Szakács Ferenc a marosvásárhelyi jégkorongsport újjáéledésének esélyeiről

• 2014-07-28 16:18:24

• Czimbalmos Ferenc-Attila

Szakács Ferenc egyike a jégkorong azon ritka, marosvásárhelyi képviselőinek, aki már több mint 40 éve ennek a téli sportágnak hódol.

Szakács Ferenc egyike a jégkorong azon ritka, marosvásárhelyi képviselőinek, aki már több mint 40 éve ennek a téli sportágnak hódol. Az egykori Elektromarosnál kezdte sportpályafutását, majd a forradalom után Budapesten telepedett le, ahol három évig az NSZE Budapest, majd tíz évig az Újpest színeiben jégkorongozott.

Edzőként főleg gyerekcsapatoknál tevékenykedett – az Újpestnél meg a Ferencvárosnál –, de edzte a magyar junior válogatottat is, aztán az együttes szakmai tanácsadója is volt. Idővel dolgozott Angliában, ahol a Milton Keynes utánpótláscsapatait vezette, aztán a híres szerb Cverna Zvezda együttesét irányította sikeresen, majd a közös magyar-román jégkorongbajnokságban, a Mol-ligában bajnoki címet nyert dunaújvárosi Dab Docler egyik edzője és utánpótlás-vezetője volt a 2012/2013-as bajnoki évadban. Jelenleg a Ferencváros U12 és U14-es csapatának egyik sikeredzője Szabó István Pállal (Coca) együtt. Fiatalkori emlékekről, profi pályafutásának kezdeteiről, de jelenlegi eredményeiről is mesélt a minap Marosvásárhelyen.

– Örülök, hogy kisebb-nagyobb kanyarok után visszakerültem a Ferencvároshoz, hiszen a Fradi azért mégis a legnépszerűbb klub Magyarországon – kezdte a beszélgetést. – Ott dolgozni élmény, de kihívás és büszkeség is egyben. Szerencsére olyan gyerekekkel kerültem kapcsolatba, akik nagyon tehetségesek, a Ladányi-Kercsó-féle korosztály után ezek a legtehetségesebb gyerekek, tehát jó úton járunk, hiszen a Fradi adja a magyar korsztályos jégkorong-válogatott gerincét.

– Milyen volt a bajnoki év, amelyet önök bajnokként zártak?

– A legtöbb korosztályban az országos bajnokságban a székesfehérvári akadémia együttesei tarolnak (jók az anyagi feltételek, a legjobb játékosokat viszik oda), de bennünk bíztak a szülők, a játékosok és főleg a vezetőség, így az U12-es és az U14-es csapataink megmutatták, hogy kiváló játékosokat vonultatnak fel. A Fehérvári Akadémiát 7-1-re vertük az U12-es korosztályban, ami nem kis fegyvertény, azt a gyerekeknek a számlájára írom.

– A játékosok tisztában vannak azzal, hogy mennyire híres egyesületnél jégkorongoznak?

– Most már megértették és tudják, hogy ők ferencvárosi játékosok, a szívük zöld-fehér, ezt beléjük is neveltük, hogy büszkék legyenek, hiszen a Fradinál jégkorongoznak, és most jöttek, jönnek az eredmények is. Tudják, hogy most ők a legjobbak a korosztályukban, kicsit nagyképűek is, de megdolgoztak az eredményekért. Épp most voltunk a Balatonon, egyhetes évzáró bulival összekötött edzőtáborban – ami nem épp az edzésről szólt –, de nagyon jópofán jött ki, hogy a gyerekek elküldtek minket, az edzőket, s amikor visszajöttünk, fel volt téve a felirat, hogy Megérte kínlódni! Tudni kell, hogy mi iszonyatosan keményen bánunk velük...

– A vaskezűség előny vagy hátrány?

– Ameddig eredmények lesznek belőle, egyértelműen előny. Én úgy vagyok a fegyelemmel, hogy amikor játékos voltam, a léhák közé tartoztam, mégis én futottam legelöl. Amikor erőnléti edzésről volt szó, mindent kiadtam magamból. Kollégámat, Szabó István Pált Magyarország egyik legjobb utánpótlásedzőjének tartom. Az eredmények egyelőre minket igazolnak.

– Meddig köti szerződése a Ferencvároshoz?

– Négy évig. Közben más klubok is ajánlották az együtt dolgozás lehetőségét, és nem tagadom, jólesik az embernek, ha megkeresik, érdeklődnek felőle. De engem csak a Ferencváros és az itteni munkám érdekel. Épp a múltkor beszéltem az edzőtársammal, hogy nagyon rég nem foglalkoztam már ilyen kis gyerekekkel, tehát ez nem visszalépés számomra, mindamellett, hogy 10 éve csak felnőtt vagy junior csapattal értem el sikereket. Nekem is fel kellett lapoznom a szakkönyveket, de imádok velük foglalkozni.

– A Fradi előtt hol tevékenykedett?

– Kezdjem az elejével: még játékos koromban lehetőséget kaptam, hogy gyerekcsapatokat edzzek, így én is végigjártam a korosztályos szamárlétrát. Először Újpesten (1994–1996), majd a Ferencvárosnál (1996–2000), aztán megint Újpesten (2000–2005) és végül újra a Ferencvárosnál (2005–2006) edzősködtem korosztályos bajnokságokban, ahol 6 harmadik, 7 második, 2 első bajnoki helyezés és egy kupagyőzelem a mérlegem. Mivel okleveles edzői képesítésem van, a 2001-es zágrábi junior világbajnokságon én voltam a magyar válogatott edzője Fekete Alberttel (Cikivel), a Csíkszeredai Sportklub egykori kapusával együtt. A 2006-os minszki junior világbajnokságra megint engem kértek fel szakvezetőnek, a tavaly viszont szakmai tanácsadó voltam. Az évek során számtalan tehetséges jégkorongozó került ki a kezem alól, akik nagy része felnőtt válogatott is lett. A válogatottnál végzett tevékenységem után Angliából kaptam ajánlatot, ahol a Milton Keynes utánpótláscsapatainál tevékenykedtem elég sikeresen.

– Hol folytatódott edzői karrierje az angliai kitérő után?

– Nagyszerű ajánlattal keresett meg a legnépszerűbb szerbiai klub, a belgrádi Crvena Zvezda (Vörös Csillag – a szerk.). A felnőtt csapatukat, valamint a magyar bajnokságban szereplő junior (21 éves korosztályos) együttesüket is irányítottam. Nagyon eredményes két évet töltöttem Belgrádban, profi körülmények között, ahol hozzáértő, barátságos emberek voltak a segítőim. A szerbekkel a második évben a magyar junior bajnokság döntőjébe jutottunk. Óriási eredmény volt ez a csapatnak. A döntőben az ellenfél a Dunaújváros volt, gondolom, akkor döntötte el Azari Zsolt, az újvárosiak elnöke, hogy kellek neki, és megkeresett, én meg hozzájuk szerződtem. Az Acélbikák klubjának utánpótlás-igazgatója és a farmcsapat főedzője voltam, meg is nyertük a 2012/2013-as bajnoki évadban a Mol-ligát.

Ezzel párhuzamosan az utánpótlás koordinálása hat korosztályt jelentett, amelynek kb. 120 gyerek volt a tagja, plusz hat edző, ezen belül az ifjúsági csapat vezetőedzője is voltam. A Dab Doclernél jók voltak a körülmények, profi emberekkel dolgoztam.

– Ha Marosvásárhelyen lenne jégcsarnok, és ezzel párhuzamosan feléledne a jégkorongsport, akár hajdanán, gondol arra, hogy idővel hazatérjen edzősködni?

– Évek múlva, ki tudja? A legkönnyebb dolgom Marosvásárhelyen lenne, hiszen a nulláról kellene kezdenem, tehát innen csak feljebb lehetne lépni. Tudom, hogy vannak olyan emberek a városban, akik nagyon sok energiát fektetnek ebbe a sportágba is (mint például Nagy Árpád, akinek a szíve csücske a jégkorong), de sajnos, a hoki egyelőre gyerekcipőben jár most Marosvásárhelyen. A legfontosabb, hogy meglegyen a jégcsarnok, addig csak az emlékekből élhetünk, hogy volt valamikor Marosvásárhelynek bajnok jégkorongcsapata. Akkor látok haladást, ha pálya lesz, utána nagyon hamar fejlődhet a jégkorong. Pálya és pénz kérdése az egész.