2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a múlt hét végén a marosvásárhelyi Ügyes Kezek Alapítvány, amely immár két évtizede áll a fogyatékkal élő fiatalok  szolgálatában.

Fotó: Ügyes Kezek Alapítvány


Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a múlt hét végén a marosvásárhelyi Ügyes Kezek Alapítvány, amely immár két évtizede áll a fogyatékkal élő fiatalok  szolgálatában. Bár rögös, akadályokkal teli út vezetett idáig, a lelkes csapat helytállt, és a mai napig azon munkálkodnak, hogy önállóságra ösztönözzék a fogyatékkal élőket, és elejét vegyék állapotuk romlásának. A nappali központjukban ötven fiatal felnőtt vesz részt a fejlesztő foglalkozásokon, különféle programokba kapcsolódnak be, nem szigetelődnek el a világtól, hanem aktív, teljes életet élnek.
„Az alapítvány számunkra áldás. Ez az a hely, ahol nem néznek le, nem sajnálnak, hanem elfogadnak, és szeretetük igazi mély megértésből fakad. A közösségben a lányom jól érzi magát, megtalálta a helyét, és úgy látom, boldog. Erre a kicsi családra nagy szükségünk van, hogy el tudjuk fogadni a múltat, megérthessük a jelent és bízni merjünk a jövőben” –  fogalmazta meg rendkívül találóan egy fogyatékkal élő lány édesanyja mindazt, amit nyújtott az Ügyes Kezek az elmúlt két évtized alatt a sérült fiataloknak és családjaiknak. Hiszen húsz évvel ezelőtt a szülők álmodni sem mertek azokról a lehetőségekről, amelyeket példaértékű összefogással és kitartással sikerült megteremteni mára felnőtté vált gyermekeik számára.
Az elmúlt húsz évet, a kezdeteket Simó Ágnes, az alapítvány egyik alapító tagja, egy fogyatékkal élő lány édesanyja elevenítette fel. 
– 1993-ban ismerkedtem meg néhány olyan szülővel, akiknek szintén sérült gyerekeik voltak, valamint Pethő Mária doktornővel. Ekkor derült ki az is, hogy a Kárpátok sétányon a bölcsődében délutánonként foglalkoznak fogyatékkal élő fiatalokkal. Elmentünk oda is, és ott hallottam először a Hit és Fényről, ami egy nemzetközi mozgalom, értelmi sérültek és családjaik lelki közössége. Havonta egyszer volt találkozójuk. Itt alakult ki az a mag, akik majd elindítottuk az alapítványt, mert mi szülők rájöttünk, hogy ezeknek a gyerekeknek mennyire jó egy közösséghez tartozni. Dr. Pethő Mária, aki később az alapítvány elnöke lett, kapcsolatba került Kathy Teddel, az angol Joy Alapítvány képviselőjével, akik kezdtek támogatni minket ceruzával, papírral, ami kellett a délutáni foglalkozásokhoz.
Egy kis csoport fiatal nekifogott dolgozni egy kis műhelyben, képeslapokat készítettek, például úgy, hogy az ujjukat belemártották a festékbe, és rányomták a lapra. Innen jött az ötlet, hogy legyen az alapítvány neve Ügyes Kezek. Az elején a kis csoport a Kárpátok sétányon, a bölcsődében működött, de azt a helyszínt el kellett hagyjuk. Akkor jött a nagy segítség a Máltai Szeretetszolgálat részéről, megengedték, hogy délelőtt az ő székházukban tevékenykedjen a kis csoport.
Ebbe a csoportba szellemileg sérült, de mozgásképes fiatalok jártak, viszont kiderült, hogy vannak mozgássérült fiatalok is, és részükről is igény lenne valamiféle tevékenységre, ezért ’98-ban a Talentum Alapítvány székhelyén elindult egy másik csoport. A két csoport tehát két külön helyszínen működött, így egyre hangsúlyosabbá vált, hogy szükség van egy saját székhelyre. Az angol és francia támogatóink segítségével 2000-ben megvettük az Ojtúz utcában egy házat, amit fel kellett újítani, átalakítani, akadálymentessé tenni. Ez elég hosszadalmas volt, két évig tartott. Voltak pillanatok amikor anyagilag holtponton voltunk, de valahogy a Jóisten mindig adott olyan támogatókat, akik kisegítettek a bajból. 2002-ben végre „összeköltözött” a két csoport, akkor már 25 fiatalunk volt. Később a holland támogatóknak köszönhetően kibővítettük az épületet – foglalta össze nagyvonalakban az elmúlt évek történéseit az édesanya.
 
A „sorstársak” nagy családja
A fogyatékkal élő gyereket nevelő családok számára óriási támaszt jelentett az alapítvány keretében kialakult közösség, hiszen itt mindenki ugyanazokkal a gondokkal küszködött, itt nem kellett szembenézniük a megvető pillantásokkal, amikor gyerekük éppen nem úgy viselkedett, amint azt elvárnák tőle. – ’89 előtt nagyon sok család szégyellte, hogy sérült van a családban, a fiatalok elszigetelődtek, a négy fal között telt az életük. Sok család tapasztalta meg, hogy idővel elmaradt a baráti kör, mert az anya a gyereke nélkül nem ment, és így már nem is hívták, mert a gyerek hangos volt, nem illeszkedett be. Az alapítvány csodás lehetőség volt kitörni a magányból, társakra találni, a sérült fiataloknak és szüleiknek egyaránt. 15 éve szülőklubunk van, itt már csak az sokat jelent, hogy el tudom mondani azt, ami fáj, és nem fog senki kinevetni, mert ők is ugyanabban a helyzetben vannak. Én itt jöttem rá, hogy nekem nagyon jó dolgom van, mert az én lányom jár, rá lehet bízni kisebb feladatokat. A legtöbb szülőnek sokkal nehezebb. Ha nem is javul az állapotuk, a szinten tartás nagyon fontos. Csodálatos volt az évek során megtapasztalni, hogy a fiatalok megnyíltak, megtanultak bizonyos szabályokat, fegyelmet. A legnagyobb érdeme a tevékenységünknek, hogy ezek a fiatalok magukra találtak – mutatott rá Simó Ágnes.
 
Úszni, lovagolni járnak
Magdó Orsolya, az alapítvány igazgatója hasonlóképpen vélekedik. Mint mondta, felnőtt fogyatékkal élőkről lévén szó, a hangsúlyt az önállóságra való nevelésre fektetik.
– Ötven sérült jár hozzánk. Az a cél, hogy legalább abban a szűk körben, ahol megfordulnak, állják meg a helyüket. Például tudjanak szóba állni az újságárussal vagy a postással, vagy tanulják meg, hogyan kell viselkedni, ha kimegyünk az utcára vagy elmegyünk színházba. A szülők visszajelzései arra utalnak, hogy a foglalkozások hatására tapasztalnak viselkedésbeli változásokat gyerekeiknél. Például van, aki eddig nem mert köszönni, de most megteszi. Ugyanakkor a szülőknek óriási segítség, hogy legalább délelőtt, amíg a fiatalok a nappali központban vannak, kissé felszabadulnak – mutatott rá a foglalkozások előnyeire az igazgatónő. A nappali központban van egyéni és csoportos gyógytorna, pszichológus foglalkozik a fiatalokkal. Délelőttönként foglalkozásterápia zajlik: képeslapkészítés, gyertyaöntés, makramé, suba, valamint kerámiatárgyak készítése, illetve védett egységként szerződésük van egy gyógyszergyártó céggel, amelynek használati utasításokat tűrögetnek. Ezen tevékenységeknek köszönhetően a sérült fiataloknak lehetőségük nyílik arra, hogy hasznosnak érezzék magukat, örvendjenek kezük munkájának és fejlődjék az önbecsülésük. És az sem mellékes, hogy az évek során szoros barátságok alakultak ki, ha valaki nem jelenik meg a foglalkozáson, társai már hívják telefonon, hogy érdeklődjenek felőle. Magdó Orsolya igazgatónő munkatársaival együtt gondoskodik arról, hogy a kézműves-foglalkozások mellett színes és szórakoztató programokat szervezzen számukra. Például rendszeresen járnak lovagolni, úszni, mert a fiatalok részéről igény mutatkozik erre. Emellett rendszeresen színházba, kirándulni mennek, tehát – korlátaik ellenére – az alapítványnak köszönhetően kinyílt előttük a világ. A holland támogatóktól adományként kapott két kisbusszal meg tudják oldani a sérültek szállítását. A külföldi jótevők a kezdetektől kitartottak mellettük, és a mai napig meghatározó szerepet töltenek be az alapítvány életében, az angol és svéd támogatók havi rendszerességgel segítik őket, a hollandok pedig nagyobb beruházások esetén nyújtanak segítő kezet.
 
Saját fészek, az önállósodás első lépése
Az egyik legfontosabb kérdés, ami a sérültek szüleit foglalkoztatja, hogy mi történik majd a gyermekeikkel, amikor ők már nem lesznek. Ezért vált szükségessé egy lakóotthon létrehozása.
Simó Ágnes elmondta, az alapítvány képviselői a ’90-es évek végén Magyarországon jártak és ott ismerkedtek meg egy fészekotthonnal, ahová a sérültek beköltözhettek, miután a családból kikerültek, vagy meghaltak a szüleik. Ekkor fogalmazódott meg, hogy mekkora szükség lenne itt is egy hasonló otthonra. 2007-ben már konkrét elképzelések voltak ezen a téren, és végül tíz család vállalta, hogy összepótol, mivel szeretné, ha már az átmeneti időszakban, azaz amikor még él a szülő, gyerekeik önállósodnának. 
– Találtunk egy telket Nagyernyében, 10 ezer euróért megvettük az öt ár területet, a tíz család adta össze a pénzt. Majd kerestük a pályázati lehetőségeket, mert a külföldi jótevőink részéről nem is mertünk ilyen méretű támogatást remélni, hiszen már az is óriási dolog volt, hogy segítenek a nappali foglalkoztató működésében. Végül ismét ők álltak mellénk, és nekik köszönhetően 2013 márciusában elkezdődött az építkezés, majd 2014 novemberében a tíz fiatal beköltözött a háromszintes Péter lakóotthonba. Itt nagy családként élnek együtt, mindenkinek megvannak a személyre szabott feladatai, van, aki nagyon ügyes zöldségpucolásban, van, aki a virágokat öntözi, van, aki kertészkedik.
Magdó Orsolya elmondta, újabb telket vásároltak a nagyernyei ház szomszédságában, ahová egy újabb lakóotthont terveznek, viszont ez egyelőre távlati terv.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató