2021. február 27., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két napunk van minden évben, amikor anyanyelvünket ünnepelhetjük. A nemzetközi nap február 21-e, amelyek a kelet-ázsiai Banglades lakóinak köszönhetünk, akik véres tüntetéssel tiltakoztak az ellen, hogy az akkor Pakisztánhoz tartozó országrészben az urdu nyelv legyen a hivatalos a lakosság zöme által beszélt bengáli nyelvvel szemben. Kérésüket az UNESCO meghallgatta, azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet bolygónk lakóinak nyelvi változatosságára, gazdagságára. Annál is inkább, mert ez az ősi tudás, környezetünkhöz hasonlóan, állandó veszélyben van. Nemcsak a növény- és állatvilág egyedei pusztulnak, földkerekségünk több mint hatezer őshonos nyelvéből is havonta eltűnik kettő, ahogy az utolsó emberek is kihalnak, akik azokat a nyelveket még beszélték. Banglades erre nem panaszkodhat, hiszen a világ egyik legnépesebb országában egy és fél magyarországnyi területen 165 millió ember él rendkívül mostoha természeti körülmények között, akiknek sikerül kivívni nyelvi és közigazgatási függetlenségüket. 

Anyanyelvünk, a magyar nyelv napja viszont november 13-án van, annak emlékére, hogy 1844-ben fogadták el azt a híres törvénycikkelyt a pozsonyi országgyűlésen, amely hivatalos államnyelvvé nyilvánította a magyart. Anyanyelvünket ma világviszonylatban 14-15 millióan beszéljük. Bár eredete évezredek homályba vész, első szavai 1055-ben a tihanyi bencés apátság alapítólevelében jelentek meg írásban. A történelem során sokszor és sokan próbálták elhallgattatni, háttérbe szorítani, de a nemzeti önazonosságunk, művelődési és tudományos értékeink alapját képező legnagyobb kincsünket nem tudták kitörölni a kollektív emlékezetből. Költőink, íróink gazdagították, nyelvújítóink szelídítették, alakították sajátos szerkezetéhez, hangzásához az idegen szavakat. És nagyszerű érzés, hogy 2008-ban a Sártoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, a nyelvújító Kazinczy Ferenc mauzóleumának szomszédságában megnyílt a Magyar Nyelv Múzeuma, rendkívül érdekes és gazdag gyűjteménnyel, interaktív játékok sokaságával, amit egy napra minden magyar iskolás nebulónak látnia kellene. A múzeum felejthetetlen élményt nyújt, és megerősít abban, hogy ezt a különleges, változatos, egyedi örökséget, amelyet őseink több ezer éven át alakítottak, csiszoltak, bővítettek, meg kell becsülni, hogy továbbadhassuk utódainknak anélkül, hogy visszafordíthatatlan sérüléseket szenvedne.

Az anyanyelvünk napján kiváltságosnak érzem magam, hogy egyetemi éveim alatt anyanyelvemet tanulhattam egy másik nyelv mellett, amellyel módomban volt összehasonlítani, és mindkettő sajátos szépségét ízlelgetni. Öröm volt számomra később tanítani, és még nagyobb elégtétel, hogy több mint harminc év óta ez a munkaeszközöm, amellyel mások és a magam gondolatait, véleményét és érzéseit tolmácsolhatom, kifejezhetem. Végül az e nyelvet beszélők számára Faludy György szavaival azt kívánom, hogy maradjon örökzöld földünk és egész egünk, Kányádi Sándor soraival pedig: „legyen batyunk botunk fegyverünk” továbbra is a magyar nyelv.