2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Válasszatok! (Márk 15, 6-15)

  • 2014-04-18 14:23:12

Istentől nyert emberségünk egyik legnemesebb vonása az, hogy választhatunk.  

 

Istentől nyert emberségünk egyik legnemesebb vonása az, hogy választhatunk. Nem robotnak teremtett minket az Úristen, akiket gombnyomásra irányít, hanem megajándékozott a választás lehetőségével. Ugyanakkor az emberi élet egyik legnagyobb terhe az, hogy döntenünk kell. Időről időre határozott nemeket és igeneket kell kimondanunk. Ezeken a döntéseken sok múlhat, és ezekért vállalnunk kell a következményeket. Ebből a szemszögből vizsgáljuk meg a nagypénteki eseményeket.

Az első, akinek választani kellett, az Pilátus. Ő nem akart belekerülni ebbe az egész ügybe. Tudott a főpapok és Jézus közötti rivalizálásról, vallási ellentétekről, és azt is tudta, hogy a zsidó elöljáróknak nem volt joguk senkit sem halálra ítélni. Épp ezért politikai színezetet akartak adni a Jézus elleni vádnak: királynak mondja magát, tehát a római császár ellen lázad. Pilátustól várták, hogy mondja ki a halálos ítéletet. Pilátus kihallgatja, belső meggyőződése szerint Jézus ártatlan, és megpróbálja kimenteni őt. Abban bízik, hogy a főpapok ellenére a nép, akivel annyi jót tett Jézus, kiáll mellette. De tévedett! Barabbást kérik ki, és követelik Jézus megfeszítését. Belső meggyőződése helyett inkább meg akar felelni az elvárásoknak és a hangerőnek. Félti népszerűségét, s a külső nyomásnak engedve dönt. Választhatjuk ezt az utat mi is, de ilyenkor mindig elveszítünk egy darabot emberségünkből, lelki egészségünkből.

Másodszor: választott a nép, akit eszközként használtak fel a főpa-pok céljaik elérésére. Nekik a jézusi és a barabbási lelkület között kell választani. Az egyik a csendes tettek embere, az Atya megbízottja, a másik a hírnév, a rivaldafény embere. Jézus a törvény és béke embere, Barabbás a törvénytelenségé, az erőszaké, mely bármely úton megszerzi azt, amit akar. Annyi szenvedést okozott már a világnak a barabbási lelkület, és mégis annyiszor választják ezt az emberek.

És végül előttünk áll Barabbás választása: kilépni a cellaajtón, elszaladni, folytatni eddigi életét, vagy elkísérni azt, aki helyette meghal. Látni keresztjét cipelni, megfeszíttetni. Halálra ítélt emberek vagyunk. Jézus érettünk is meghalt. E tény mellett elmehetünk közömbösen, vagy átadhatjuk magunkat neki. Minden döntésünk krisztusi vagy barabbási magatartásunkban erősít meg bennünket. A Feltámadott Úr adjon erőt életünk kis és nagy dolgaiban jól dönteni!  

Papp Noémi evangélikus lelkész

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató