vasárnap, szeptember 24, 2017

Angyalok hirdeték Marosludason

Zengje minden szív és lélek: „Én is szépen csengek Néked gyöngyvirágot, hunyd bé fényes szemecskédet, Aranyágom!”, és zengték a Szűzanyával egyetemben a Pohánka és a Hajdina lányai s – lélekben – több mint négyszáz néző, szülők, testvérek, rokonok, nagyszülők, szomszédok, ismerősök, akik jelen voltak az Angyalok hirdeték adventi és karácsonyi szokások sorozatának harmadik részét bemutató előadáson.

A hagyományainkat, az év ezen időszakához kötődő egykori vidéki világ adventi, karácsonyi hitvilágát, a nevekhez – Luca, István, János – kapcsolódó köszöntések tradícióját felidéző összeállításban magyar népi kultúránk értékeinek, kincseinek legjava jelent meg. 

A csillagos eget hópelyhekkel díszítő dekoráció sajátos hangulatát a háziszőttes szőnyegekkel leterített rusztikus padokkal berendezett színtér tette autentikussá. 

Az évek során kiépült elkötelezettség gyümölcseként az egyesület jóhiszeműen tekint a további együttműködésre, támogatásra, arra az összefogásra, amely évenként megteremtette az anyagi hátteret. Az önkormányzat, a Betlen Gábor Alapítvány, a Lynx Solutions, a B. Árpád asztalosmesterrel kiépült partnerségi viszony az a biztosíték, ami által mindez megvalósulhatott, és reményteljes jövőt sugall.

Azt a jövőt, amire támaszkodhatunk, azt, amit műsorunkban a karácsonyi ünnepkör üzenetén keresztül a hagyomány nyelvén kívántunk hirdetni: a Szeretet ajándékát, az eltöltött karácsonyesti órák kölcsönös élményét, az együttlét lelki örömét, amit magunkkal hazavihettünk. 

A szülőknek, a nagyszülőknek, a testvéreknek, a résztvevőknek felbecsülhetetlen látványt és élményt nyújtottak a Tatárka, a Pohánka és a Hajdina táncosai. Sugárzott minden szempár, angyali arcok ragyogták be a színteret, a nézőteret. A köszöntők, az énekek, táncok harmonikus kapcsolódását, színpadra állítását Kásler Magda és Farkas Sándor Csaba szakmai felkészültsége, a lelki ragyogásuk itatta át, művészi színvonalat kölcsönözve a rendezvénynek.

Igen, jól választottak azok a marosludasiak és környékbeliek, akik karácsony harmadnapján jelen voltak, és köszönteni óhajtották a tizenhét éves Hajdinát, annak két hajtásával, a Pohánkával és a Tatárkával a Messiás születését felidéző ünnepi előadáson.

Tóth Sándor, a Hajdina vezetője