Király László: Menyasszony-bokrok

Kusztos Endrének

Kusztos Endrének

Égett az ég falud felett, láttad-e, érezted-e:

szeretett minket a májusi reggel.

Pál volt ott, Attila, Péter s mi ketten

az önkéntes apostolok közül.

Útban épp valami felé, jövet épp valahonnan,

fáradtan s kissé meghatottan.

És magához ölelt nyugtatón, biztatón

egy pillanatra a táj.

Már nem feledjük soha az öreg házakat,

a hegyre futó kertet.

Töltsd borod, Bátyám – íze a szereteté –,

s hadd szívjuk e földből a szédületet is.

Nézd, hogy intenek utánunk a

ragyogó menyasszony-bokrok.

Mért ne remélnénk: e szent szédület

sosem múlik el.

Tudom, indulsz már, hajt a nyugtalanság

titkos hegyeid közé.

Vésed szénnel gyémánt-papírra

mit te véshetsz rá csupán.

Hallgatod áhítattal: verseket döng a domb,

mormol az erdő, nyög a villám-vert fa.

S születésnapodon nagy, ünnepi

hó hull a Hargitán.