2024. május 7., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az is elhangzott, hogy az elnök a PSD-ellenes ellenzék vezetőjének képzeli magát, mióta a saját pártja csúfosan leszerepelt a választásokon, és nincs akire támaszkodnia a következő elnökválasztáson.

Vasárnap este több mint tízezren tüntettek a bukaresti Egyetem téren a közkegyelmi, illetve a Btk.-t módosító törvénytervezetek ellen, „vörös pestisnek” nevezve a december 11-én parlamenti többséget nyert és kormányt alakító Szociáldemokrata Pártot. A tömegben megjelent Klaus Johannis államfő is, aki, mint mondta, azért ment a tüntetők közé, mert „felháborítja, hogy büntetőjogi perekben megvádolt politikusok egy klikkje meg akarja változtatni a törvényeket és gyengíteni akarja a jogállamot”. 
A vélemények, ahogy szokás, megoszlanak: sokan elfogadhatatlannak, törvénytelennek, sőt alkotmányellenesnek, mások olcsó kampányfogásnak nevezik az államfő gesztusát, aki „piros kabátban ágált a tüntetők között”, és egyetlen célja az alig megalakult, hárommillió ember által megszavazott kormány megbuktatása. 
Az is elhangzott, hogy az elnök a PSD-ellenes ellenzék vezetőjének képzeli magát, mióta a saját pártja csúfosan leszerepelt a választásokon, és nincs akire támaszkodnia a következő elnökválasztáson. Minden gesztusa „olcsó kampányfogás”. Illetve, hogy a kétéves szánalmas elnöklés után leghatásosabb fegyvernek a PSD-ellenességet találja, és mindent megpróbál, hogy a választásokon negyvenöt százalékot nyert alakulatot, illetve a törvényesen megalakult kormányt megbuktassa. 
Az elnök hívei meg arra esküsznek, hogy Johannis a demokratikus jogrend védelmében állt ki, és az embe-reket „sem buszokkal hozták, hanem egy eszméért vonultak az utcára”.
A vasárnapi tüntetésekre a külföldi hírügynökségek is felfigyeltek. A Reuters szerint sok ezren gyűltek össze a nagy hidegben az Egyetem téren, korrupcióellenes szlogeneket kiabálva, és csatlakozott hozzájuk az államelnök is. Arról is hírt ad, hogy az ország más városaiban is voltak tüntetések, mert „bár Románia 2007 óta tagja az Európai Uniónak, az igazságügyi rendszer az Európai Bizottság speciális monitorozása alá esik, amely, bár elismeri, hogy a magisztrátusok tettek erőfeszítéseket a korrupció elleni harcban, úgy véli, a politikusok törvényekkel próbálják megakadályozni ezt.” 
A DPA német hírügynökség arról tudósít, hogy az elnök csatlakozott a tüntetőkhöz, mert a kormánykoalíció úgy akarja megváltoztatni a törvényt, hogy a 200 ezer lejnél kevesebb kárt okozó hivatali visszaélés ne legyen büntetendő, így akarják védeni Dragneát. 
Nem csatlakozunk a „megmondók” csapatához. Nem kívánjuk minősíteni az államelnök gesztusát sem, aki, köztudott, a választások óta egyetlen alkalmat sem hagy ki, hogy akadályozza az új hatalom munkáját. Annyit azonban mindenki tud, hogy az általa és mások által is oly sokat idézett alkotmány értelmében az államfő feladata nem az, hogy törvénytelen utcai tüntetéseken vegyen részt, és főleg nem az, hogy az éppen aktuális hatalom ellen uszítson. A politikai egyensúly biztosítéka kellene legyen. Úgy tűnik azonban, hogy nem tud vagy nem akar tudomást venni erről. 
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató