Üröm után csak öröm jöhet…

Nyárádszeredában, a takaros kis családi házban találkoztunk Zolival, aki tavalyi súlyos sérülését (első keresztszalag-szakadás) követően a lábadozás cseppet sem érdekes időszakát tölti.

Nyárádszeredában, a takaros kis családi házban találkoztunk Zolival, aki tavalyi súlyos sérülését (első keresztszalag-szakadás) követően a lábadozás cseppet sem érdekes időszakát tölti. Arra voltunk kíváncsiak, miként kezdte pályafutását, de természetesen a sérülésével kapcsolatos tapasztalatairól is kérdeztük. Mindezekről édesapja, id. Veress Zoltán (aki annak idején ugyancsak focizott) társaságában mesélt.

– Nyárádszeredai lévén természetes, hogy a helyi csapatban kezdtem a pályafutásom. Már 15 évesen a nagycsapat tagja voltam. Három év után a Székelyudvarhelyi FC-hez szerződtem, ahol egy évet játszottam, onnan kerültem át az akkor megalakuló, 3. ligában szereplő Marosvásárhelyi FCM ifjúsági együtteséhez.

– Mint hallottam, az évek során több sérülés is ért, amelyek miatt kénytelen voltál ideig-óráig felhagyni a labdarúgással.

– Szeretnék leszögezni valamit: nem vagyok sérülékeny típus. Az, hogy mindez megtörtént velem, azért volt lehetséges, mert vagy megrúgtak, vagy elgáncsoltak. Az FCM-nél remek volt az első fél év, jól ment a játék, majd egy bokarúgás következtében egy hónapot kénytelen voltam kihagyni. Abban az időszakban a Ferencvárostól és a 2. ligás Damila Măciucától is volt ajánlatom, de nem akartam elfogadni, és nem is akarom elhagyni Marosvásárhelyt, itt akarok focizni továbbra is. A felépülésem után újra formába lendültem, mégsem kerültem fel a nagycsapathoz, ki tudja, mi okból.

– Közben lett volna még rá lehetőséged?

– Igen, 2012 májusában, amikor a Chiajna elleni kiszállásra készült az együttes, előtte a vezetőség emlékezetes módon megvált hat kezdő játékosától, és az akkori edző, Ioan Ovidiu Sabău engem is hívott a keretbe. Sajnálatos módon újra elrúgták a bokám, így odalett ez az esély… De sebaj: kis idő múlva, a sérülésből lábadozva, mégis felkerültem a nagycsapat bővített keretébe, egy barátságos mérkőzésen azonban újabb, ezúttal súlyos sérülést szenvedtem. A támaszkodó bal lábamat kaszálta el az ellenfél, én pedig első keresztszalag-szakadást szenvedtem, amelyet műteni kellett. Székesfehérváron, egy térdspecializált sportkórházban műttettem meg magam, most már a rehabilitációs folyamat vége felé tartok.

– Hogy halad a felépülésed?

– Örömmel mondom, hogy jól. Azaz hosszú, de nagyon fontos a rekuperációs folyamat, ami minden sportolót megvisel, viszont elmondhatom, hogy pszichikailag is sikerült megerősödnöm. A műtét után a korházban gyógytornáztam, s már egy hét után, amint kivették a csöveket, gépre tettek, ahol én kellett állítsam a láb behajlítását térdből. Első alkalommal 90 fokos szögbe kellett behajlítsam. Amikor a gépen láttam, hogy 40 fokig sikerült, azt hittem, hogy szétpattan a varrás. Fél óra múlva 93, két nap múlva 110 fokos szögbe tudtam behajlítani. Itthon egy hónapig gyógytornáztam, ami abban segített sokat, hogy másfél hónap helyett csak három hétig voltam kénytelen mankóval bicegni. Nem beszélve a Nova Vitánál elvégzett háromhetes kezelésről, amely nagyon hatásos volt. Már az izomzat is kezd kialakulni, mintegy 90 százalékos a felépülésem, aminek nagyon örvendek, hiszen abban az időben abba akartam hagyni a focit, a sok balszerencse után. S ha belegondolok, hogy az egyéves udvarhelyi időszakom alatt még húzódásom sem volt…

Itt meg kell említenem, hogy a szüleimen, családomon kívül sokat köszönhetek a nyárádszeredai Nagy Júliának, aki a rekuperációs időszakban segített. Idővel voltam Székesfehérváron kivizsgáláson, az orvosi eredményeim jók voltak.

– Lehet már tudni, hogy mikor tudsz majd újra focizni?

– Az FCM beleegyezésével itthon, Nyárádszeredában folytatom az edzéseket, sőt egyhetes szovátai edzőtáborozáson is voltam a csapattal (amelyet most Bota Eduard irányít), ahol már barátságos mérkőzésen pályára léptem. Nagyon nehéz felkészítő volt, de nagyon biztató, hogy a sérült térdem jól bírta a terhelést.

– Mit szeretnél elérni mint futballista?

– A legfontosabb, hogy egészséges legyek, majd megbecsüljenek, tiszteljenek, és idővel én is példaképe legyek másoknak. De ami a legfontosabb, hogy itthon, azaz Marosvásárhelyen szeretnék érvényesülni. Hisz, ha belegondolok, az évek során voltam próbajátékon Mezőkövesden, Makón (három együttesnél), a Puskás Akadémiánál is, de nem jött össze szerződéskötés. George Ciorceri is hívott Tordára, amikor ott edzősödött, de én inkább maradtam Marosvásárhelyen. Az akaratom, az ambícióm és a lelkiállapotom a sok balszerencse dacára is olyan, hogy úgy érzem, ha bekerülnék az FCM nagycsapatába, senki sem „szedne ki” onnan.

– Ha jól belegondolok, soha nem volt nyárádszeredai illetőségű labdarúgója Marosvásárhely elsőszámú csapatának, még az egykori ASA-nak sem (kivételt képez Virág László, de ő nem nyárádszeredai születésű, viszont nyárádmenti illetőségű), ezért Zolira egész Nyárád-szereda büszke lenne, sőt biztos vagyok benne, hogy a fél város ott lenne a csapat hazai találkozóin – kapcsolódott be a beszélgetésbe Zoli édesapja, id. Veress Zoltán – aki 27 évig futballozott Nyárád-szeredában, és 40 évesen hagyta abba. – Ha én kívülálló lennék és nem az édesapja, akkor is nagyra értékelném benne, hogy az évek során tiszta szívből végezte a dolgát, és soha nem akart máshová szerződni. Igazi lokálpatrióta, aki itthon szeretne érvényesülni.