2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem lazíthatók a köztisztviselőkkel szembeni feddhetetlenségi követelmények

Alkotmányellenes az a törvény, amely eltörölné a korrupciós, hivatali vagy egyéb bűncselekmények miatt vád alá helyezett köztisztviselők tisztségből való felfüggesztését – mondta ki keddi ítéletében az alkotmánybíróság.
A közalkalmazottak jogállását szabályozó, 1999/188-as törvényt módosító jogszabály ellen Klaus Johannis államfő emelt alkotmányossági kifogást.
Az elnök keresetében többek között arra hivatkozott, hogy adminisztratív intézkedésről lévén szó, ez esetben nem merül fel, hogy sérül az ártatlanság vélelméhez való jog, ez ugyanis megilleti az érintettet a per folyamán. Johannis keresetében rámutatott még, hogy az előírás törlése a köztisztviselőkkel szembeni feddhetetlenségi követelmények lazítását jelentené, ugyanakkor csökkenne az állam-
polgároknak a közintézményekbe vetett bizalma.
A taláros testület helyt adott a kifogásoknak, és keddi döntésében kifejtette, kiváltságnak számítana, ha a valamilyen bűncselekmény elkövetésével vádolt köztisztviselő tisztségben maradna, ugyanakkor ez hátrányosan érintené az állami hatóság megítélését, szembenáll a jogállamiság elvével.
A parlament tavaly júniusban fogadta el a közalkalmazottak jogállását szabályozó, 1999/188-as törvényt módosító jogszabályt, amelynek értelmében nem függesztenék fel tisztségéből azt a köztisztviselőt, aki ellen vádat emelnek korrupciós, hivatali vagy egyéb bűncselekmények miatt. Az elnök visszaküldte a jogszabályt megfontolásra az alsóháznak, amely november 14-én ismét eredeti formájában fogadta el azt. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató