2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az agy világnapján az agyvérzésről

Június 22-én volt az agy világnapja, amelyet az ideggyógyászok világszervezetének ajánlása alapján 2014-ben tartottak meg első alkalommal. 
Legtitokzatosabb, legkevésbé ismert szervünk működésének tanulmányozása a múlt század végén került napirendre, amelynek utolsó évtizedét az agykutatásnak szentelték. Bár a körülöttünk levő világ egyre alaposabb megismerését agyunk tette lehetővé, rendkívül bonyolult működéséről ma is keveset ismert meg az ember. A magyar kutatók teljesítményének nemzetközi értékelését jelzi, hogy 2011-ben Somogyi Péter, Freund Tamás és Buzsáki György kapta az európai Agy díjat a memóriafolyamatokban fontos szerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért. 
Az agyunkkal kapcsolatos számos betegség – Parkinson-kór, epilepszia, Alzheimer-kór, szorongás – közül az InoMed (Újítás az Orvostudományban Központ) közleményében az agyvérzést emeli ki, ami az idei világnap alaptémáját jelenti. Mivel Harmónia összeállításunkban többször is részletesen foglalkoztunk az agyvérzéssel és következményeivel, néhány adatot emelünk ki a közleményből. 
Világviszonylatban évente hatmillió ember veszti életét agyvérzésben, romániai viszonylatban, ahol sohasem pontosak az egészségügyi statisztikák, évi 60-65.000 esetről beszélnek. Több mint 90 százalékuknál halálos kimenetelű a stroke (ahogy angol szóval az agyi katasztrófát nevezik), ami az agy elégtelen vérellátásával jár. Két különböző okra vezethető vissza, egyrészt az agyi verőér elzáródására, amit egy vérrög okozhat, és ebben az esetben az agy károsodását az elégtelen vérellátás okozza. A másik ok egy agyi ér megrepedése, ami vérzéssel jár ugyan, de a megrepedt ér által behálózott terület is vérellátás nélkül marad. A vér útján szállított oxigén hiányában az érintett területen az idegsejtek elhalnak. Gabriel Tatu-Chiţoiu, a Romániai Kardiológustársaság elnöke több kockázati tényezőt említ: magas vérnyomás, ülő életmód, dohányzás, kiegyensúlyozatlan diéta, elhízás, túlzott alkoholfogyasztás, cukorbetegség, szívbántalmak, lelki tényezők…
A közleményben három alapvető agyvérzésre utaló tünetet említenek, az arc féloldali merevsége a száj és a szemek körül, az érintett személy nem tudja egyszerre felemelni mind a két karját, nehezen vagy egyáltalán nem tud beszélni. Ilyenkor minél gyorsabban a 112-es sürgősségi számot kell hívni, és rendkívül fontos, hogy a beteget minél hamarabb kórházba szállítsák, és elkezdődjön a kezelés. Minden perc ugyanis 1,9 millió idegsejt pusztulásával jár, az agy pedig óránként 3,6 évet öregedik. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató