Fehér és fekete
A fehér papír előtt minden művész először vacillál, gondolkodik, és rádöbben, hogy itt kezdődik minden, a semmi, amiből ki szeretne mozdulni vagy mozdítani.
A fehér papír előtt minden művész először vacillál, gondolkodik, és rádöbben, hogy itt kezdődik minden, a semmi, amiből ki szeretne mozdulni vagy mozdítani. Az alkotókészség a természetünk, az a tulajdonságunk, amivel mi, emberek az isteni hasonlóságot hordozzuk magunkban. A teremtés művelése az alkotók erénye és gondolkodásmódja, ezáltal cselekednek és vállalnak felelősséget a művészet gyakorlásában.
„Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk.” (1 János 5,4)
Vonalak, foltok szaladgálnak a fehér papíron, játékosan egybekelnek, gondolatokat generálnak, fejlődnek, új vonalakat hoznak létre. Egyszer megtöltenek érzésekkel, tartalommal, aztán elkívánkoznak, leszaladnak a papírról. A kész, a beteljesedés állapotának az elérése a cél.
E cél megvalósulásának voltunk szerencsés szemtanúi Kusztos Endre művészete által. Utat mutatott, megmutatta belső világának rendszerét, szépségét, szenvedését, ami lassan a mi világunk szépsége és közös, együttérző szenvedése is lett. Most mindnyájan kérdéseket teszünk fel magunkban, betelt-e a fehér papír, volt-e elég öröm és bánat, volt-e elég fekete vonal a fehér papíron az életében, vagy tartogatott számunkra még? Erre sajnos ez a tragikus vég megadta a választ. El kell fogadnunk a tényt, hogy itt megállt az a belső gépezet. Ami ezután jön, az csak a mi képzeletünkben születhet meg. Innen folytatjuk az általad meghatározott utat.
Endre bácsink, legyen áldott az emléked és csendes a nyugalmad!
Siklódi Zsolt
(Szováta, 2015. február 18.)
