2022. október 3., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tizenegyedik marosszéki gazdanap

Tizenegyedik alkalommal rendezte meg a marosszéki gazdanapot vasárnap a mezőpaniti sportpályán az RMGE Maros szervezete. A rendezvény traktorfelvonulással kezdődött, majd a pályán a különböző gazdakörök, valamint a szervezet által felkarolt helyi – marosszéki – termelők, kézművesek sátrai, vásárral egybekötött kiállítása, illetve a Maros Gazda Kft. partnereinek bemutató-standjai várták az érdeklődőket. A színpadon kultúrműsor is volt. Az esemény fővédnöke dr. Nagy István, Magyarország agrárminisztere volt, akit ezúttal Pro Agricultura Transilvania díjjal tüntetett ki a szervezet. 

Fotók: Vajda György 


A mezőcsávási fúvószenekar hívogatója ébresztette szeptember 18-án, vasárnap a mezőpanitiakat, és jelezte, hogy gazdanap tartatik a helybéli sportpályán. Az előző napokban a szervezők már berendezték a sátrakat, helyet kapott az RMGE Maroshoz tartozó több gazdakör és gazdaszervezet, amelynek tagjai már kora délelőtt befűtöttek a bográcsok alá. A pálya közepén, szép sorban szintén a szervezet által felkarolt őstermelők, kézművesek, pálinkakészítők, borászok és sok más helyi termelő vonultatta fel termékeit. Hátrább a Marosi Gazda Kft. partnerei – elsősorban inputokat forgalmazók – rendeztek be standokat. S hogy mindennek ereje és teteje legyen, a traktorokat is felvonultatták a rendezvény elején. Volt köztük régi – talán még a kollektív gazdaságban dolgozó – is, de korszerű munkaeszköz is, így igazán érdekes látvány volt követni a munkagépek évtizedes fejlődését. A hivatalos megnyitót megelőzően a héderfájai dalkör, a Gyöngyvirág és a mezőpaniti Bazsarózsa néptánccsoport lépett fel a pályán felállított színpadon. Közben díjazták a Legszebb konyhakertek vetélkedőn részt vevőket. Mint ismeretes, a programot még a tavasszal hirdette meg az RMGE Maros. Erre bárki benevezhetett, akinek kis méretű kertje vagy akár az erkélyen kialakított zöldségese, illetve fűszernövényágyása volt. Az idén 34-en jelentkeztek, szakértőkből álló zsűri választotta ki közülük a legjobbakat. Dicséretben részesült Fazakas Angéla, harmadik helyezést ért el Muica Irén, a második hellyel a Dejó kert néven jelentkezett kiskertet tüntették ki, illetve Nagy Júlia, továbbá a Cseh tanya (Cseh János és Emese) is ebben az elismerésben részesült, míg az első helyet  Menyhárt Krisztina nyerte el. A nyertes lapunknak elmondta: „másodállásban” gazdálkodnak. Nemcsak kiskertet művelnek, hanem fóliasátras zöldségtermesztéssel is foglalkoznak, s mivel a nyertes korondi, ezért inkább e Hargita megyei községben értékesítik termékeiket. Munkájában családja is segíti. 

Az eseményen jelen voltak a Maros megyei mezőgazdasági hatóságok vezetői, több szakértő is. A Legszebb konyhakertek vetélkedő díjazása után délben a helyszínre érkezett dr. Nagy István, Magyarország agrárminisztere, aki korábban több mezőgazdasági szakértővel, Péter Ferenccel, a Maros Megyei Tanács elnökével a mezőpaniti Therézia Tejfeldolgozó üzemben találkozott, ahol a mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről beszélgettek. 


A sportpályán megtartott hivatalos megnyitón Fazakas Miklós, az RMGE Maros elnöke a szervezet programjairól beszélt, majd megköszönte a magyar kormány, személyesen dr. Nagy István miniszter támogatását, azt, hogy „felelősen állt a hátunk mögött”, és mindenben valódi partner volt. Ennek is köszönhetően megerősödtek a partnerkapcsolatok. Az elnök kifejtette: az elmúlt időszakban a gazdáknak rendkívüli körülmények között kellett helytállniuk, hiszen a világjárvány, az energia- és üzemanyagválság, aztán a szomszédunkban dúló háború, majd egy hideg tavasz és hosszan tartó szárazság miatt sok a bizonytalanság. Az egyesület több mint három évtizede azon dolgozik, hogy szakmai képzést biztosítsanak a gazdáknak, nemrég létrejött a Maros Gazda Kft., amely lehetőséget teremt arra, hogy előnyösen szerezzék be a gazdák az inputokat. Nemrég bejegyezték a Marosi Termék márkajegyet, így igazán megvan a lehetőség arra, hogy a gazdák fejlődjenek, lépést tartsanak a kor kihívásaival – mondta a többi között az elnök. 

Bodó Előd Barna, a gazdanapot vendégül látó község polgármestere köszöntötte a minisztert. Elmondta: a mezőpanitiak hagyományosan a mezőgazdaságból élnek. A magyar kormány támogatásának köszönhetően ma már korszerű eszközökkel művelhetik meg a földeket, ezáltal megnőtt a hatékonyság és a versenyképesség. Az összefogással kapcsolatosan elmondta, „egymásba kell kapaszkodnunk, tudás és technológiai transzfer, a támogatási programok, szakmai szervezeteink kölcsönös segítsége és az együttgondolkodás mellett együtt is kell dolgoznunk”. Hozzátette, eltűntek már az egy-két tehenes gazdaságok, kevés fiatal maradt a föld mellett, ezért fontos, hogy a mezőgazdaság, a gazdatársadalom megerősödjön, és kialakuljanak az önellátó gazdaságok. 

A felszólalók sorát Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületei Ligájának (LAPAR) elnöke követte, aki elmondta, a 2008-as válságnál súlyosabb elé nézünk az elkövetkezendő öt-hat évben. Hatásának leküzdésére, minimalizálásához összefogásra, bölcsességre és sok munkára van szükség, ehhez pedig tiszta és világos agrárpolitikát kell kidolgozni és következetesen megvalósítani. Ha mindez megvan, akkor közösen kilábalhatunk a válságból – mondta, majd hozzátette, rég együttműködnek az RMGE Marossal, a magyar gazdákkal, hiszen szükség van a szakma összefogására. Barabási Antal Szabolcs, Románia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának államtitkára elmondta, a világjárvány és az utána következő válság ráirányítja a figyelmet a magángazdálkodás fontosságára. Minden gazdasági ágazat fontos, de a háttérbe szorított mezőgazdaságból most a legfontosabb gazdasági tényező lett, mondta, majd hangsúlyozta, azért vállalta el megbízatását, hogy a gazdákon segítsen. 

Dr. Nagy István miniszter átvette a Pro Agricultura Transilvania díjat


Kolcsár Károly parlamenti képviselő hozzátette: azon lesz, hogy a gazdatársadalom elnyerje megfelelő megbecsülését a szakmai körökben. 

Vass Levente egészségügyi államtitkár, a Romániai Magyar Kisgazda és Kivállalkozói Platform elnöke tolmácsolta Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözletét, majd utalva Novák Katalin magyar és Klaus Iohannis román elnök találkozójára, kifejtette: új fejezet kezdődhet a román–magyar kapcsolatokban, így nemcsak a magyar, hanem a román kormány támogatását is ki kell használják a gazdák, hiszen szükség van helytállásukra. Az RMGE Maros lehet az a híd, amely e kétoldalú kapcsolatot erősítheti és közvetítheti a gazdák felé. 

A felszólalók sorát dr. Nagy István magyar agrárminiszter zárta. Azzal kezdte beszédét, hogy megköszönte e megtisztelő kitüntetést, majd Kós Károly szavait idézte: „Számba kell venni erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni.” A gazdákat sújtó nehézségekről szólva elmondta, ebben a helyzetben az agrártermelőknek is egyre több és egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük, és ezért ebben a mozgásban levő világban minden korábbinál nagyobb szükségünk van egymásra. Az előttünk álló változásokról szólva a miniszter elmondta: szükség van a termelői jövedelem és nyereségesség megőrzésére és növelésére, a nemzedékváltásra a mezőgazdaságban, fejleszteni kell az öntözőrendszert, fokozni az erdősítést, és lépést kell tartani az agrárszektor korszerűsítésével, a digitalizációval. Ha nem haladunk együtt ezen az úton, akkor lemaradunk – tette hozzá. Ami a Kárpát-medencei együttműködést illeti, a miniszter hangsúlyozta az együttműködést, a szövetkezetek fontosságát, amely egybefogja az egyéni termelői kapacitásokat, és a gazdák így piacképes alkuerőt tudnak majd felmutatni. „Úgy látom, itt Székelyföldön már elindult egy ilyen irányú gondolkodás, egyre több sikeres szövetkezet létrejöttének és működésének lehetünk tanúi. Fontos, hogy ez a szemlélet még inkább erőre kapjon, mert az európai uniós finanszírozási gyakorlat a továbbiakban is a szövetkezetek támogatását helyezi előtérbe, ahogyan azt a román kormány is teszi” – mondta a magyarországi szaktárca vezetője. 

Felvonultatták a traktorokat


Az ünnepi beszédeket követően átadták a Pro Agricultura Transilvania érdemdíjakat azoknak, akik hozzájárultak az egyesület tevékenységéhez. Posztumusz kitüntetésben részesült Biró Csaba, az RMGE Maros alelnöke, a sóváradi gazdakör elnöke, volt sóváradi polgármester. Szintén posztumusz díjban részesült Kocsik József, az RMGE Arad megyei szervezetének elnöke, továbbá díjat kapott Tolokán Zoltán, a marosludasi gazdakör elnöke, Ráduly György, az udvarfalvi gazdakör elnöke, Kacsó Antal volt nyárádmagyarósi polgármester, a torboszlói gazdakör elnöke, Seprődi József szakoktató és borász, a dicsői Szent Márton Borlovagrend alapító tagja, Deé Árpád oktató, szakmai tanácsadó, Kedves Domokos oktató, szakmai tanácsadó, 

Jörg Vill svájci kormánymegbízott, az Agrom Ro egyesület alapítója, az RMGE Maros szakmai támogatója, Szabó Zoltán, a Hangya Szövetkezet alelnöke, dr. Pauk János, a GK szegedi nemesítő szakértője és dr. Nagy István agrárminiszter. 

A díjazást követően a miniszter kíséretével meglátogatta a gazdakörök, valamint a kiállítók sátrait. Délután szórakoztató programokat szerveztek a jelen levő gazdáknak, akik így kötetlenebb keretek között is találkozhattak, tapasztalatot cserélhettek, együtt lehettek a betakarítást megszakító ünnepen. S míg délelőtt zuhogó esőben kezdődött a rendezvény, addig délután a nap is kisütött, talán jelezve, hogy megérdemelten mulattak mindazok, akik eljöttek a tizenegyedik marosszéki gazdanapra. 

Kulturális műsor szórakoztatta az egybegyűlteket


A legszebb konyhakertek vetélkedő nyertese