2019. március 24., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem a közismert szemszögből beszélt a táplálkozásról marosvásárhelyi előadás-sorozatában

dr. Lénárd László, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának emeritus élettanprofesszora, akadémikus, a viselkedéskutatás elismert képviselője (akiről novemberi összeállításunkban olvashattak). Első jelentős tudományos felfedezése is ezzel a témával kapcsolatos: az agyi dopamin- és noradrenalin-rendszerek egyensúlya felel a normális testsúlyért. Ha az egyensúly megbomlik, a noradrenalin hiánya elhízáshoz, a dopamin hiánya fogyáshoz vezet.


A táplálék mint jutalom

– A súlytöbblet és az elhízottak száma rendkívül gyarapodó tendenciát mutat egész Európában – hangzott el az előadásban. Miért billent az elhízás irányába „a mérleg”?

– A gazdag országokban a táplálék élvezeti értékét fokozzák, a szegény országokban nem a legjobbnak nevezhető, de megfelelő kalóriát biztosító ételekből van túlfogyasztás. Túl sok kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, és ehhez képest túl keveset mozgunk. Mivel a táplálék is jutalom, egy tanulási folyamatban a hiányzó jutalom pótlása alapkérdés, és megerősíti azt a választ, ami a táplálék jutalom eléréséhez fog utat biztosítani. Ilyen értelemben mi dolgoztuk ki a táplálkozásnak az addikcióval (függőséggel) közös elméletét. Ugyanis van bizonyos függőséget okozó jellege az evés-ivásnak is, ami tulajdonképpen a kábítószerhez vagy bármelyik más élvezethez (játékszenvedély, számítógép-függőség stb.) hasonló, és már-már beteges, ha „nyakló nélkül” alkalmazzák. Az idegrendszerünkben van egy sereg olyan ingerület-átvivő anyag, mediátor és neuropeptid, amelyek a jutalmazás során szabadulnak fel. A túlevés és a függő magatartás között nagyon sok a hasonlóság, és a jutalom jelen esetben a táplálék. Bármilyen jutalmazó hatásra az idegrendszerben endogén opioidok szabadulnak föl – valamint dopamin és egy sereg neuropeptid –, és azt gondoljuk, hogy ezeknek kulcsszerepe van ebben a folyamatban is. Kimutattuk, hogy éhezés során a dopaminszint csökken, az evés kezdésekor hirtelen megemelkedik. Az 1980-as években a Princetoni Egyetemen Bartley Hoebel professzorral írtuk le az első kémiai öningerléses kísérletek eredményeit. Ezek során a patkányok pedálnyomások révén amfetamint injektáltak az agyukba, amiről kiderült, hogy azért teszik, hogy a jutalmazó dopamin szabaduljon föl. 

A táplálkozási zavarok akkor kezdődnek, amikor a testképével valaki nincsen megelégedve, de a szabályozása még jó, és elhatározza, hogy nem eszik. Amikor nagyon éhes lesz, éjszaka kisettenkedik a hűtőszekrényhez, és zabálni kezd. Amikor a táplálék jutalom bejut a szervezetébe, jutalmazó dopamin szabadul föl. Hamarosan nem a kalóriákért történik az evés, hanem a jó érzésért, a pozitív megerősítésért, amelynek során a dopamin mint függőséget okozó szer a táplálékon keresztül kezd érvényesülni. Ebben az a veszélyes, hogy az addiktív magatartás és a túlevés között nagyon sok kölcsönhatás van. 

– Olvashatunk arról is, hogy a kóros elhízásnak nemcsak a túlevés lehet az oka, egyéb örökletes vagy szerzett betegségnek is lehet ilyen következménye. Ez százalékban hogyan határozható meg?

– Az esetek túlnyomó többségében a túlevés következménye az elhízás. Számos endokrin betegségnek is lehet ilyen kísérő jelensége és összefüggése. Ha az említett betegségekről van szó, akkor azokat kell elsősorban kezelni. Olyan esetek is előfordulnak, amikor az anyagcsere-folyamatok megváltozásának a következménye lesz a jutalmazásos addiktív folyamat.

Amint a vásárhelyi hallgatóknak is elmondtam, az édes ízhez való vonzódásunk genetikailag meghatározott, és az összes emlősnél előfordul.


Édes és keserű

– Miért szeretjük az édes ízt?

– Azért, mert születés után az első szenzoros ingereink, amelyek a túlélést biztosítják, a szag, az íz és a tapintás: az anya bőrének a tapintása, testének az illata, a mell és a tej illata és íze. Innen kezdődik az édes íz iránti vonzódásunk. Ugyanakkor az édes íz – és különösen a mesterséges édes ízesítők íze – keserűvé válik, ha túlkoncentráljuk. És miért iszunk gyomorkeserűt, miért jó nekünk a keserű íz? Nos, azért, mert fokozza az étvágyat, és többet tudunk enni. A multicégek ezzel tarolnak, és az ifjúság olyan átnevelése zajlik, ami tragédiát jelent. Képzeljük csak el a jelenetet, amikor munka után fáradtan hazamegy a családfő. A női egyenjogúság azt jelenti, hogy a nő mosogathat, a férfi leül a tévé elé, fölteszi a lábát, és veszi a sört meg a chipset, amit angolul roncsételnek neveznek, magas kalóriatartalmú, de nagyon erősen édes vagy sós. Ezt szokja meg az utód, és úgy nőnek fel a mai gyermekek, hogy az iskolában energiaitalt, kólát fogyasztanak. Meg szoktam kérdezni orvostanhallgatóimat, hogy emelje fel a kezét, aki csak vizet iszik, és nagyon kevesen vannak. Az édes itallal is kalóriát viszünk a szervezetünkbe, ami nagyon veszélyes dolog, és egészségtelen, mert cukor- és nátriumterhelést jelent. A szokás pedig rendkívül veszélyessé válhat.

Érdekes az a kísérlet, amikor az öningerlésre beállított macska banánt kap. Ha a kismacskát mellé teszik, egy ideig nézi, hogy mit csinál az anyja, majd mindenféle manipuláció nélkül enni kezdi a banánt. Amikor felnőtt macska lesz, ha van választási lehetősége, a hússal szemben mindig a banánt választja. A szüleinktől tanult magatartás annyira erős tud lenni, hogy teljesen átváltoztatja az evési szokásokat. Ez ellen tehet sokat a sajtó. Bár vannak hajlamok és családi vonalak az elhízást illetően, ez nem biztos, mert a genetika, az örökléstan a lehetőségek tárháza. Azonban az, hogy valójában mire lesz képes az ember, az egyéni élete alatti ingerkontextusok hatásaira adott válaszai alapján bekövetkező tanulás eredménye. Én már piruett-táncos nem leszek, holott a mozgásrendszerem alkalmas lett volna rá, ha öt-tíz éves koromban elkezdem. Lehet és van is egy genetikai hajlam, egyébként meg is találtak ilyen géneket, de ezek mint genetikai polimorfizmus érvényesülnek. Nem lehet azt mondani, hogy akkor, ha egy adott gén hatása nem érvényesülne, nem lenne a világon kövér ember. 


Csodaszabályozások és a mozgás

– A professzor úr említette, hogy egy másik izgalmas kérdés, amivel foglalkozik, a leptin. Mit érdemes tudni róla?

– Egy sereg csodás szabályozási rendszer működik a szervezetünkben. Ezt a kövér és nem kövér patkányutódok válogatásával sikerült először kimutatni. Kiderült, hogy testünk zsírsejtjeinek bizonyos része, az endokrin jellegű zsírsejtek kiválasztják a leptinnek nevezett kémiai anyagot, ami bekerül a keringésbe, és gátolja az evést azzal, hogy jóllakottságot idéz elő. Vannak neuropeptidek, amelyek jóllakottságot vagy éhséget váltanak ki. Szenzációsan működik a szervezetünk, hiszen mindenre kitalálja az ellenszert.

Sokan azt hitték, hogy az agyvelőben is van ilyen kémiai leptin, de kiderült, hogy nincsen. A periférián termelődő leptin a keringéssel bejut a hipotalamusz rendszerbe, ahol van egy evést fokozó peptidrendszer, a neuropeptid Y, és ezt gátolja a leptin. Az evésfokozás gátlásával csökkenti az evést, és növeli a jóllakottság érzését. Ennyire specifikus rendszerek működnek bennünk azért, hogy ne együnk annyit. Ha ezek romlanak, akkor a szabályozás sem működik megfelelően. 

Az viszont valóság, hogy a kövér ember nem mozog eleget. A fogolytáborokban nem volt kövér ember, mert ha valaki sokáig nem ehet, akkor fogyni fog. 

– Vannak ismerőseim, akik rendszeresen mozognak, gyalogolnak, mégsem fogynak egy kilót sem.

– Bizonyára a mozgás ellenére többet esznek a kelleténél, csak nem vallják be. 

– Említette a professzor úr, hogy 40 éves kor körül az emberek többségnél a megváltozott hormonműködés miatt megszaporodnak a kilók. Ez ellen nincs mit tenni, vagy ilyenkor is segíthet a mozgás?

– 40 és 50 között, bármit tesz az ember, a legegészségesebb is lassan gyarapodik egy keveset. Nem lesz elhízott, de van zsírlerakódás. A fokozott mozgás biztosan jót tesz, és a komplex, változatos étkezés is. Ismeretes, hogy a jó minőségű vegyes diétás koszt a legjobb, de a legdrágább is. 


A folyadékot pótolni kell

– Mi a helyzet a folyadékfogyasztással? Korábban említette, hogy az ember érzi, mennyi folyadékra van szüksége. A kötelezőnek tartott napi két liter mindenki számára érvényes?

– Az évek száma sem mindegy. A kiszáradással az újszülött és az idősebb nemzedék a veszélyeztetettebb. A néhány hónapos baba egy nagyon erős hasmenéssel is ki tud száradni. Ez igaz egy idős emberre is. A többi korosztály esetében a bevitel megfelelő kell legyen. Ez nagyon sok mindentől függ. Nem mindegy, hogy hol tartózkodunk, hogyan vagyunk felöltözve. A légzéssel a tüdőfelületen keresztül is kilégzünk valamennyi párát. Szervezetünkben a veseglomerulusokon 180-200 liternyi anyag megy át naponta, ennek nagy része a vesecsatornácskáknál visszaszívódik, és a folyamat vége a vizelet, ami másfél-két liter. Ez percenként egy milliliter vizeletet jelent, ezért másfél-két liter folyadékot kell pótolni naponta. Ebbe beleszámít, hogy víz van a levesben és például a fasírtban, és más ételekben is egy kevés.

Önmagában jó mozgalomnak tartom a napi folyadékszükséglet hangoztatását, aminek az eredménye, hogy mindenki igyekszik meginni az ajánlott mennyiséget, különösen nyáron. Az más kérdés, hogy a multivállalatok így tudták jól érvényesíteni az édes italaikat, ez volt a kezdet. Sörrel is lehet pótolni, de a napi két liter nem egészséges. Látok egy pozitív változást a hallgatóim körében is. Egyetemista koromban elképzelhetetlen lett volna, hogy a tanterembe a nagyelőadásra bevigyünk valamit, ma már jóformán ott vacsoráznak, ami számomra hihetetlenül idegen. Behozzák az innivalót is, és örömmel látom, hogy vizet hoznak. Azt szoktam mondani, hogy a libasültet ne, de a vizet hozzák, és igyák nyugodtan, mert nagyon helyes, hogy az édes italokról átszoknak a vízre.