2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Romániában sok az aktív és a passzív dohányos, és a naponta elszívott cigaretták száma is igen magas, ugyanakkor itt a legkisebb az Európai Unió országai közül a sikeresen leszokott dohányosok aránya, miközben a leszokási kísérletek száma az átlagosnál magasabb, mindez a dohányzással kapcsolatos kutatások létjogosultságát, a megelőzéssel és leszokással kapcsolatos tevékenységek bővítését támasztja alá.
Az észak-karolinai Davidson College, majd Wake Forest University (AEÁ) és a MOGYE együttműködésében negyedik éve szerteágazó dohányzáskutatási és képességfejlesztési tevékenységek zajlanak amerikai, magyarországi és romániai szakemberek részvételével. 
A hét témakörben folyó tevékenység kiterjed az általános iskolások és középiskolások, szociális intézményekben élő fiatalok, várandós anyák, orvostanhallgatók dohányzási szokásainak a követésére, különböző megelőzési és leszokási tevékenységek megszervezésére, az alkalmazott módszerek hatékonyságának a vizsgálatára, gazdasági hatástanulmány végzésére, sőt a cigarettafüst okozta levegőszennyezés monitorizálására is. 
Eddigi megvalósításaink között megemlítjük a Dohányfüstmentes orvosi egyetem című projekt és együttműködés beindítását, egy sor javaslat és intézkedés megfogalmazását, felmérések lebonyolítását, tabakológiai kurzus tartását az orvosi egyetemen; a dohányzási szokások és lelki-szociális hátterének követését gyermekeknél, az elsődleges megelőzés területén eredményesnek bizonyuló ASPIRA számítógépes program alkalmazását; sikeres megelőzési foglalkozások tartását szociális gyermekintézményekben lakó gyermekek és pedagógusaik számára, ugyanakkor várandós anyák esetében is, dohányzási szokásaik vizsgálata mellett; a levegő minőségének a műszeres követését több egyetemen, intézményekben, bentlakásokban; újszerű gazdasági számítások végzését.
Jelen állásfoglalásukkal a Dohányzáskutatási képességfejlesztés Romániában című kutatás vezető szakemberei szorgalmazzák a dohányzás teljes betiltását indítványozó törvénymódosítás elfogadását. Egyébként a módosító javaslathoz mi magunk is nyújtottunk be kiegészítést Kerekes Károly képviselő közvetítésével, hogy a megnevezett zárt nyilvános helyek sorában a gyermekvédelmi intézetek is szerepeljenek, ahol teljes mértékben tiltott legyen a cigarettázás. 
A közleményt megfogalmazó kutatók szolidaritásukat fejezik ki számos szakmai szervezet eddigi támogató kiállásáért (Lélegezz Románia Koalíció, Román Pneumológiai Társaság, Romániai Szív Alapítvány, Romániai Kardiológiai Társaság stb.), és jelképesnek tartanák, ha Románia parlamentje éppen az országos dohányfüstmentes nap alkalmából szavazná meg az európai normákhoz felzárkózó törvénytervezetet.
Az ország és a világ közvéleményét megrázó, a Colectiv klubban bekövetkező tragédia még inkább növeli a döntéshozók felelősségét, hiszen arra a lehetőségre figyelmeztet, hogy az eldobott égő cigarettacsikk is tűzvész okozója lehet.
Eddigi érdeklődésüket megköszönve, tisztelettel: dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár, a kutatás koordinátora; dr. Kikeli Pál István egyetemi tanár, kutatásvezető; dr. Albert-Lőrincz Enikő egyetemi tanár, kutatásvezető; dr. Tarcea Monica egyetemi előadótanár, kutatásvezető; dr. Szász Zsuzsanna egyetemi adjunktus, kutatásvezető; dr. Nădăşan Valentin egyetemi adjunktus, kutatásvezető; dr. Szabó Árpád lektor, kutatásvezető; dr. Schmidt Loránd igazgató, kutatásvezető.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató