2024. june 17., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A vártnál talán könnyebben jutott túl a labdarúgó 3. liga 10. csoportjának győztesén, a Zilahi SCM-en a Nyárádtői Unirea 2018 a feljutási osztályozó elődöntőjében. A felsőház befejezése után Nyárádtő – Beszterce döntőre tippeltünk, s ez be is jött, csupán a beszterceieknek sokkal bonyolultabb feladat volt túljutni a 10. csoport 2. helyén végzett Máramarosszigeten, ehhez büntetőpárbajra volt szükségük.

Nyárádtő gyakorlatilag már az első hazai mérkőzésen eldöntötte a párharcot a Zilahi SCM ellen. Igaz, a jég nehezen tört meg, az első félidő gól nélkül ért véget, de az 51. percben Astafei góllal fejezett be egy kontrát. Aztán még fel sem ocsúdott igazán az ellenfél, és néhány perccel később Fărcășan lábáról a saját kapujába pattant a labda. Zilahnak így most már támadnia kellett, de gólt ismét a házigazdák szereztek, egy újabb ellentámadást Amancio fejezett be sikeresen.

A 3-0 birtokában Nyárádtő magabiztosan utazott Zilahra, ahol a hazaiaknak mindent egy lapra kellett feltenniük. A továbbjutás kérdése gyakorlatilag a 23. percben eldőlt, amikor Piper idegenben is vezetéshez juttatta a csapatát. A szilágyságiak az 55. percben egyenlítettek Sg. Pop büntetőjével, azonban a párharc kimenetelét ezzel nem tudták megváltoztatni.

A végső csata Beszterce ellen kiegyensúlyozottnak és minden lehetőség előtt nyitottnak ígérkezik. Egy éve szintén a 9. csoport legjobbjai játszottak egymás ellen az osztályozó döntőjében (és arra késztették a nagyváradi FC Bihor vezetőit, hogy kijárják: csapatukat idén sorolják a 7. csoportba), akkor azonban a Corvinul 1921 toronymagas favorit volt, a most lezárult idény igazolta is, hogy miért. Az alapszakaszban a Gloria 2018 és az Unirea 2018 ötször mérkőzött meg. Egy mérkőzést nyert Beszterce 1-0-ra hazai pályán, egyet Nyárádtő (3-1) szintén saját környezetben. Három mérkőzés (egy Besztercén és kettő Nyárádtőn) döntetlennel zárult.

A döntő első mérkőzését június 1-jén 18 órától Besztercén rendezik, a visszavágó június 5-én Nyárádtőn lesz.


Fotó: Astafei Victor közösségi oldala/Pixel Sport

Jegyzőkönyv
Osztályozó a 2. ligába jutásért, elődöntő, visszavágó: SCM Zilah – Nyárádtői Unirea 2018 1-1 (0-1).
Zilah, városi stadion. Vezette: Mircea Ardelean (Arad) – Sebastian Păduraru (Gura Humorului), Marius Bărbulescu (Bukarest). Tartalék: Silviu Iftode (Fălticeni). Ellenőr: Cristian China (Nagybánya), Florin Marcu (Nagyvárad).
Zilah: Poptean – Stoica, Zimța, Cherecheș, Cristea, Negrean, Uzelac, Kun, Nikolić, Meșter, Sg. Pop. Cserék: Miron – Pătraș, Bora, Bobaru, Molnár, Fl. Pop, Culda, Mare, Fărcășan.
Nyárádtő: Ganea – Coza, A. Popa, Savin, Tudoran, I. Barstan, Ov. Horșia, Piper, Amancio, Fülöp, Astafei. Cserék: Lupu – Vasiu, Trif, Bálint, Bodor, R. Barstan, Becze, Suslak, Ndiesse.
Gólszerzők: Sg. Pop (55. – büntetőből), illetve Piper (23.).

Jegyzőkönyv
Osztályozó a 2. ligába jutásért, elődöntő, első menet: Nyárádtői Unirea 2018 – SCM Zilah 3-0 (0-0).
Nyárádtő, városi labdarúgópálya. Vezette: Mihai Motan (Târgoviște) – Doru Zamfir (Slatina), George Duță (Bákó). Tartalék: Nicolae Breoi (Ploiești). Ellenőr: Dan Monea (Nagyenyed), Vlad Călușer (Bukarest).
Nyárádtő: Ganea – Coza, A. Popa, Savin, Tudoran, I. Barstan, Ov. Horșia, Piper, Amacio, Fülöp, Astafei. Cserék: Lupu – Vasiu, Bálint, Bodor, R. Barstan, Becze, Suslak, Ndiesse, Trif.
Zilah: Miron – Stoica, Fărcășan, Uzelac, Cherecheș, Kun, Negrean, Meșter, Mare, Zimța, Sg. Pop. Cserék: Poptean – Pătraș, Bora, Bobaru, Molnár, Fl. Pop, Culda, Micle, Cristea.
Gólszerzők: Astafei (51.), (55. Fărcășan – öngól), Amancio (62.).

Eredményjelző
Osztályozó a 2. ligába jutásért, elődöntő:
* első mérkőzések: Foksányi CSM 2007 – Radóci Bucovina 2-0, Bákói FC – Bodzavásári Metalul 1-0, SC Popești-Leordeni – CS Afumați 0-1, Dunărea 2005 Călărași – Bukaresti CS Dinamo 1-3, Vedița Colonești – AFC Câmpulung Muscel 0-0, Zernyesti Olimpic – SCM Rm. Vâlcea 0-1, Temesvári SSU Politehnica – CSC Győröd-Szőlőtelep 0-2, ACSO Filiași – Nagyváradi FC Bihor 1-1, Máramaros-szigeti CSM – Gloria 2018 Beszterce-Naszód 0-0, Nyárádtői Unirea 2018 – SCM Zilah 3-0.
* visszavágó (zárójelben az összesített eredmény): Radóci Bucovina – Foksányi CSM 2007 1-1 (1-3), Bodzavásári Metalul – Bákói FC 2-1 (2-2, büntetőkkel 4-3), CS Afumați – SC Popești-Leordeni 3-1 (4-1), Bukaresti CS Dinamo – Dunărea 2005 Călărași 1-0 (4-1), AFC Câmpulung Muscel – Vedița Colonești 2-1, hosszabbítás után (2-1), SCM Rm. Vâlcea – Zernyesti Olimpic 6-0 (7-0), CSC Győröd-Szőlőtelep – Temesvári SSU Politehnica 0-1 (2-1), Nagyváradi FC Bihor – ACSO Filiași 1-0, hosszabbítás után (2-1), Gloria 2018 Beszterce-Naszód – Máramarosszigeti CSM 1-1 (1-1, büntetőkkel 5-3), SCM Zilah – Nyárádtői Unirea 2018 1-1 (1-4). 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató