2019. március 24., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Interjúkban, dokumentumokban, vallomásokban. Könyvbe emelve.

 Simó Márton kötete, a Mi, székelyek és román barátaink 2018 végén jelent meg, és amint néhány könyvbemutatón már kiderült, élénk olvasói visszhangra talált. Nagy-Románia létrejöttének centenáriumához kapcsolódik. A szerző húsz olyan román vagy vegyes nemzetiségű értelmiségit faggat az interjúkban, akik megértéssel és rokonszenvvel közelednek a székelyekhez. Beszélgetőtársai közt van tanár, történész, lelkész, szociológus, képzőművész, újságíró, mérnök és üzletember, akik többnyire erdélyi románok, de van köztük moldvai és bukaresti is. A vallomásaik tükrözte alapállás biztató jel a román–magyar együttélés szempontjából. Még reménykeltőbb, hogy nemrég napvilágot látott a könyv román nyelvű változata is Noi, secuii, şi prietenii noştri români. Interviuri şi mărturii ale convieţuirii címen. Így megnőtt az esélye, hogy a kiadvány üzenete még több emberhez eljut. Románokhoz is.

Simó Márton író, újságíró, szerkesztő, az Élő Székelyföld Munkacsoport egyik létrehozója. Új kötetét néhány helyen már közönségtalálkozón ismertették, Marosvásárhelyen március 27-én 18 órakor a Kultúrpalota kistermében lesz a kétnyelvű bemutató. Két helybeli alanya Mana Bucur és Smaranda Enache. Mellékletünkben ma előzetesként a szerző előszavából közlünk részletet. 


Simó Márton

Az érthetetlen értelméről

Az ünneplés napja eljön, majd elmúlik. Mi pedig itt maradunk, ezen a közös földön, ahol eddig is élnünk adatott. 

Én személy szerint arra gondoltam, hogy olyan jelenségeket vizsgálok, olyan román emberekkel állok szóba, akik önmagukat is segítve, minden élethelyzetben igyekeznek mellénk állni, hiszen együtt könnyebb, a harmónia üdvösebb, mint az állandó marakodás. Már az év elején tervbe vettem, hogy Nagy-Románia létrejöttének centenáriumi évében úgy fogok megemlékezni erről a számunkra fájó aktusról, hogy azokról az emberekről, azokról a munkákról írok majd, amelyek segítik a méltó együttélést, és segítenek nekünk, magyaroknak, székelyeknek a kitartásban, a megmaradásban, az itthon maradásban, illetve a közös jövendő építésében. Gondoltam, hogy recenziókat írok fontos és megfelelő hangvételű könyvekről. Aztán interjúkat is terveztem, nyilván, és a munkát elkezdtem…

A publikációsorozat Lucian Boia új kötetének bemutatásával indult. Aztán az elmúlt kilenc hónap során – 2018. február–október – elkészültek a beszélgetések is. Voltak személyes találkozások, telefonon értekezhettünk olykor, de több alkalommal elektronikus levelezés útján alakult ki a végső forma. Elküldtem a kérdéseket, 

a megszólítottak pedig írásban válaszoltak. Megállapodtam a csíkszeredai Hargita Népe című napilap szerkesztőségével, hogy heti rendszerességgel küldök részükre egy-egy beszélgetést. Érdekes, hogy ezek a többnyire román nyelven készült interjúk messze túllépték az eredetileg megszabott 10-12 ezer leütéses keretet, amennyi egy átlagos újságoldalra elfér egy-két fotóval. Mivel általában románul „íródnak” az interjúk, két nyelven keletkezik a végső változat, amely közül azonban a magyar fordítás általában nem fér be az újságoldalnyi helyre, hanem gyakran kétszer-háromszor nagyobb, hiszen barátaink olykor még kérdeznek saját maguktól, megtoldják az eredeti elképzelést, hozzáadják azt, ami a lelkükben van. Ezért úgy döntöttem, hogy lesz mindenikből egy egész oldalas publikáció a Hargita Népében, az általam működtetett Élő Székelyföld portálra pedig feltöltök egy valamivel hosszabbat, három-négy, akár több fotóval is, és a teljes terjedelmű interjúk így szép lassan – a magyar és a román nyelvűek egyaránt – kötetbe sorakoznak, s amikor közeledik a centenárium napja, amelyet a román nép ünnepelni szeretne, megkeresem a módját, hogy mi – az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport – egy kétnyelvű kötettel emlékezzünk és emlékeztessünk. 

Nehezen ugyan, de sikerült némi támogatást szereznem, s így megvalósulni látszott az elképzelés. Hadd legyünk együtt ily formában is a vélünk, az érdekünkben és értünk szólókkal. Ily módon, amikor azt mondjuk, hogy – a mi számításaink szerint –, kilencvenhat éve élünk Romániában ebben a pillanatban, egy eredeti, a megjelenteknél jóval több információt tartalmazó kétnyelvű könyvvel lepjük meg egymást és az olvasót. A magyar és a román anyanyelvűeket egyaránt. Az a további elképzelés, hogy a barátságos hangulatot, az igazi transzilvanista szellemet erősítendő, a kiadványt nemcsak december elseje körül, hanem a későbbiekben is bemutatjuk, akár több helyszínen is, s amikor tehetjük, ezekre a könyvbemutatókra elhívjuk néhány interjúalanyunkat is, akinek éppen alkalmas az időpont. Remélve azt, hogy a több alkalom, a több településen szervezendő találkozók alkalmával méltó környezetbe, illő hangulatba tudjuk majd illeszteni ezeket az együttléteket. Mindezeken túl azonban dokumentumjellege is van ennek a munkának, hiszen felmutatja és megőrzi a jövő számára a mai valóság egy szeletét, hogy lám: ilyenek vagyunk, voltunk száz év multán itt, Transzilvániában…

A jelen kötetet a különböző recenziók, vallomások és interjúk keletkezési sorrendje szerint állítottam össze. Akikről írok, akik írásaikkal, vallomásaikkal jelen vannak, a következők: Lucian Boia, Roxana Tudor, Popa Ioan Eneida, Sabin Gherman, Vladimir Păduraru, Tudor Duică, Ştefan Ciocan (†), Mircea Dăian, Septimiu Borbil, Cristian Sandache, Emil Aluaş, Gelu Păteanu (†), Mana Bucur, Mirela Cara, Andrea Ghiţă, Mihai Seman, Lavinia Bălulescu, Mihai Androne, Marius Cosmeanu és Smaranda Enache.

Székelyudvarhely, 2018. október 14.