csütörtök, december 14, 2017

Színek és fények által megrajzolt gyökereink

Simion Hegyi Margit Gyökerek címet viselő kiállítása színpompás képzőművészeti élményt nyújt a novemberi havazásban mindenkinek, aki még megnézi, hisz december elejéig hosszabbították meg a tárlatot a marosvásárhelyi evangélikus-lutheránus gyülekezet Topliţa utcai tanácstermében. A „gyökerek” fogalma ezúttal, a reformáció emlékévének égisze alatt, egészen új értelmezést nyer. Elsősorban Simion Hegyi Margit színpompás világa teszi lehetővé ezt a sokrétű értelmezést. Mert gyökereink szerteágazóak, gazdagok, sokszínűek. Nemcsak 500 évre nyúlnak vissza, a reformációig, hanem ennél sokkal távolabbi időkbe, és emléket állítani azoknak, akik tettek valamit kultúránkért, a tudományért, kötelességünk. Mindenki a maga eszköztárával teszi ezt, a művész a vásznon, az ecset segítségével. Erőss Zsolt vagy Kassai Lajos ugyanúgy örökségünk része, mint ahogy gyökereinkhez tartoznak azok, akik hagyományainkat ápolják és őrzik az utókornak. Simion Hegyi Margit portréi, népi hagyományainkat ábrázoló életképei, a pusztulásra ítélt, majd talán megmentett Verespatak házai sajátos örökségének részét képezik. 

A művész a gyökerek erejével kapaszkodik a tájba, amelyet mindig színpompájában örökít meg. Legyen az a tél hófehér vibrálása, a tavasz virágos pompája, a nyár színes harmóniája vagy az ősz aranybarna hanyatlása. Színek és fények játéka uralja ezeket a képeket. Simion Hegyi Margit a részletekben rejlő gazdagságot tárja a néző elé. Rabul ejti a táj, a virágok, a madarak, és mindezt meg kell örökítenie. Természetesen átszűrve az élményt, mert ezt teszi a művész, új világot teremt. Simion Hegyi Margitból hihetetlen erővel robban ki mindaz, amit évtizedekig őrzött magában. Oktatói tevékenységet folytatott, a színek a nyugdíjazása után szabadultak ki belőle elemi erővel, és azóta szüntelenül alkot. Mondanivalója kifogyhatatlan, és mindazt, ami kitör belőle, meg is mutatja a nézőknek. Rendszeresen, kiállítások keretében. Mindig újat és újat hoz. Kiállításainak azonban gyakran van egy állandó szereplője, egy kis kék cinke, amely valamelyik sarokból, egy óvó, megöregedett kéz kíséretében, csendben figyeli és őrzi az alkotót. A szintén művész édesanya ugyanúgy a gyökerek részévé vált immár, ahogy mindaz, amit ennek a kiállításnak a képei jelentenek.

 

Szuszámi Zsuzsa