2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A városnapok magyar programja

A korábbi évekhez hasonlóan marosvásárhelyi egyesületek, alapítványok gondoskodnak arról, hogy a jövő héten huszadik alkalommal megrendezésre kerülő városnapok kínálata a magyar közönség számára is vonzó legyen. 

A korábbi évekhez hasonlóan marosvásárhelyi egyesületek, alapítványok gondoskodnak arról, hogy a jövő héten huszadik alkalommal megrendezésre kerülő városnapok kínálata a magyar közönség számára is vonzó legyen. A programban a gyermekektől az idősekig minden korosztály találhat az érdeklődésének megfelelő rendezvényt.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében május 9-én, hétfőn 18 órakor a Kultúrpalotában Húzd rá! címmel kerül sor a hagyományos magyarnóta-estre. Fellépnek a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei: Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila, Molnos András Csaba, muzsikál Borsos Pál és zenekara. 10-én, kedden 16 órakor Városismereti harácsolás címmel kezdődik vetélkedő az Apolló-palotában. Az ötfős csapatok Marosvásárhely múltjára és jelenére vonatkozó ismereteiket mérik össze, az első három csapat pénzjutalomban részesül. Szintén kedden 17 órakor az Apolló-palotában Albert Olga, Simonfi Éva, Mózes Kati, Kelemen Tibor olaj- és vízfestményeiből nyílik kiállítás.
 
Operettest és toronykoncert
Szerdán 19 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület operettestre várja a nagyérdeműt a Kultúrpalotába. Fellépnek: Boros Emese, Trozner Kincső, Buta Árpád, Szabó Levente, zongorán Páll Erzsébet, hegedűn Fülöp Alajos kísér. A zenei élményt 21 órakor toronykoncert fokozza, a megyeháza tornyából a Varieté Express játékát hallgathatják az egybegyűltek, zongorán kísér Páll Erzsébet, valamint a Művészeti Líceum fuvolatriója: Magdó Ráhel, Pethő Rebeka, Simon Kerekes Eszter. Csütörtökön 19 órakor a Cuba Ground Clubban dzsesszkoncertet tartanak, fellép a Tonight Jazz Quartet & Friends: Koszorús Krisztina és Szász Csaba, Puja Barna, Gombócz Avar, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. Pénteken 10 és 14 óra között Vass Eysen Ábel drámapedagógus, bábpedagógus és tanítványa bábszínházi foglalkozást tart a 3-as számú óvodában. 18 órakor a Maros Művészegyüttes termében néptánc- és népdalest lesz, fellép a kolozsvári Bogáncs és a marosvásárhelyi Napsugár, 19 órakor pedig a Kultúrpalotában Tavaszi hang – versenyművek címmel a kecskeméti Kodály Zoltán Iskola művésztanárai, illetve kecskeméti és marosvásárhelyi fiatal tehetségek lépnek közönség elé, közreműködik a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar.
 
Értékteremtők gálája
Az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület Maros megyei fiókja az idei városnapokon is megtartja az érékteremtők gáláját. Az eseményre május 12-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Kitüntetettek: Olosz Katalin néprajzkutató, Kerekes Pál fotóművész és Bölöni Domokos író, publicista, laudációt mond: Barabás László, Gáspár Melinda, Nagy Miklós Kund, közreműködik Kilyén Ilka, a Kántor-tanítóképző Főiskola kórusa.
 
Balázs Ferencre és Tamásira emlékeznek
A Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében május 10-én, kedden 18 órakor a Csillagokhoz kötöttük szekerünk című rendezvényen emlékeznek a 115 éve született Balázs Ferencre. A Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében Vallasek Júlia irodalomtörténész és Vallasek Márta tanár tart előadást, közreműködnek: Ritziu Ilka Krisztina, Szabó Dániel, gitáron kísér Pethő Csaba. Pénteken 17 órakor az 50 éve elhunyt tamási Áron emléke előtt tiszteleg a Helikon – Kemény János Alapítvány a Bernády Házban. A Miénk a fény című rendezvényen Simon György magyar szakos tanár tart előadást, közreműködik Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina és a Művészeti Líceum fuvola-kvartettje.
 
Magyar örmények a közért
A városnapok programjába illeszkedik a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület Magyar örmények a tudomány és a közélet szolgálatában című rendezvénye is, amelyre csütörtökön 18 órakor az Optica-Optofarm Kft. Szentgyörgy tér (Köztársaság utca) 5. szám alatti új székházának konferenciatermében kerül sor (a Petrom benzinkúttal szemben). Dr. Nagy Attila Szemelvények magyar örmény orvosok életéből címmel tart előadást, az erdélyi orvoslás 17. századi helyzetéből kiindulva, dr. Kálmán Attila Báró Dániel Ernő a köz szolgálatában címmel a magyar örmény nemesség társadalmi szerepét vizsgálja a monarchia idején. Közreműködik dr. Ávéd Éva (zongora) és Geréd Jolán (fuvola). 
 
Koncertek a Ligetben
Szerdán 17 órakor marosvásárhelyi együttesek koncerteznek a Ligetben, fellép többek között a Bronx, a Prospekt, a Kontrax, a Corax, a Polifon, az Ördögök, a Defender, a Relax. Csütörtökön 20 órakor az Edda várja rajongóit a Ligetbe. Szombaton 21 órakor Pap Peti Junior, majd a magyarországi V-Tech lép színpadra, vasárnap 20 órakor a szintén Magyarországról érkező Desperado szórakoztatja a vásár-helyieket. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató