2019. április 24., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A világunk, amely jelenünket meghatározza, jelentősen eltér a korábbitól. Minden homlokegyenest más, mint az eddigi, s az ember érzékelése is alkalmazkodott hozzá, alakult vele együtt. A modern technika, a műanyagok tömkelege, a mindennapi stressz, a média állandó manipulatív hatása, az elektromos táblagépek, a világháló átvette az irányítást érzékelésünk fölött. Joggal mondhatjuk, hogy függünk ezektől. Elzártak a természettől, és egy más világot teremtettek nekünk, amelyben mást kell érzékelnünk, s ennek következtében nyugodtan kimondhatjuk, hogy elérzéktelenedtünk. 

 Számos tudós számol be arról, hogy az emberiség egy része mennyire közömbös minden iránt. Vágyai felfokozódtak, égig érnek, s minél több adatik meg, annál több kellene.

 Vegyük sorra konkrétan: képi világunkat a sok vizuális inger teljesen átalakította. A tévécsatornákon nonstop pörögnek a filmek, a tudományos adások, szórakoztató műsorok, a reklámok, a szirupos sorozatok, s hosszú órákra leláncolnak a készülékek elé. Felmérte már valaki, hogy 24 órából mennyit tölt a tévé előtt vagy a világhálón, és mennyit a természetben? Ha végére járunk, kiderül, az eredmény szomorú és elgondolkodtató, annál is inkább, mert az adások nagy része romboló hatást gyakorol a lelkünkre, s ez különösképp a fiatalokon mutatkozik meg. A nagy ingerhullámok, a rengeteg információ robbanás-szerűen ellep, és gyors átállást követel. Az idősebb generáció már nem tud lépést tartani ezzel, de a fiatalok nagyszerűen átállnak. Mindenről rövid idő alatt tudomást vesznek, és átalakulnak, de úgy, hogy érzelmi téren elfásulnak. A sok vizuális inger eltávolította őket az olvasástól. Ha egy regényt megnézhetnek, már nem kell elolvasni, de minek is, hisz sok időbe telik. Így viszont eltompul a képzelőerejük, elsallangosodik a kifejezésmódjuk, beszédkészségük, fantáziaviláguk, kreativitásuk. Minden, amit a szemünkkel érzékelünk, megváltoztatja a látásmódunkat. De ez csak az egyik érzékszervünk, mely a lelkünk tükre. 

A hallásunk is nagyon átalakult, főleg a modernnek mondott, durva zenei hatásokra, ahol a zajok felfokozódtak, a kellemes dallam kárára (nem a szimfonikus zenére gondolok). A ritmus és a nagy intenzitás uralkodik. A kutatók megállapították: a rockzenét hallgatók, a metálosok, a gyakran koncertre látogatók pár év alatt halláskárosultak lesznek (vagy már most azok). Ám környezetünkben is felerősödtek a zajok, mindent felhangosítanak, hangosabban zajlik az élet, kezdve az utcai közlekedéstől az üzemi gépek kattogásáig, az iskolákban mérhetetlen a lárma szintje, a sportrendezvényeken ordít a közönség, mi pedig már hangosabban beszélünk a megengedettnél, a rendezvényeken pedig túlordibáljuk egymást, s akkor is alig halljuk, mit mond a másik. Szántai János író Ordítáliának nevezi a jelenkort. Persze ezt is megszoktuk már, és észre sem vesszük, mitől fáradunk, mitől vagyunk idegesek. Nem fogjuk fel, hogy a nagy zaj, ami körülvesz, stresszfaktornak számít. A csend, amely feltöltődést jelentene, pár percnyire sincs jelen a mindennapjainkban. 

De mi történt az ízlelésünkkel? Hát az is átalakult. A számos műízesítő az élelmiszerekben, a színezékek (melyek figyelemfelkeltők), aromák, ízfokozók tönkretették az ízérzékelésünket. Az édes-sós íz keveréke a csipszekben, a rágcsákban, a cukros üdítőitalok, ipari késztermékek függőkké tesznek. A felfokozott ízvilág hatására nyelvünk töb mint 300 ízlelőbimbója már nem érzékeli a természetes ízeket, mert megszokta a finomabbat, melyet mesterségesen állítanak elő. Az üdítők sem arra szolgálnak, hogy oltsák a szomjat, hanem hogy minél többet igyunk belőlük (víz helyett). A gyermekek ezeket szeretik, ezeket szokták meg, s természetes élelmiszert alig fogyasztanak, legfennebb hétvégén, a családdal. Amit eszel, az vagy, tartja egy indiai mondás. Ha ezt figyelembe vesszük, elmondhatjuk, hogy táposok vagyunk, műemberek lettünk. Érdekes megfigyelni a tévében a kulináris adásokat hétvégeken. Állandóan valami különlegeset főznek, s azt sugallják, hogy zabálni s ezt élvezni – ez az élet igazi értelme. A torta már nem is torta formájú, hanem Miki egér agyondíszített mesepalotája, vagy Barbie baba, vagy sportpálya, vagy egy női mell (amibe bele kell harapni, de láttam extrémebbet is), vagy egy állat, ékszeresdoboz... mert kell az újabb inger, mert az egyszerű hiába finom, már nem menő, de ide sorolhatók az agyoncicomázott virágcsokrok is, ahol pár szál virág mellett egy halom kellék fokozza a hatást, és többe kerül a csomagolás, mint maga a virág. A szakemberek kimutatták, hogy az ingerek felfokozása minden érzékelés esetében eltolja az ingerküszöb határát.

 És végül, de nem utolsósorban, naponta tapasztalható, hogy mennyire elburjánzott a nemiség, hogy mennyire aláásta az erkölcsöt s a szép érzelmeket a média, a divat, a piac, a nevelés hiányában, s szomorú, amit nap mint nap látunk, hogy a fiatalok áldozatul esnek a szexipar állandó reklámkampányának. Tegyük fel a kérdést: miért halljuk szinte mindennap a tévében, hogy uralkodik a nemi erőszak szinte minden élet- és munkaterületen? Mert erre dolgozik rá a divat őrült szakembereivel. Dívik a szenzuális testrészek megnagyobbítása, eldeformálása, vastag, húsos ajkak, szilikonmellek, popsik, mert a természetes már nem trendi, mert ilyen a női divat, erre dolgoznak rá a reklámok a meztelenség felfokozásával, amire már az iskolás gyerekek is felfigyelnek, sőt csak ez köti le a figyelmüket, mert az iskolákban sem foglalkoznak az egészséges szexuális neveléssel, s ezeket a médiából jövő negatív hatásokat, ártalmakat sem dolgozzák fel velük. Megmosolyogtató, hogy míg a régieknél szégyen volt a tetoválás (csak a börtöntöltelékek és katonák karján volt felfedezhető), addig ma nagy divat lett nemcsak egy kis jelet, hanem egy egész testrészt (méregdrágán) agyontetováltatni. Anyaországi ismerősöm mesélte, lánya „tetkót” kért szülinapi ajándékként. Még sok olyan káros, modern társadalmi jelenségről lehetne beszélni, mely lelkünket átalakítja, eldeformálja, s kiforgat emberi mivoltunkból. Ha nem vigyázunk, s nem motivál eléggé a sok negatívum, ha nem fogjuk fel, hogy az egyetlen járható út a „vissza a természethez” akkor degenerált világunk degenerált emberei leszünk.