazgatás-politikába, tudhatja, hogy ez egy cseppet sem könnyű feladat. És mindig lesznek olyan intézkedések (bárhol a világon), amelyek egyeseknek kedvezőek, másoknak nem, lásd a Tudor negyedbeli átrendezést, a főtér átalakítását, a Maroson megépítendő hidat. Biztos vannak más megoldások is. De azt is figyelembe kell venni, hogy a városfejlesztésben elengedhetetlenek azok a lépések, amelyek igazodnak a társadalmi dinamikához. Ami áldozattal jár. A kötekedőknek mondom: húsz éve nem igazán vonták felelősségre azokat, akik nem sokat csináltak. S akik miatt ebben az időszakban kell megtenni a szükséges lépéseket egy élhetőbb város, környezet kialakításáért.
A demokrácia velejárója a vélemények ütköztetése, a vita. A gond az, hogy sajnos az utóbbi időben – az említett ügyekben és nem csak – elárasztották a közösségi teret a rosszindulatú, alaptalan, radikalizálódott vélekedők, a parttalan viták. Ez a fajta hozzáállás bomlasztó, mérgező, akár Tutanhamon átka. Ezeknek a megmondóembereknek inkább azon kellene gondolkodniuk, hogy mit tettek vagy tesznek azért, hogy jobbá tegyék közvetlen környezetüket. Netán mivel járulhatnak hozzá ahhoz, hogy segítsék azokat, akik mernek lépni közügyekben. És a bezzegelések helyett próbáljunk meg örülni mások sikerének is.
