2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ismételten a rájátszásba jutást jelölte meg célul a Maros Kosárlabdaklub elnöke. Cornel Lungu azt mondta a tegnapi sajtótájékoztatón: első lépésben azt célozzák, hogy az alapszakaszban az első nyolc között végezzenek.

Fotó: Nagy Tibor


Ismételten a rájátszásba jutást jelölte meg célul a Maros Kosárlabdaklub elnöke. Cornel Lungu azt mondta a tegnapi sajtótájékoztatón: első lépésben azt célozzák, hogy az alapszakaszban az első nyolc között végezzenek.
A hétvégi, keretismertető felkészülési mérkőzésről is szólva kijelentette: reméli, hogy a közönség változatlanul kitart az alakulat mellett, és az előző évadokhoz hasonlóan nagy számban buzdítják majd a szurkolók a lelátóról az együttest. „A csapat jó, a keretünk végleges, és szerintem ütőképes. Remélem, a soron következő idényben nem tizedeli az együttest a sérülések sorozata, mint tavaly történt“ – tette hozzá.
Kijelentette: sajnálatosnak tartja, hogy a Maros KK ezúttal nem indulhatott az európai kupasorozatokban, de az anyagi háttér nem tette lehetővé a részvételt a nemzetközi porondon.
A bajnoki évad szeptember 26-án a Románia-kupa-mérkőzésekkel indul, a BC Mureş ellenfele a Steaua CSM Bukarest lesz. Szombaton  keretbemutatóval egybekötött felkészülési mérkőzést játszik a marosvásárhelyi együttes az elmúlt évad ezüstérmesével, a Nagyváradi MSK-val. Kezdés 18 óra, helyszín a ligeti sportcsarnok.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató