2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kihirdette az államfő a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítást

  • 2017-05-21 16:56:06

  • MTI

Kihirdette Klaus Johannis államfő pénteken azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él.
A módosítást áprilisban ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház, néhány nappal később azonban a jobbközép ellenzéki pártok alkotmányossági óvást emeltek ellene. Az alkotmánybíróság múlt héten megállapította, hogy az RMDSZ által kezdeményezett jogszabály nem sérti az alaptörvényt.
A törvény a közegészségügyi ellátás „alapelvei” közé sorolja, hogy az egészségügyi intézmények a kisebbség nyelvét beszélő dolgozókat is alkalmazzanak azokon a településeken, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki. A jogszabály az egészségügyi minisztérium hatáskörébe utalja, hogy kidolgozza az előírás alkalmazásának módszertanát, erre azonban nem szab meg határidőt. A szociális intézményeknél az azokat fenntartó önkormányzatoknak kell gondoskodniuk a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazásáról, amennyiben a településen ötezres lélekszámot vagy húszszázalékos lakosságarányt meghaladó számban élnek egy kisebbséghez tartozó lakosok.
A kórházi anyanyelvhasználatról szóló, pénteken kihirdetett törvény 2018. január elsején lép hatályba.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató