2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Nagy Tibor


Zene, izgatott gyermekek és sok-sok bicikli – pár szóban így lehetne körülírni Marosvásárhely főterének vasárnap déli hangulatát. 
A Marosszéki Közösségi Alapítvány által szervezett kerékpáros napra, a szeptemberi Kritikus Tömegre ezúttal is több százan érkeztek. 
Az egészséges közlekedési formát népszerűsítő rendezvény első perceiben a felnőttek a Tekerj az óvodákért! jótékonysági akció keretén belül meghirdetett pontgyűjtő játékra jelentkeztek, a 14 éven aluli bringások pedig a kilencállomásos kalandhoz szükséges úgynevezett menetlevelekért álltak szüleikkel sorba. 
A gyermekeknek szóló próbákat a Creactivity Egyesület állította össze.Volt rajzos, színezős feladat, útépítés, akadálypályás próba, ugyanakkor a közlekedési táblákról és a kerékpár alkatrészeiről is fontos tudnivalókhoz juthattak a résztvevők. Nagy sikere volt a rendőrök vezette feladatnak is, amelynek során a közlekedésirányításban használt kézjeleket kellett felismerni. A legnépszerűbbnek talán mégis az újdonságnak számító 3D-s óriáskockás kirakós bizonyult. Ez utóbbi játék varázsát csak az halványította el, hogy egyes kisgyermekes szülők a sorban várakozó nagyobbakat félretuszkolva igyekeztek mindenáron hamarabb előre jutni, így nem egy mérges, csalódott kisiskolást láthattunk a fegyelmezetlen tömegben.
A Critical Mass Juniorra több mint 300 gyermek nevezett be. A játék végén valamennyien választhattak a nyereménytárgyak – pólók, sportzsákok, biciklilámpák – közül, és akiknek a szülei tombolát is vásároltak, a későbbi sorsoláson is részt vehettek. Mivel a gyermekeknek szóló tombolák vásárlása elhúzódott, elsőként a felnőtt biciklisek között sorsolták ki a nyereményeket. A fődíjat, az Easy Rider által felajánlott biciklit egy marosvásárhelyi hölgy nyerte, számát a cég Ausztriából érkezett képviselője húzta ki. A gyermekek közül az ötéves Zalán bizonyult a legszerencsésebbnek, ő – mivel szülei több tombolát vásároltak – egy iskolatáskát és a főnyereményt, egy kerékpárt is hazavihetett. 
A tombolákból begyűlt összegből a szervezők marosvásárhelyi óvo-dáknak vásárolnak futóbicikliket, védősisakokat és egyéb kiegészítőket. Mint már hírt adtunk róla, a tavasszal az esős idő miatt mindössze 2000 lej gyűlt be, remélhetőleg most jóval több adomány érkezett. Erről a későbbiekben adunk hírt.
A kerékpáros nap fénypontja mindig a felvonulás. A gyermekek a menetleveles játék végén sorakoztak fel a rajthoz, és jelezték biciklicsengőikkel, hogy készen állnak az indulásra, a felnőttek a meghirdetett program szerint másfél órával később emelték magasba kerékpárjaikat. A rendőrautóval vezetett „kritikus tömeg” a hagyományos útvonalon a Sörpatikáig haladt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató