2019. szeptember 24., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jó volt együtt lenni!

Szeptember 5–8. között szervezte meg az RMDSZ szászrégeni szervezete, a nőszervezet, a Csillag és a Humana Regun egyesületek, a Kemény János Művelődési Társaság, a Rákóczi Szövetség szászrégeni szervezete és a Szászrégeni Ifjúsági Szervezet (SZISZ) a Szászrégeni Magyar Napokat. Négy nap alatt hét helyszínen 22 rendezvény volt. 

                Fotó: Fábián András Gy.


A szervezők azon igyekeztek, hogy változatos programot állítsanak össze, hogy mindenki találjon ízlésének, elvárásának megfelelőt. A rendezvény csütörtök délután kezdődött Csupán Eduárd festészeti kiállításának megnyitójával. A sikeres, népszerű rajztanár alkotásait Baróthi Ádám szobrászművész méltatta, kiemelve azt, hogy fiatal kora ellenére már nagyon sok csoportos és egyéni kiállítása volt. Bemutatták a Szászrégen – Épített örökségünk és emlékhelyeink című füzetet is, amelyet Dénes József, Géczi Enikő, Kiss Andor, Kiss Erzsébet, Nagy F. Attila, Székely Rozália tanárok és Bodó J. Zoltán ügyvéd közreműködésével szerkesztettek. A füzetben 26 műemlék épület szerepel. A fotóillusztrációkat szászrégeni diákok készítették. Ezt követően Káli Király István író, szerkesztő és Sebestyén Mihály történész, író, könyvtáros Közélet és kaszinó című kötetét mutatták be, amely dr. Fekete Andor ügyvéd feljegyzéseit tartalmazza. Érdekfeszítő, emlékekkel telített előadásukat Géczi Amália zongoratanárnő tette színesebbé fellépésével. A csütörtöki nap a Park vendéglőben Simon Szabolcs táncoktató szervezésében táncházzal zárult. 



Pénteken a radnótfájai református kistemplomban szervezték meg Székely Rozália és Nagy F. Atilla történelem szakos tanárok a hagyományos Réges-Régen című történelmi diákvetélkedőt. Este a szászrégeniek vendége volt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely elhozta Gáspárik Attila rendezésében Agatha Cristie A láthatatlan hóhér című krimijének színpadi változatát. 

A Székely humor – magyar nóta rendezvényen György Botond humorista, Buta Árpád Attila és kísérő zenekara lépett fel, kiváló hangulatot teremtve. 

A kisebbek sem maradtak ki a műsorból, ugyanis szombaton délelőtt 10 órától az Eugen Nicoară művelődési otthon nagytermében Az örökláng című előadáson kizárólag gyerekek léptek fel rövid jelenetekkel, zene- és táncprodukciókkal. Az előadás alkalom volt arra is, hogy díjazzák mindazon csoportokat, diákokat, akik a művelődési élet terén kiváló eredményeket értek el. A jelenlevőket Vincze Loránt EU-parlamenti képviselő és Márk Endre is köszöntötték. Kora délután az evangélikus templomban Pozsár Róbert kolozsvári orgonaművész lépett fel. 19 órától kezdődött a művelődési ház nagytermében a gálaest. Márk Endre alpolgármester köszöntője után Márky Dániel, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, Császár Károly szenátor, Vass Levente képviselő és Novák Csaba Zoltán szenátor szóltak a jelenlevőkhöz. Az utóbbi történészként díjazta a Réges-Régen vetélkedő nyerteseit is. A Szászrégeni Napokon – immár hagyományosan – átadják az életműdíjakat azoknak a helybéli személyiségeknek, akik sokat tettek a közösségért. Az idén Böjte Lídia tanárnő és Adorjáni László mérnök részesült e megtiszteltetésben. Böjte Lídia 41 évi pedagógusi, a Kemény János Irodalmi Körben, majd a Kemény János Művelődési Társaságban kifejtett több évtizedes, kitartó munkájáért érdemelte ki a díjat. 



– Ha valamit csinálsz, azt teljes lélekkel, teljes erőbedobással, teljes szeretettel végezd, s akkor megvan az elégtétel. Azért voltam sikeres pedagógus, mert szerettem azt, amit csinálok. Szerettem a gyerekeket, és nagy türelmem volt hozzájuk. Mit üzenhetnék én a magyarságnak? Azt, hogy ne gyűlölködjenek a politikai elvek miatt. Magyar magyart ne gyűlöljön. Legyünk optimistábbak és próbáljunk közösségben, nemzetben gondolkodni. Taníttas-sák a gyerekeiket, hogy minél képzettebbek legyenek. Tanítsák meg őket arra, hogy nem vagyunk senkinél sem különbek, de gyengébbek sem. Ne féljünk! Minden magyar ember az ő helyén, ahova Isten, vagy a sors rendelte, becsületesen végezze el munkáját, és olyan munkát is végezzen, amelyért nem jár fizetség – fejtette ki gondolatait a díjátadás kapcsán a magyar szakos tanárnő.

Adorjáni László mérnök majdnem a semmiből hozta létre a helyi közüzemet, megpróbálta visszaszerezni a szászrégeni kisiparosok házát, ő indította el Samu Pál tanárral együtt a Pro Natura természetvédő mozgalmat. Alapítója volt a Szászrégen és Vidéke című havi lapnak. A jelenlevők egy perc csenddel adóztak mindazon életműdíjasok emléke előtt, akik már nincsenek közöttünk. Köztük Máthé Márta matematika szakos tanárnőre is emlékeztek, akit a gálaest délutánján kísértek utolsó útjára. A gálaest ifj. Csíky Boldizsár zongorajátékával zárult. 

Vasárnap a rendezvény az Ifjúsági parkba és az Avântul pályára költözött. Délelőtt kispályás labdarúgótornát tartottak. A bajnokságban első lett a Young Boys, második helyre került a marosfelfalusi Hobby, míg a harmadik helyet a dobogón Magyarrégen csapata foglalta el. Itt került sor az Aranyfakanál gulyásfőző versenyre, amelyre az idén tíz csapat nevezett be. A fődíj az Aranyfakanál díj mellett a marosfelfalui Balla tanya csapata által felajánlott mangalica malac volt. A zsűri (Bíró Kinga sóváradi kézműves, Foszner Korodi Ildikó, a Női Vállalkozók Erdélyben csoport alapító tagja és Forgács Bálint bútorfestő) az első díjat a Jó Szomszédok csapatnak ítélte oda. 

A pálya mellett kézműves termékek kiállítása és vására várta a régenieket; jóval többen állítottak ki, mint tavaly. A szervezésben oroszlánrészt vállalt Reichenberger Iringó. 


A gyerekprogramok közül kiemelhetjük a szovátai Farkasnyom barantacsapatának bemutatóját. Fellépett a Sófár egyházzenei együttes is. Ezt követte az új kenyér megáldása. A színpadon a jó hangulatról gondoskodott a szászrégeni fúvószenekar, a gyergyószentmiklósi 4S Street is koncertezett. Az est díszvendége a 40 éves magyarországi Karthago zenekar volt, melynek fergeteges koncertje zárta az országos RMDSZ és a Communitas Alapítvány, a Magyar Kormány és Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Bátonyterenye és Marosvécs, valamint Szászrégen polgármesteri hivatalai és sok magáncég által támogatott VII. Szászrégeni Magyar Napokat.

Márk Endre alpolgármester, az RMDSZ szászrégeni szervezetének elnöke a rendezvényről elmondta: „Az idén is a szervezőcsapat lelkesen dolgozott azon, hogy mindenki számára megfelelő programot állítson össze. Célunk az volt, hogy erre a pár napra örömet szerezzünk és vidámságot hozzunk magyar közösségünk életébe, de az is, hogy ápoljuk hagyományainkat, kultúránkat és anyanyelvünket. 

Ez a pár nap valódi ünnep volt mindannyiunk számára. Ismét megmutathattuk, hogy gazdag hagyományaink, tettre kész fiataljaink vannak, és azt, hogy össze tudunk fogni és együtt ünnepelni.”

Fábián András Gy.