2018. december 16., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Palermóban nincsenek távolságok.

Minden csak emitt van. Két-három lépésre, túl az első sarkon. De az utcaneveket senki sem tudja biztosan. Minek, hiszen ők itt születtek, itt élnek már az etruszkok, görögök, rómaiak, normannok, szaracénok, spanyolok, nápolyi királyok óta. Országukat nevezték a két Szicília királyságának is. Különben is kedvesen tájékozottak, az idegen nyelvekre fittyet hányók. Saját nyelvük, nyelvjárásuk van, amely különbözik az északiakétól, Rómától. Bennszülöttek, zajosak, közvetlenek, nagyon beszédesek. Ha valaki felszáll az autóbuszra, vonatra – közvetlen napi tapsztalat –, fülén a telefonnal hangosan beszélget. Nincsenek titkok. Magánélet. Vagy az egész az. Aki csöndes, az vagy beteg vagy külföldi. A napfényért jön. A tengerért. A télen is plusz 12-17 fokért. A déli életérzésért.

Catania (Szicília második legnagyobb városa, kb. ötmillióan laknak a szigeten, itt a legnagyobb a népsűrűség Itáliában) főutcája sétálóutca. Tehát kényelmesen szemügyre veheted az Etnát, mely az utca végéről köszönt be a városra. Aktív, mint egy különórákat adó nyugdíjas tanár. Hófödte, hatalmas, és akik nem kevés euróért felvitetik magukat a fejvadászokkal a krátertől tisztes távolságra, arról beszélnek, hogy köveket dobál ki magából. Régi nagy tudása jeleit. Útban Szürakuszai (Siracusa) felé elkísér a tűzhányó látványa. Uralja a keleti oldalt.

A dombok és hegyoldalak élénkzöldek, mélyzöldek. Mintha Kuti Dénes festményeiről léptek volna meg. A narancsfák és citromültetvények érett terméstől roskadoznak. Hiszen ilyenkorra érnek be. Friss narancslevet facsarnak az utcai árusok. Két-három euróért nagy adagot. Uno grande succo d’arancia.

Ugyanaezen nagyváros egyik főterén mindjárt otthonosabban érezi magát a székelyföldi vándor. Egy régi, hatalmas palazzo öblös kapuja felett ott áll kiírva: Gymnazium Siculorum. A székelyek gimnáziuma. Mindjárt táviratozni akartam Izsák Balázsnak és sepsiszentgyörgyi barátaimnak, hogy ím megleltem a szentgyörgyi Székely Mikó Kollégium testvérintézményét. Itt senkit sem zavar a siculorum jelző. Nem akarják Bukarestből ezt is államosítani. Aztán eszembe jutott egyetemi tanítómestereim intése: Szicília lakói magukat az ókorban siculusoknak nevezték, és a klasszicizáló középkor a székelységre ezt a jól hangzó latinos nevet ragasztotta. Ami persze nem akadályozta meg a fantáziadús mítoszteremtőket, hogy ne keressenek közös gyökereket a székelyek és „szicilek” számára.

A tenger haragos volt és háborgott. A partra éppen úgy futottak ki Cefalu öblében a tajtékos hullámok, mint Csontváry festményén (Castellamare di Stabia). A Csontváry-élmény akkor erősödött fel és töltött el bennünket, mikor végre eljutottunk Taorminába. Minden olyan, mint azon a híres festményen, hatalmas vásznon. (Először a művet 1964-ben láttam a budapesti Szépművészeti Múzeumban.) A színház akusztikája kitűnő, a suttogás is fülhöz ér. Még az olyan siketfajdnak is, mint e sorok billentyűzője. Egyébiránt így fedeztük fel egyhetes utunk alatt az egyetlen magyar turistapárt. Különben hiányoztak a képből a szokott fényképezőgéphez csatolt kínai és japán utazócsoportok. November végén, december elején otthon maradtak. Valószínűleg ők is az egyesülésnek tapsikoltak. Budapesten másfél nap alatt több ázsiaival találkoztunk, mint a turistaparadicsom Szicíliában. 

Az ókor romjai mindenütt láthatók. A görög kultúráé. Hiszen a gyarmatosítás folytán a római hódításig ez volt Graecia magna – a nagyobb Görögország. Elhordtak, amit elhordtak, beépítették ragyogó templomaikba és székesegyházaikba, de így is maradt elég látnivaló. Minden falunak csodálatos templomai vannak, román koriak, reneszánsz ékkövek. Csak ki kell sétálni egy kisvárosba. Piazetták, tornyok, normand várakra épült olasz erődítmények, aranyos mozaikok és meghitt kávéházak várnak. A café ristretto tényleg nagyon megszűkült, az amerikai kávépancshoz szokott bögrehörpintők csúfolkodásnak éreznék az adag nagyságát. Mégis el lehet mellette órákig ücsörögni. A rendőr a motorosokkal haverkodik. A pincér telefonálva, énekelve hozza ki a pizzát a turistáknak. Az őslakók mást esznek harsányan. Tésztát, laskát, halat, herkentyűt.

Az ismerősök egymást csókkal üdvözlik. Nemtől, kortól, előítélettől függetlenül. A társalgások élénkek. A nyugdíjas öregurak zavartalanul méláznak vagy cseverésznek. Az öregasszonyok szatyrot cipelnek. A tenger mindenki tulajdona. A halpiac az, aminek a képzelet és az olasz filmek ábrázolják. Élénkség, nyüzsgés.

A legnagyobb szicíliai nem Luigi Pirandello, aki itt született, nem Leonardo Sciascia író, hanem a keresztapa. Minden szuvenírboltban a kötényről, csészéről, képeslap sarkából, milliom hűtőmágnesről Marlon Brando néz vissza rád gőgösen, megvető ajakbiggyesztéssel.

Ügyes mesteremberek arcképét még a megkövült lávából is kifaragták.




Kapcsolódó cikkek: