Románia digitalizál. Olyan lendülettel, hogy időnként a hivatalok sem férnek hozzá a saját rendszereikhez. Megszokhattuk az utóbbi években, hogy amint nagyobb terhelés ér valamilyen állami rendszert, az beadja a kulcsot. Így kezdetben nem tűnt jelentősnek, hogy pár napja leállt az Országos Kataszteri Hivatal rendszere, ahol előbb szintén „jelentős technikai hibáról” beszéltek, majd kiderült, hogy mégiscsak hackerek jártak bent. Ez nagyjából olyan, mintha a betört ablak előtt először azt közölnék, csak átmeneti üvegtechnikai rendellenesség történt, aztán kiderül, hogy az csak egy részlet, a lényeg, hogy betörés történt.
A hivatal szerint a fontos adatok nem sérültek. Végleges műszaki jelentés ugyan még nincs, a rendszer napok óta áll, az ingatlanügyletek lebénultak, közjegyzők, kataszteresek és bankok várakoznak, de az adatok állítólag jól vannak. Valahol, valakinél. Talán titkosítva, de sértetlenül. Végül is egy lakat sem rongálja meg az ajtót, csak éppen nem enged bemenni rajta.
A támadók ennél kevésbé szemérmesek. Azt állítják, hogy adatbázisokhoz, forráskódokhoz, azonosítási rendszerekhez, szerverekhez és biztonsági mentésekhez is hozzáfértek. Magyarán: nemcsak benéztek az ablakon, hanem körbejárták a házat, lefotózták a családi albumot, lehet, hogy egy csomó értéket is magukkal vittek, elvitték a pótkulcsot, majd üzentek, hogy tízmillió euróért talán visszaadják.
A történet egyik legszebb részlete pedig az udvariasság. A hatóság honlapján olvasható magyarázó közlemény aránylag korrektül leírja, mi zajlik, csak éppen egyetlen bocsánatkérés sem szorult bele. Az ügyfelek várhatnak, az ügyletek állhatnak, a károk gyűlhetnek, de sajnálkozásra már nem maradt szerverkapacitás. Ezzel szemben a médiában megszólaltatott állítólagos hacker elnézést kért mindenkitől, még magától az intézménytől is. Így jutottunk el oda, hogy az állampolgároktól a támadó kér bocsánatot, nem pedig az, akinek az adatokat meg kellett volna védenie.
Ha pedig igaz a hacker médiában szétkürtölt állítása, hogy egy öt éve ismert biztonsági rést használt ki, akkor ez a történet már nem pusztán csak egy kibertámadásról szól. Hanem van benne egy ötéves súlyos mulasztás is. Az utóbbi öt év alatt – a teljes jogkörűeket és az ügyvezetőket is ide számolva – nyolc kabinet jött és ment a kormánypalotában. Ez alatt a fél évtized alatt a digitalizáció szakterületének volt kilenc különböző minisztere, összesen tíz megbízatással, mert a változásokba belefért egy minisztériumi átszervezés is. A vezetők cserélődtek, költségvetések készültek, informatikai szerződéseket írtak alá, jelentések születtek. Csak a biztonsági rés maradt hűségesen a helyén, nyitva, mint egy rendes hivatalajtó munkaidőben. Ez volt a jelképes intézményi folytonosság a történetben.
És ezzel jutunk el az igazán lényeges kérdéshez: ki vállalja ezért a támadásért, a nyitva maradt biztonsági résért és a károkért a felelősséget? Talán az intézmény informatikai részlege, a hivatal vezetősége, vagy rákenik egy külső szolgáltatóra? Vagy végül megússza minden illetékes döntéshozó szárazon, mert arra számtalan példát láttunk ebben a szép országban, hogy a felelősséget jól sikerül titkosítani.
A rendszer egyszer majd biztosan újraindul. Kárvallottjai ennek a támadásnak mindenképpen lesznek, csak hogy egyebet ne említsünk, pár nap múlva az új lakások héája 9-ről 21 százalékra nő, tehát a lakásvásárlók és az összes olyan intézmény meg magánszemély ráfizet erre, akinek telekügye van, és pénzben mérhető az ügyintézése késlekedése. Nem csak nekik, hanem valamennyi adófizető számára fontos kérdés, hogy az állami intézményrendszer működésébe a felelősséget mikor lehet feltörhetetlenül belekódolni?
