2023. január 29., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lehet itt ajvékolni, civilizációról, nyugati színvonalról krédózni, bizonyítványt bizonygatni, de az igazság az, hogy még mindig a Jóisten háta mögötti vadkeleten élünk. Egy tizenéves fiút összemarcangolt a medve. Egy negyvenes nőt halálra martak a kutyák. Csak a legutóbbi időszak hírei. És mennyi ilyen volt még. Lassan már nem lesz hova menni ebben az országban az állandó lelki és fizikai készenléti állapottól mentesen, főleg azoknak, akik uramisten túráznának egyet a hegyekben. Ha bocsokkal van, lehet, megtámad a medve, ha véletlenül ráijesztesz, neked megy a vaddisznó, ha pedig éppen semmit sem csinálsz, akkor is megtámadnak a juhászkutyák, miközben a pásztor rá se bagózik, vagy rosszabb esetben röhög. Megtörtént. És miközben – próbáljuk magunkat csak egy picit is belehelyezni az áldozatok, illetve azok családtagjai helyzetébe – a hírekben olvassuk, látjuk ezeket az eseteket, a hatóság tördeli a kezét, és szabadkozik, hogy hát bocsánat, nem tudtuk, hogy ezek a kutyák épp ott randalíroznak évek óta, mit tehetnénk, hisz a medve egy vadállat, meg van kötve a kezünk, mert a mező, ahol a juhászkutyák támadtak a családra, magánterület, a pásztor pedig engedély nélkül legeltetett ott. Kifogás mindig van. És amikor elszabadul a jogos népharag, a közösségi oldalakon hívatlanul, de rögvest, a jóég tudja honnan, megérkezik az ismerős ismerősének a fanatikus állatbarát ismerőse, aki habzó szájjal és vérgőzös szemekkel, csillapíthatatlan dühét ellentmondást nem tűrő és csak a saját igazát ismerő frázisokba szedve, ismerőst és ismeretlent vérig sértve, hosszú frázisokban üvölti hópihés életszemléletét a virtuális térbe, és úgy kioszt mindenkit, hogy abból mesterizhetnének mindazok, akik úgy fogadnak el mindenkit, hogy közben nem fogadnak el senkit sem, akinek csak egy picit is más a véleménye. Ha az – Úristen, fogózz meg! – elaltatás vagy netalán csak a kasztrálás is szóba esik, lezúduló ménkűként ömleszti rád a válogatott átkait, és számos esettel igyekszik igazolni, hogy igazi állatbarátként veled nem történhet meg az, hogy bármelyik állat is bántson. Csak épp azt felejti el (vagy fel sem fogja), hogy mindez az ő tapasztalata, és nem a tied. És azt sem fogja fel, hogy ezzel csak árt a helyzetnek, árt maguknak az állatoknak, mert nincs az az ép elméjű ember, aki ezek után ugyanúgy nézne az őszintén és szélsőségektől mentesen állatmentő egyesületekre, szervezetekre. Talán holdkórosnak titulálja majd mindet, és ilyen alapon némileg jogosan.

Az egyik jó barátom lelkes kutyabarát és nagy természetjáró, kilométerek százait tette meg terepen gyalog, motorral, biciklivel. A medvesprére esküszik, amelyet nem a medvék, hanem a juhászkutyák miatt visz magával. Amikor megkérdeztem, hogy kutyabarát létére lefújja-e őket, ha megtámadják, azonnal igennel válaszolt, hozzátéve, hogy sík hülye lenne, ha barátkozni akarna velük, mert annak kétesélyes a vége, és ő biztosra megy. Szakmai tanácsként azt is hozzátette, hogy csak lazán pofán kell fújni egypárat, aztán továbbkerekezni, és a távolból szemlélni, ahogy az orrukat vonyítva dugdossák a homokba. Lehet, egy ilyen trauma hatására a legközelebbi túrázót nem támadják meg. A fanatikus cirógatók biztosan megköveznék ezt az embert, akit kétszer láttam szinte zokogni imádott kutyái halála miatt. Hiszen hogyan is képzeli, hogy előbbre helyezi a saját élete és épsége fontosságát az ismeretlen, de gyönyörű és érző lélek juhászkutyáénál?

És biztosan megköveznék e sorok íróját is, aki megmentett anno egy fehér kiskutyát a szemétkuka mellől, hazavitte, ápolta, gondozta, nevet adott neki, és szinte megsiratta, amikor fáradozásai ellenére, az azelőtt szerzett sérülések miatt örökre elaludt – de ettől függetlenül az a szilárd véleménye, hogy az emberre veszélyes állományt kordában kell tartani, és meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyeket meg kell tenni. Hogy a vadkeletből kicsit a középtáj felé csússzunk. Hogy ne legyen több értelmetlen halál. Hogy ne kelljen folyamatosan sztoikus higgadtsággal semmibe venni azokat, akik középkori hittérítőkként mantrázzák a cirógató megvilágosodás intoleráns zsoltárait.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató