Magyarok a világ nyolcezresein

Szerdán este zsúfolásig megtelt a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központ: az Erdélyi Kárpát-Egyesület szervezésében Kollár Lajos, Mécs László hegymászóval együtt, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozatról számolt be az érdeklődőknek.

Fotó: Vajda György

Szerdán este zsúfolásig megtelt a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központ: az Erdélyi Kárpát-Egyesület szervezésében Kollár Lajos, Mécs László hegymászóval együtt, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozatról számolt be az érdeklődőknek. Az előző alkalmakkor Erőss Zsolt erdélyi alpinista, sokak barátja jött el ezekre a találkozókra, de amint erről többször is írtunk, ő az idén életét vesztette a Kancsendzönga csúcs alatt.

A vetített előadás az expedíciók történetét foglalta össze dióhéjban. Érdekes volt feleleveníteni azokat a mozzanatokat, amelyeket – elsősorban azok, akik rendszeresen eljöttek a rendezvényekre – már hallhattunk. Az expedíciószervező-vezető Kollár Lajos semmit sem rejtett véka alá. Mécs Lászlóval – mindketten Erőss Zsolt jó barátai voltak – hitelesen adták vissza mindazt, ami 2003-tól 2013-ig történt ezeken az expedíciókon. 2002-ben született meg az ötlet, hogy magyar hegymászók másszák meg a világ összes 8000 méternél magasabb hegycsúcsát, és ezzel zárkózzanak fel azon nemzetekhez, amelyek alpinistái élen járnak ezen a téren. Ekkor öt hegycsúcsot már maguk mögött tudtak a magyarok. Nehéz és megerőltető utánajárással, szervezéssel, meggyőző munkával sikerült az anyagiakat előteremteni, és ami ennél fontosabb, kialakult egy olyan hegymászó csapat, amely képes volt erre a teljesítményre. Ebben a csapatban vitathatatlanul Erőss Zsolt volt a legjobb, aki nemcsak fizikailag és pszichikailag volt a legelszántabb hegymászó, hanem olyan fantasztikus képességekkel rendelkezett, amivel több esetben is ösztönzőleg hatott társaira. Az is igaz – mondta Kollár Lajos –, hogy fanatikus elszántsága miatt nem egy esetben tolta ki képességeinek határait a végletekig, és csak a szerencsének köszönhetően menekült meg olyan helyzetekből, amelyekhez hasonlók adott esetben mások számára végzetesnek bizonyultak.

Az expedícióvezető elmondta, a siker nem minden esetben a csúcsmászást vállalók fizikai és mentális erőnlététől függött. Az időjárási viszontagságok mellett sokszor olyan körülményekkel is szembe kellett nézniük, mint Katmanduban a forradalom, nemegyszer tört ki lázadás a hordárok között, sarcolták őket maoista „szabadság-harcosok”. És ami a legszomorúbb – de kockázati tényező – több társukat is elvesztették az expedíciók során. A kudarcokért éles bírálat érte őket, leginkább a szervezőt, de a csapat tagjait is, és nem volt könnyű azokkal felvenni a „harcot”, akik etikátlanul, a szakmát nem ismerve, koholt vádakkal illették azokat, akik, vállalva az embertelen körülményeket, megpróbáltak sikereket elérni a magyar hegymászósportnak.

Természetesen az élménybeszámolóból nem maradt ki a legutóbbi, Erőss Zsolt és ígéretes hegymászó társa, Kiss Péter életébe kerülő idéni Kancsendzönga-expedíció sem. Sőt, az előadást követően – miután többen is igen keményen kérdőre vonták Kollár Lajost a történtekért – több mint két órán át, percnyi pontossággal, részletekbe menően mesélték el a két hegymászó életének feltételezett utolsó napját.

– Azért jöttünk, hogy a kérdésekre válaszoljunk, nincs rejtegetnivalónk, csak ne vádoljanak, akik nem ismerik a szakmát – mondta a Népújságnak Kollár Lajos, aki kérdésünkre azt is kijelentette, hogy az áldozatoktól eltekintve megérte az expedíciózás, hiszen soha ilyen sikereket nem ért el a magyar hegymászósport. Azok számára, akik azzal vádolták az expedícióvezetőt, hogy ez nem is sport, hanem óriási üzlet, elmondta, devizahitele van, adósságai vannak a mai napig, és egyik hegymászótársa sem gazdagodott meg. Távolról sem erről van szó. Ami pedig Kiss Péter és Erőss Zsolt halálát illeti, „első kézből” megtudhattuk, hogy apró tévedések balszerencsés egybeesése okozta, de azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ott, fent a hegyen, a halálzónában a döntés felelőssége elsősorban a hegymászót terheli. Erőss Zsolt kiváló erőnlétben volt a csúcson, vígan üdvözölte az alaptáborban levőket, majd a hosszú megterhelés után – hiszen világrekordba illő kísérletként 24 órája mászott –, szervezete felmondta a szolgálatot. Kiss Péter pedig megpróbált segíteni Zsolton, de valószínűleg ő is elfáradt, nem tudta koordinálni a mozgását, megcsúszott és lezuhant. Lehet boncolgatni a körülményeket, a helyzetet (ezekre az elmondottak alapján még visszatérünk), de a tényeken változtatni nem. Erőss Zsolt marad a legnagyobb magyar hegymászó, aki talán sorsával megbékülve maradt ott, ahova a legtöbbször vágyott. Az expedíciózást egyelőre nem folytatják, bár úgy érzik, az ő elvárása az lenne, hogy „az elkezdett munkát befejezzék”.