2024. május 12., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mélyben

A március 15-i ünnepségek miatt kivételesen nem pénteken, hanem szombaton, 16-án mutatja be új előadását a Tompa Miklós Társulat.

A március 15-i ünnepségek miatt kivételesen nem pénteken, hanem szombaton, 16-án mutatja be új előadását a Tompa Miklós Társulat. Makszim Gorkij világhírű, Éjjeli menedékhely című drámáját ezúttal annak eredeti, Mélyben címén láthatja a közönség a színház nagytermében, a premierrel kapcsolatosan szerda délelőtt tartottak sajtótájékoztatót. A Nemzeti protokolltermében Keresztes Attila, a társulat művészeti igazgatója és a produkció rendezője, illetve Gáspárik Attila vezérigazgató osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.

Mint azt Keresztes Attila elárulta, a világ-, valamint drámairodalom egyik gyöngyszemeként is ismert mű szerzője szocialista volt, drámájában mégis az istenkeresés az egyik legfőbb motívum. – Eleddig kétszer mutatták be ezt a darabot Marosvásárhelyen, először 1948-ban, másodszor 1989-ben, ez lesz a harmadik premier. Ennek kapcsán kiállítást is szervezünk a három előadás anyagából, amelynek megnyitójára a bemutató előtt, március 16-án délután hat órakor kerül sor az emeleti előtérben. Őszinte előadást szeretnék színre vinni, amelyet 16 éven felülieknek ajánlok – ahhoz, hogy jól értelmezzék a produkciót, kell egy bizonyos érettség, mert jellegében sérti azt a szemérmet, amelyet a 16 éven aluliak hordoznak. Újságírói kérdésre válaszolva a rendező elmondta, minél kevesebb kompromisszumot kívántak kötni. – Az előadás szókimondó. A magyar polgári színjátszás során kialakult szépelgést, finomkodást, udvariasságot mellőzi. A szépen beszélt nyelv hagyományát is nagyon tisztelem, de úgy gondolom, hogy néha ki kell nyitnunk az ajtókat, hogy megláthassuk, mi rejtőzik mögöttük. Mi kinyitottuk ezeket az ajtókat, és ettől válik provokatívvá a produkció. Nincsen benne főszerep, nagyon nehéz mű, amelyet nagy lelkesedéssel próbáltak a színészeink, jó volt a munkafolyamat, éreztük, hogy nagyon jó előadást szeretnének létrehozni.

– Olyan szerepet játszom, amelyet más – kora miatt – nem tudott elvállalni, óriási probléma ez a társulatban – tette hozzá Gáspárik Attila. – Alig van középkorú színészünk, ez a Ceauşescu-rendszer utóhatása. Előttem és utánam generációk mentek ki Magyarországra, mi is csak hárman voltunk az évfolyamon, igaz, mindhárman itthon maradtunk. Játszottam a '89-es előadásban is, az nagy siker volt, a színházi formanyelv szintjén is erőteljes produkciónak bizonyult, és örvendek, hogy Keresztes Attila az említett tárlattal emléket állít a múltnak. A rendező és dramaturgja, Csép Zoltán egyaránt komoly munkát végzett. Ez egy olyan előadás, amelynek megtekintésekor gondolkodni kell, ismerni a kereszténység alapértékeit, a Bibliát. A mű első olvasatra unalmasnak tűnik, de a sorok mögött óriási történet húzódik, amely tükör számunkra is. A társulaton belül jó a hangulat, rendező és színészei másodperceken belül egymásra hangolódtak. Keresztes Attilát a váz és a szerkezet érdekli, nem az, hogy azok mit tartanak; a kart merevítő csont, nem a bőrön látható szép tetoválás. És olyan előadást vitt színpadra, amely elkíséri a nézőt, s a továbbiakban is gondolkodásra készteti – mondta a vezérigazgató, majd a színház életének további eseményeire tért ki.

– A társulaton belüli jó hangulat meglátszik az eredményeinken is. Bányai Kelemen Barnát UNITER-díjra jelölték, ilyen jelölést körülbelül tíz éve nem kaptunk. Jövő héten Sebestyén Aba mutatja be Budapesten az ottani Nemzetiben rendezett előadását, és Bányavakság című előadásunkat beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó programjába. A tavalyi POSZT-ra érkezett meghívás egyfajta megelőlegezett bizalom volt, az idei már a társulat munkájának elismerése. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a vásárhelyi filharmóniával együtt vendégszerepelhetünk a Miskolcon megszervezendő marosvásárhelyi kulturális bemutatkozón, a hónap végén pedig egy kortárs lengyel előadást látunk vendégül. A jövő hét elején elkezdjük a Csontváry című előadásunk próbáit. A produkció ősbemutató lesz, és a társulat szinte teljes állománya fellép benne.

Ami a szombat este bemutatandó Gorkij-művet illeti, a Mélybent Keresztes Attila rendezi, rendezőasszisztense és dramaturgja Csép Zoltán, a díszletet Fodor Viola, a jelmezt Bianca Imelda Jeremias, a zenét Boros Csaba jegyzi. Fellép: Gáspárik Attila, Gecse Ramóna, Mészáros Ibolya, Tollas Gábor, Korpos András, Meszesi Oszkár, Tompa Klára, Varga Andrea, Nagy Dorottya, Ördög Miklós Levente, Bokor Barna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna, László Csaba, Bartha László Zsolt és Orbán Zsolt. Az este 7 órakor kezdődő bemutatóra a Bernády György mecénás- és a Kemény János bemutatóbérletek érvényesek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató