szombat, október 21, 2017

Az erdő szent hely!

Az asháninka indiánok üzenete
Fotó: Vajda György

Október 21–23. között több középiskolás és egyetemista fiatallal, tanárokkal, érdeklődőkkel találkozott Teresita Antazu Lopez, a perui ashaninka törzs képviselője, aki társaival az esőerdők irtása ellen és a klímavédelem érdekében világ-kampánykörúton jött el megyénkbe. A vendéggel a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának diákjai, a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum, a nyárádgálfalvi Szentiváni Mihály Általános Iskola tanulói, valamint a csíkfalvi közösség is találkozhatott. A Jazz&Blues klubban az Artecotur Egyesület tagjainak vendége volt, az egyesület tagjai kör-nyzetvédelmi témájú színdarabból mutattak be egy rövid jelenetet. 

Az utat az Európai Klímaszövetség szervezte és a müncheni polgármesteri hivatal környezetvédelmi és egészségügyi igazgatósága támogatta, partnerszervezet a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ volt. München a ’90-es években csatlakozott az Európai Klímavárosok Szövetségéhez, ezért a müncheniek nemcsak az esőerdőben lakó törzs képviselőit utaztatják, hanem többéves partertner-kapcsolatban állnak a közösséggel. Ennek köszönhetően többek között a kiirtott esőerdők újraültetését, a lakosság számára fontos gazdasági növények (kakaó, kávécserje, banánfa stb.) telepítését is finanszírozzák, továbbá támogatják őket abban is, hogy felvállalt ügyüket nemzetközi szinten is hallassák. S bár az előzetes programban az állt, hogy Teresita Antazu Lopez mellett kolléganője, Jhennyi Munoz is eljön Romániába, az utóbbi nem kapott vízumot. A perui vendéget a németországi város képviselői is elkísérték, akik tolmácsot is biztosítottak. 

Teresita Antazu Lopez tulajdonképpen az asháninka népcsoportot alkotó, igencsak megpróbáltatott életű yanesha törzs tagja. Elmondta: számukra az esőerdő jelenti az egyetlen életteret. Az erdő számukra szent hely, amelyet oltalomként ajándékozott nekik Földanya. A szél, a nap, a fák a testvéreik, legendáikban a tigrisek a nagyapáik. Ma is lombbal fedett kunyhókban laknak, de nem zárkóznak el a civilizációtól sem, hiszen járműveik, mobiltelefonjaik, táblagépeik vannak, tudják, hogy mindezek szükségesek a modern kommunikációhoz. A mai napig is erős patriarchális berendezkedésben élnek, ahol a férfiak dolgoznak, a nők pedig kizárólag a háztartást vezetik és a gyerekeket nevelik. Semmilyen más jogaik nincsenek. Teresita is hat gyereket nevelt fel, már két unokája is van. Az asháninka népcsoportba mintegy 80.000 esőerdői indián tartozik, 64 törzsbe szakadva. Sokáig ellenséges viszonyban álltak egymással, aztán a külső kényszer hatására rájöttek, hogy szövetségre kell lépniük. Először az országot és lakói között őket is terror alatt tartotta 1980 és 1990 között egy maoista gerillacsoport, mely több mint 70.000 embert meggyilkolt. Aztán a ’90-es évek derekán elkezdték az esőerdők kíméletlen irtását. A fák helyére – a kormány hozzájárulásával – mezőgazdasági területeket létesítettek, amelyeket nagygazdáknak adtak ki bérbe. Mindemellett kőolajat is találtak, s ez felgyorsította a folyamatot. Az erőszakos terjeszkedésnek az lett az eredménye, hogy a törzsek összefogtak, és tiltakozó megmozdulásokat kezdeményeztek. Mivel a hivatalos folyamodványok nem vezettek eredményhez, harminc napon keresztül elállták a fakitermelő gépkocsik útját. Végül a kormány rendőröket rendelt ki, és az összecsapásban tizenegy rendőr és kilenc őslakos életét vesztette. A hivatalos kivizsgálásokkor azonban egyértelműen a lázadókat hibáztatták. Teresita ellen elfogatási parancsot adtak ki, majd Ecuadorba száműzték. Elmesélte, filmekbe illő kalandok árán – tehergépkocsikba, takarók közé rejtőzve, parókával, napszemüveggel álcázva szökhette át ismét a határt, hogy hazatérjen. A tiltakozó megmozdulásoknak köszönhetően ejtették a vádat. Élete legnagyobb elismerésének élte meg, hogy törzsének férfitagjai fogadták és magukkal egyenrangúként tisztelik. Ezért vállalta fel azt, hogy továbbra is szót emel az esőerdők védelmében. Nem könnyű küzdelem. Megtudtuk azt is, hogy a külföldi drogbárók hatalmas területeket foglaltak el, ahova kokacserje-ültetvényeket telepítettek, azonban a kormány fellépett ellenük, nyílt harcot vállalt fel, és sikerült visszaszorítania a „vállalkozókat”. De a legális erdőfoglalás tovább tart. Bár az esőerdő őslakosainak jogát védi a perui alkotmány, erről törvény még nem jelent meg. Van kiemelt oktatási támogatás, aminek köszönhetően mintegy hatezren egyetemet végezhetnek. Ennek azonban az az eredménye, hogy kevesen térnek vissza eredeti lakóhelyükre. Elvándorolnak. Azon kevesen, akik nem tudnak alkalmazkodni, hazamennek, de munkahely hiányában hiába tanultak. Küzdelmük mégsem hiábavaló. A kormánynak sikerült leállítania a masszív előrenyomulást az őserdőkbe, és elméletileg kikérik az indiánok véleményét arról, hogy milyen területet hagyjanak érintetlenül, de a gyakorlat mást igazol. Szerencsére ma már olyan egyesületekbe és szervezetekbe tömörülnek, amelyeken keresztül nemzetközi szinten is hallatják hangjukat. Teresita Lopez az ENSZ közgyűlésén is felszólalt. Külföldi segítséggel beindulhatott a nők kézműves-foglalkozása mint alternatív kereseti forrás, a kiirtott területre olyan haszonnövényeket ültetnek, amelyek termesztésével a közösségnek megélhetést biztosítanak, de van egészségügyi és oktatási támogatás is, sőt német segédlettel csokoládégyárat is beindíthattak. 

S hogy miért járnak mégis világ körüli körútra az esőerdő védelméért? Mert saját bőrükön tapasztalták, mit jelent a meggondolatlan, kapzsi gazdasági növekedés. Őket közvetlenül érintették az erdőirtás következményei, ezenkívül a mértéktelen fakivágás globális szintű klímaváltozást okozott. Teresita Lopez egyszerűen, szerényen, szívhez szólóan arról mesélt, hogy miként lehet és kell szeretetben, harmonikus kapcsolatban lenni a természettel, s tisztelni az életet adó Földanyát.