2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szentpálon három éve építettek új óvodát, ezért új óvodára ezúttal Besenyőbe pályáztak. 

Fotó: Nagy Tibor


Szentpálon három éve építettek új óvodát, ezért új óvodára ezúttal Besenyőbe pályáztak. Ez is az uniós pályázat része volt, azonban megóvták, ezért nem tudták kivitelezni. Jelenleg folyamatban van a dosszié átvizsgálása. 
A polgármester tájékoztatása szerint az összes iskolára pályáztak, nem csak a központira.
Mindegyik iskolának megvan az engedélye
– Hány iskola van összesen a községben?
– Négy iskola működik a községben, Dósa Dániel név alatt, egyetlen jogi személyként. Felkészültünk az iskolakezdésre, mindegyiknek megvan a tűzvédelmi engedélye, az egészségügyi engedélye is. Minden működik, rendben van. Bővíteni szeretnénk őket meg felszerelni a legújabb technológiával, digitális táblákkal, új bútorzattal. Ezekre pályázunk most.
– Ha bővítésről beszél, akkor az azt jelenti, hogy sok gyermek van a községben...
– Van, hála Istennek. A gyereklétszám az iskolában 2000-től nem csökkent. Van olyan év, hogy öttel kevesebb, máskor öttel több gyerek van. Számuk az óvodától az iskoláig 750-780 között van. A legtöbb a búzásbesenyői iskolába jár. A besenyői általános iskolával megmentettük ezt a vidéket. Szentpálról és Marosugráról járnak oda a magyar gyerekek, iskolabusszal szállítjuk a kb. 260-270 gyermeket. Két iskolabuszunk van. Ugrán csak I-IV. osztályban van magyar tagozat. Nehéz volt meggyőzni a szülőket, de annyira lecsökkent a gyermeklétszám, hogy nemhogy párhuzamos osztályokat nem lehetett volna létrehozni, az összes gyermeket egy osztályba akarták tömöríteni.
Végül sikerült meggyőzni a szülőket, hogy ne neveljünk analfabétákat a magyarságból. Amikor megtudták, hogy nem kerül pénzbe, felhozzuk a gyerekeket, szívesen beleegyeztek. 
A besenyői oktatásnak évszázados hagyománya van. A 250 évvel ezelőtt Dósa Dániel építette kúriában 1970-ig működött az iskola, az épület jelenleg az óvodának ad otthont. 
1976-ban épült az egyszintes iskola, ezt bővítették 2007-ben, kazánházzal, mosdókkal látták el. A négy osztálytermet 16-ra és két laboratóriumra bővítették, az épületet emelettel látták el. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató