2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tovább halasztották a magáncsőd intézményének bevezetését

  • 2017-07-30 16:49:27

Újabb öt hónappal, január elsejére halasztotta a kormány csütörtöki ülésén a magáncsődről szóló, 2015-ben hozott törvény alkalmazásának megkezdését.

Újabb öt hónappal, január elsejére halasztotta a kormány csütörtöki ülésén a magáncsődről szóló, 2015-ben hozott törvény alkalmazásának megkezdését.
Az egy hónapja beiktatott Tudose-kabinet ezzel elődje egyik utolsó intézkedését bírálta felül, a nemrég leváltott Grindeanu-kormány ugyanis júniusban fogadta el a – bankszféra által ellenzett – törvény alkalmazási szabályait, és annak augusztus elsejei hatályba léptetéséről rendelkezett.
A mostani halasztást a kormányközlemény szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) igényelte, arra hivatkozva, hogy a bíróságoknak még nem sikerült felkészülniük a magáncsőd-törvény által előírt eljárásokra. A bírák szakmai fóruma átiratában megjegyezte, hogy a magáncsőd-eljárásra alternatívaként immár a jelzálogfedezet önkéntes átadásának lehetősége is rendelkezésükre áll azoknak az adósoknak, akik képtelenek törlesztőrészleteik fizetésére, tehát nincs miért úgymond sietni egy újabb, nem kellőképpen előkészített eljárás bevezetésével.
A parlament által két éve elfogadott magáncsődtörvény lehetővé teszi a jóhiszemű eladósodott magánszemélyek számára, hogy csődbiztos felügyelete alatt átütemezzék adósságaikat, és egy ötéves adósságrendezési terv kidolgozásával elkerüljék az adósságcsapdát.
Egy legalább fél éve Romániában lakó magánszemély akkor kérheti a törvény alapján létrehozandó területi csődhatóságtól fizetésképtelenné nyilvánítását, ha több hitelezőnek tartozik, és a törlesztőrészleteket az esedékességüket követő 90 napon belül nem tudta kifizetni. (MTI)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató