2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Régen kísérte akkora felháborodás játékvezetői brigád munkáját, mint szombat este Marosvásárhelyen, a Maros KK – Bukaresti Steaua CSM mérkőzés alkalmával. A találkozót a fővárosiak hosszabbítás után nyerték, azonban a játékra alaposan rányomta bélyegét a sípmesterek munkája.

Mircea Şerban (középen) síppal a szájában, készen arra, hogy újra befújjon valamit, labdánál pedig az úgyszintén bemutatkozó Radovan Markovic. Maros KK Fotó – Tóth Csaba


Régen kísérte akkora felháborodás játékvezetői brigád munkáját, mint szombat este Marosvásárhelyen, a Maros KK – Bukaresti Steaua CSM mérkőzés alkalmával. A találkozót a fővárosiak hosszabbítás után nyerték, azonban a játékra alaposan rányomta bélyegét a sípmesterek munkája.
A marosvásárhelyiek vezetőedzője, Szászgáspár Barnabás több mint félórával a mérkőzés után is ráncolta a homlokát, közben az egyik újságíró kolléga nem éppen szalonképes hangnemben folytatott párbeszédet a második emeletről a bukaresti klubnak a meccs után pályán maradt (a parketten nyújtó) játékosaival és egyik gyúrójával. Egy másik kolléga pedig még a sajtótájékoztatót megelőzően értésre adta, hogy ő bizony főleg azért jött oda (a sajtószobába), mert meg akarja kérdezni a bukarestiek edzőjétől, hogy a pofátlanságnak van-e határa.
Szó, ami szó, a felháborodást mindenki érezte, aki ilyen vagy olyan minőségében megtekintette a mérkőzést. Olyanok is üzentek, akik a televízió képernyőjén követték a ligeti sportcsarnokban zajló eseményeket, és bár nem marosvásárhelyiek, de szimpatizálnak a Tigrisekkel. A játékvezetői hármas sokszor érthetetlen döntéseket hozott, amelyek ellentmondtak mindenféle logikának – mert előfordul ugyebár, hogy egy téves ítéletet utóbb, amikor egy kétesélyes döntés kínálkozik, kompenzálnak. Ezt általában a felek mosollyal az arcukon tudomásul veszik, legyintenek egyet, és mennek tovább. Ezúttal azonban semmi ilyesmiről szó nem volt, a bírók rendre befújtak olyan szabálytalanságokat, amelyek nem történtek meg, határesetben rendszerint a vendégek javára ítéltek, határozataikkal már-már hajtották a nagy szünet után hátrányba került bukarestieket, hogy fordítsák meg az állást. Ne feledkezzünk meg az előzményekről sem: a Steaua CSM az előző fordulókban nem várt pofonokba szaladt bele, és nagyon megnehezítette volna a helyzetét egy újabb vereség. Ráadásul a marosvásárhelyi mérkőzésre jelölt brigádba egyetlen nemzetközi tapasztalattal rendelkező bírót jelöltek, aki ahelyett, hogy jó példát mutatott volna két társának, teljes káoszt idézett elő. További találgatásokra adhat okot, hogy nevezett játékvezető – Mircea Şerban – piteşti-i, és a déli város a Maros KK közvetlen riválisa az első hat közé jutásért folyó küzdelemben, amely már biztos részvételt jelent a rájátszásban.
A bíráskodást amúgy érdekes módon a Steaua CSM vezetőedzője, Claudiu Fometescu is nagyon gyengének értékelte, és azt mondta, hogy nagyon sok olyan döntése volt a mérkőzésen közreműködő brigádnak, amelyeket az ő kispadjuk egyszerűen nem értett.
Maga a játék amúgy tartogatott jó néhány érdekes és látványos pillanatot a közönség számára. A Maros KK új szerzeményeinek bemutatkozását nagy érdeklődéssel követték a lelátón ülők, és az első benyomás kedvező. „Természetesen még lesz munka vele, hogy beépítsük őket a csapatba, és teljes értékű tagjai legyenek a keretünknek. De mindenképpen elégedettek lehetünk a szombat esti produkciójukkal” – értékelt a csapat edzője, Szászgáspár Barnabás. Az eredmény is sokszor fordult a mérkőzés során, amelynek mind a 45 perce bőven tartogatott izgalmakat, így senki nem unatkozott, aki végigszurkolta a találkozót. S bár a marosvásárhelyi kosárbarátok szempontjából rossz véget ért a meccs, nézzük inkább a pozitív hozadékát: azt ti., hogy újra megteltek a lelátók, és a csapat egyértelműen jelét adta annak, hogy nem adja fel a harcot, és végigviszi a küzdelmet a bajnokság végéig, amint az előző idényekben is.
 
Jegyzőkönyv
Férfikosárlabda Nemzeti Liga, 20. forduló: Maros KK – Bukaresti Steaua CSM 87:93 (22-23, 20- 20, 19-12, 17-23, 9-15)
Marosvásárhely, ligeti sportcsarnok, 1800 néző. Vezette: Mircea Şerban, Amalia Marchiş, Şerban Rasoga. Ellenőr: Stelian Bănică.
Maros KK: Martinic 30 pont (4), Reed 14, Kalve 13 (1), Djapa 10 (1), Markovic 7 (1), Lázár 6, Sánta 4, D. Popescu 3 (1), Borşa, D. Andrei.
Steaua CSM: Runkauskas 31 pont (6), Falkar 15, Dudzinski 13, Baciu 10, Long 9, Malesevic 8 (1), M. Paul 5 (1), Szíjártó 2.
További eredmények a 20. fordulóból: Kolozsvári U – Galaci Phoenix 95:66, Bukaresti Dinamo – Nagyváradi CSM CSU 93:81, Nagybányai Municipal Olimpic – Temesvári KK 69:86. A BCM U Piteşti – SCM U Craiova mérkőzést ma este 8 órától rendezik (élő közvetítés: DigiSport TV).

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató