2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magyarra „ferdített” Beatles-dalszövegek

  • 2015-08-28 12:25:32

  • MTI

Beatles és én címmel a napokban kerül a boltokba Vámos Miklós új könyve, amelyben az író a legendás liverpooli négyes, valamint néhány hozzájuk köthető előadó dalszövegeit „ferdítette” magyarra.
A magyarra ferdítések jelentős része elhangzott az író több éven át tartó rádióműsorában, a Kalózadásban, amelybe ismert zenészeket, színészeket hívott be közös muzsikálásra és beszélgetésre.
„A kötet az Európa Könyvkiadó felkérésre született, és a tervek szerint első darabja annak a sorozatnak, amelyben a világ rockzenéjének klasszikusait magyar költők fordítanák le énekelhető formában. Bár én nem vagyok költő, a rádióműsor miatt úgy gondolták, velem indítják a szériát. A Beatlest én választottam” – mondta Vámos Miklós az MTI-nek.
Hozzátette, hogy a Beatles-dalok szövegeit – a kötetben több mint harminc szerepel – szórakozásból fordította le. A műsornak vendége volt Karácsony János, az LGT gitáros-énekese is, az író vele közösen adta elő a Beatles négy számát magyarul a könyv bemutatóján, augusztus 28-án a Budapest Jazz Clubban.
A Beatles és én című könyvben több mint egy tucat olyan rockszám szövegének Vámos-féle verziója szerepel, amely nem közvetlenül kapcsolódik az együtteshez, előadóik egyfajta példaképek voltak a négyes számára. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató