szombat, április 21, 2018

Egyed Emese: Grammatica

A legtovább egy versben élek.

Nézd, szövögetem verskunyhómat

aranyló sásból, ingó nádból,

fosztott mentából, hársvirágból.

 

Leghamarabb versben halok meg.

Elfogadom a vágyak végét.

El a magányt, a zúgó csöndet.

 

Téged eloldlak, megkötözlek.

 

Legtovább álmaim pörögnek,

mint lassan földre szálló pernye.

Mint lekeringő hársvirág, mint

kusza percek kusza terhe.

 

Legkevésbé magam vagyok, vagy

leginkább könnyek tagadása.

 

Te vagy, te vagy a tűnt kiáltás.

Te vagy az is, aki kiáltja.